oldal 1 / 2 Csak Istentől nyerünk reménységet utunkon
Néha elképzelem, milyen lehetett az élet az Éden kertjében, mielőtt a bűn
romboló jelenléte rá nem tört világunkra. A bibliai leírás igen rövid, mégis
oly gazdag. Azt sejteti, hogy az egész teremtett világot a tökéletes harmónia,
egység és boldogság uralta, és világosan utal arra, hogy Ádám és Éva különleges
teremtmények voltak. A körülmények ideálisak voltak ahhoz, hogy az Isten által
rájuk ruházott képességek szabadon kibontakozhassanak. Mindennapi életüket az
Istennel és egymással való kapcsolatuk szüntelen fejlődése jellemezte.
Életútjukon mindig új lehetőségeket, és jellemük újabb és újabb vonásait
fedezték fel.
A beszámolóból
úgy tűnik, Éva volt a bonyolultabb jellemű személyiség. Ádámot csendes
egyéniségnek ismerjük meg. Néhány halk szavát akkor halljuk először, amikor
megpillantja Évát (1Móz 2:23). E találkozás után Éva tettei és szavai
meghatározóak.
A megváltás reményének szükségessége
A történetben
azt látjuk, hogy Éva egyedül indult sétára (1Móz 3:1); ebből kicseng az a
gondolat, hogy bizony egységben az erő. Az asszony felfedezőútra indult, talán
attól a vágytól indítva, hogy kielégítse Istentől kapott kíváncsiságát.
Beszédbe elegyedett a kígyóval, és ezzel döntő fontosságú útkereszteződéshez
érkezett. Mindannyian elérkezünk ilyen kereszteződésekhez életünk során. Ezek
hihetetlen jelentőségű pillanatok, amelyek igen komoly hatással lesznek
jövőbeni életünk minőségére.
A kígyó arra
próbál célozni, hogy a jelenlegi körülmények között Évára nem vár olyan jövő,
amely lehetővé tenné egyéniségének teljes kibontakozását. Körkörös ösvényként
ábrázolja Éva életét, amely nem vezet sehová. Azt sugallja, mintha az Isten
tervei szerinti földi élet értelmetlen és unalmas lenne, hiszen Isten elzárja
előlük a fejlődés útját (3-5. v.). Éva személyiség-fejlődése, amely Isten
tervével összhangban történt, az ellenség szemében csupáncsak a képzelet
szüleménye volt.
Éva értelmesen
érvel Isten szavahihetősége, valamint a feladat mellett, amellyel a Teremtő őt
és férjét megbízta (2-3. v.). Életének minősége és célja elégedettséggel tölti
el. Ám úgy tűnik, elgondolkodik az új életmód lehetőségén is, amit a kígyó tár
fel előtte. Kísértést érez arra, hogy egyedül lépjen rá egy olyan útra, amelyen
lehetősége lesz felfedezni, mi minden dologra lesz képes a Teremtő erőszakos és
kötöttségeket jelentő jelenléte nélkül. Szinte hipnotikus erővel hat rá ennek
az újfajta életmódnak a végkifejlete: olyan lehet ő is, mint Isten (5. v.)!
Végül megteszi az első lépést ezen az úton, hiszen kinyújtja a kezét, és eszik
a tiltott gyümölcsből (6. v.). Egyszerű lépés ez, de micsoda elképzelhetetlen
következményei vannak!
Éva döntése
azt jelentette, hogy saját kezébe vette életének irányítását - egyáltalán nem
akart Istentől függeni. Életében teljesen új fejezet kezdődött: egy nagyon
szomorú fejezet. Férje csatlakozott hozzá. Magányosan indultak az ismeretlen
felé, de hamar ráébredtek arra, hogy új ösvényük a halálba vezet. A teljes
megsemmisülés felé tartottak, hiszen elszakadtak Istentől, az élet, a szeretet
és a békesség forrásától.
