oldal 2 / 2
A tény azonban
tény maradt: Jézus nem jött vissza. Teltek a magányos napok, és János továbbra
is egyedül volt. Senki sem jött, senki sem írt, senki sem látogatta meg.
Aztán egy
napon megtörtént: Jézus eljött. Szombat volt, és János bensőséges közösségben
volt a Szentlélekkel - az Úr által megígért napra gondolt, és az áldott
reménységre, amikor minden jó helyreáll. „Lélekben
voltam ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy
trombitáét, amely ezt mondta: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó;
és: Amit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek..." (Jel
1:10-11).
Jézus
megtartotta ígéretét! Visszatért! A János magányos szívéből felszakadó kiáltás
meghallgattatott, és válasz érkezett rá. Jézus ott volt!
S ekkor a
kopár börtönsziget hirtelen édeni katedrálissá változott Jézus jelenlététől! A
János testét és lelkét megnyomorító próbák és nehézségek mind feledésbe
merültek Urának jelenlétében. A szenvedés hosszú, nehéz évei szintén a múlt
ködébe vesztek a túláradó örömből fakadóan, amit érzett, hiszen ismét láthatta
Jézust! És Jézus jó hírt hozott, nem csak János számára, hanem Isten minden
gyermeke számára is. Jézus csodálatos igazságokat mutatott meg Jánosnak, és
megbízta azzal, hogy írja le és küldje el a gyülekezeteknek. Jó hír. Az
evangélium jó híre: az Ő jövetelének híre!
Nem tudjuk,
vajon mennyi időt töltött Jézus azon a szombaton Jánossal Pátmosz szigetén. Nem
tudjuk, vajon az összes üzenet egy látomásban hangzott-e el, vagy több
látomásban, több látogatás alkalmával. Csak azt tudjuk, hogy János újra kezébe
fogta íróeszközét, és leírta Isten üzenetét az Ő népe számára.
János előnyös
helyzetben írt, hiszen átélte a nagy küzdelem legdrámaibb történéseit, s így
könnyen fel tudta idézni, hogyan szenvedett kudarcot Sátán, és hogyan győzte le
a démonokat Jézus hatalma. Az viszont biztosan szomorúsággal töltötte el az idős
ember szívét, hogy az eljövendő sötét korok még sötétebb cselekedeteiről
kellett írnia; arról, hogyan győzi le hamarosan a gonosz a jót, a gyűlölet a
szeretetet. Vadállatok s démonok fognak szövetkezni a hatalmakkal és
fejedelemségekkel, hogy a gonoszságot juttassák uralomra, és kitépjék az
igazságot az emberiség szívéből. Mégis, mindezek közepette, Isten népe, amely
az Ő Igéjébe kapaszkodik, s Lelke által nyer erőt, felkészül Isten Fiának
eljövetelére. Jézus újra eljön! Királyoknak Királya, uraknak Ura, Teremtő,
Megváltó, Helyreállító, Barátunk!
Aztán egy
napon a látomás véget ért. Már nem volt mit írni. Ígéretek, jövendölések,
próféciák, előkészületek. János mindent megírt, amire parancsot kapott. Mindez
figyelmezteti majd a gyülekezeteket és az egész világot.
A látomás Isten szeretetének csodálatos
diadalával ér véget. Krisztus diadalában elenyésznek a gonosz támadásai. A
világegyetemben újra helyreáll az összhang. Isten és az emberiség újra
megbonthatatlan közösségben, egy örökkévalóságra egyesül. Felragyog a
reménység, hogy beteljesült boldogság legyen belőle.
„És semmi elátkozott nem lesz többé; és az
Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki;
És látják az ő orczáját; és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz;
és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja
meg őket, és országolnak örökkön örökké" (Jel 22:3-5). Csak gondoljuk át:
nincs több bűn; nincs több bánat; nincs több halál, fájdalom, könnyek, elválás!
Nincs többé éjszaka!
„És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam
velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok
az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. (...) Én Jézus
küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a
gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali
csillag" (12-13, 16. v.). Itt véget ér az üzenet. „Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen,
bizony jövel Uram Jézus!" (20. v.).
De figyeljük
csak meg, van még egy igevers! A könyv nem a magányos szív kiáltásával ér
véget: „Bizony jövel Uram Jézus!" -
hanem azzal a látomással, hogy a jövőben, más korok emberei is meg fogják
hallani mindezt, és elfogadják e bizonyságtételeket. A magányos apostol: János,
akit bátorított és megelevenített Jézus személyes látogatása a magányos
száműzetésben, minden eljövendő korban és a föld minden szegletében élőknek
felkínálja a reménységet életútjukra:
„A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme
legyen mindnyájan tiveletek. Ámen" (21. v.).
Jim Cress
|