Ekkor Isten hangja csendül fel, amint átsétál a kerten (8. v.). Azért
szól hozzájuk, hogy megértesse velük helyzetük komoly voltát. Egyedül lépked
most, mert már nem egy cél felé tartanak. Egyedül lépked azon az ösvényen,
amelyet Ádám és Éva számára alkotott meg, ám ők elhagyták azt, mert saját
utakat találtak ki maguknak. Éva új útja a félelem, az összetört társas
kapcsolatok, a lelki bénultság és a halál útja.
Feléled a remény
Isten sohasem
a kárhoztatás hangján szól hozzánk. Ő igaz ítélettel, és a megváltás hírével
keres meg bennünket, amikor eltévedtünk. A döntés a mi kezünkben van. Mivel
szeretete és végtelen kegyelme erre indította, reményt kínált Ádámnak és Évának
(15. v.). Erre volt szükségük, hiszen a fellázadt emberi lényeknek ez a
legalapvetőbb szükséglete! Ez a remény nem egy képzelőerővel megalkotott vágy,
vagy egy szépen kitalált álom, amelyről tudjuk, hogy sohasem válik valóra. Ó,
nem!
A reménység az
Isten által számunkra megtervezett dicsőséges jövő! Nem saját tetteink
eredménye, hanem Isten megváltó és teremtő hatalmának munkája, s amelynek
teljesedését Isten ígéretei és hatalma garantálják.
Isten
elültette a reménység magvát Ádám és Éva magánytól reszkető szívébe. Nem olyan
reménység volt ez, ami egyszerűen csak azt várta Istentől, tegyen valamit értük
a jövőben. Ez a remény Isten ígéreteiben gyökerezett, amelyek mindig hatással
vannak az emberek jelenére. A remény mint várakozás jelen állapotunkban
érezteti hatását. Ádámra és Évára is azonnali hatással volt az Istentől nyert
reménység. Ellenérzést keltett bennük a halált okozó, gonosz erőkkel szemben.
Ez a reménység - Isten ereje által - a bűn rabul ejtő hatalma elleni mélységes
gyűlöletet hozta az első emberpár reménytelen helyzetébe. Isten elhatározta,
hogy az emberi szabadság védelmére kel, és nem engedi, hogy az ellenség
teljesen a saját uralma alá hajtsa őket. A reménység feltétele az ember
szabadsága; így dönthetünk csak, milyen úton szeretnénk járni, és milyen cél
felé igyekszünk. Isten olyan élethelyzetet engedett meg Ádám és Éva számára, amelyben
még egyszer dönthettek jövőjük és végső céljuk felől. Az Istennel tölthető jövő
reménysége máris kezdte őket megszabadítani a bűn uralmától.
A beszámoló
szerint nem volt közömbös, miben állt ez a reménység. Tartalma nem egyszerűen
egy elvont vallási gondolat, amelyet meg kellett érteniük és meg kellett
őrizniük. A reménység, amit Isten felajánlott Ádámnak és Évának, egy Személyben
testesült meg. Maga a személy volt a reménység! Ő tapos a kígyó - a halál és
reménytelenség - fejére (lásd 15. v.). Ez a reménység Őbenne testesül meg: az
asszony leszármazottjában, aki egy személyben Isten Fia is. Következésképp, e
reménység nem úgy valósul meg, hogy egy gondolat győzelmet arat más gondolatok
felett, hanem úgy, hogy egy Személy legyőzi mindazt, amely az Isten által
alkotott emberek személyiségét veszélyezteti.
Az emberek
természetes útja elkerülhetetlenül a halálba vezet. Isten azonban csodálatos
célt tűzött ki Ádám és Éva elé, habár a bűn és a halál által uralt földön
éltek. Isten útja a dicsőséges találkozás, egy új cél, egy új együttlét felé
vezetett. Az értelmetlen célok és a halál helyett minden ember eljuthat az
Isten Fiával való találkozásig, aki egyetlen reményünk. Ádám és Éva szívükbe
zárták ezt a reménységet, és engedték, hogy saját ruháik helyett az általa
készített ruhákba öltöztesse fel őket (21. v.).
|