A Tiszavidéki Egyházterület 2008. április
13-i Választókonferenciája újraválasztotta elnökévé Tóth Sándort, akit a
korábbi ciklus tapasztalatairól és jövőbeni terveiről, célkitűzéseiről kérdeztünk.
Az ünnepélyes beiktató istentisztelet április 19-én
volt a Debreceni Gyülekezetben.
- Az Egyházterületi Konferencia újraválasztott az ET elnökévé. Öröm
vagy teher újabb három évre felvállalni a kihívásokat?
- Az elmúlt években a körzeti
lelkipásztori munka mellett végeztem a területi elnöki szolgálatot, és
előfordult, hogy feltettem magamnak is ezt a kérdést, hogy nem egy plusz teher
ez? Kell ezt vállalni, érdemes plusz terhet magamra venni? Leginkább akkor
vetődtek fel bennem ezek a kérdések, amikor egy különösen fárasztó, vagy
különösen lehangoló nap végeztével hazafelé tartottam. Azonban akárhányszor
gondoltam végig ezt a kérdést, mindig végül arra a megállapításra jutottam,
hogy a nehézségek nem terhek, hanem kihívások, és az örömök kárpótolnak a
nehézségekért. És így gondolkodom erről most is. Tudom, hogy kényelmesebb,
nyugodtabb lenne az életem e szolgálat nélkül, de inkább öröm számomra e
megbízatás, és semmiképpen nem teher.
- Véleményed szerint mi volt az elmúlt három év legjelentősebb
eredménye az egyházterületi vezetés munkájában?
- Az elmúlt három év eredményei
közül az összhangot, az egységet szeretném kiemelni. A múltban sokszor
előfordult velünk, hogy a közös ellenség (a rossz, a bűn, az ördög) elleni
harcunkat gyengítette az egymás elleni viaskodás. Többször fel-fellángoltak a
két egyházterület közötti küzdelmek, a terület és az unió közötti küzdelmek, a
területi vezetők és egyes presbiterek, gyülekezeti tagok közötti küzdelmek. Úgy
érzem, hogy ezen a téren sokat tettünk az elmúlt ciklusban. Sokat
beszélgettünk, egyeztettünk, közösen hoztunk döntéseket, és ennek eredményeként
megszűntek ezek az egymás elleni harcok, és egyesítve az erőket együtt
szolgálhatunk.
- Mi volt az elmúlt három év legnagyobb kihívása?
- A sok-sok személyi változás
jelentette a legnagyobb kihívást az elmúlt ciklusban. Engem területi
pénztárosnak választottak az előző konferencián. Elkezdtem beletanulni ebbe a
területbe, de mire megismertem és átláttam az egyházterület pénzügyeit (ez fél
évet jelentett), addigra az elnök és a titkár távozása miatt módosítani kellett
a vezetői felállást. Ekkor lettem én az egyházterület elnöke. Új feladatkört
kellett megismernem, új vezető társakat, akiknek szintén új volt a megbízatás.
Meg kellett ismernem a lelkészkart egy más szemszögből, mint ahogy ismertem
őket az értekezleteken való találkozásokról. Azonban a lelkészkar szintén
többször változott a ciklus alatt. Elkezdtük a munkát a Területi Bizottsággal,
de egymás után mondtak le családi, munkahelyi problémák miatt a bizottság
tagjai, és mindig új tagokat kellett keresni, és megismerni. A Házi Bizottság
személyi összetétele, akikkel két Területi Bizottsági ülés között
tanácskoztunk, szintén többször változott.
- Melyek a következő három év legfontosabb célkitűzései?
- Ha a következő időszak
kihívásaira gondolok, akkor azonnal egy hosszú lista jelenik meg előttem. Csak
néhányat szeretnék megemlíteni a listán szereplő tételek közül. Kezdem a lelki
dolgokkal. Jézus figyelmeztet bennünket, hogy meg ne nehezedjen a szívünk az
élet gondjai miatt. Ma sok adventista hittestvérünk szenved családi,
munkahelyi, megélhetési gondok miatt, és soknak nem marad ereje Krisztust
szolgálni. A laodiceai állapot, a közömbösség, a langymelegség szintén sok
embert, sőt sok gyülekezetet jellemez, amiből mindenképpen fel kell ébredni. Az
anyagi nehézségek is jelentősek. Az árak egyre jobban emelkednek, a keleti
országrészben azonban (a Tiszavidéki Egyházterületen) a fizetések (és ebből
kifolyólag a tizedbevétel is) jóval alatta maradnak a nyugati országrészben, és
főleg a fővárosban megszokottól. A következő hónapokban döntést kell hoznunk az
egyházszerkezet esetleges változtatásáról. Ez egy nagyon jelentős kérdés, de
nem szabad, hogy elterelje figyelmünket a küldetésünkről.
- Mit vársz el új munkatársaidtól?
- Minden munkatársamtól, így az
egyházterület új titkár-pénztárosától, Hegyes Horváth Géza testvértől, a
Területi Bizottság tagjaitól, a lelkészektől ugyanazt várom, mint amit
önmagamtól is: őszinteséget, becsületességet, tisztességet, nyíltságot,
elfogadást, szeretetet, könyörületességet, odaadást, jószívűséget,
határozottságot, kitartást, áldozatkészséget...
Hosszú ez a lista, de ez a
szolgálat, amit vállaltunk, nem engedi meg, hogy alább adjuk.
- Milyennek szeretnéd látni a lelkészkart és a gyülekezeteket három év
múlva?
- Néhány hónappal ezelőtt egy
lelkészértekezleten egy áhítatot tartottam, amiben éppen arról beszéltem, hogy
milyennek szeretném látni a lelkészkart, beleértve természetesen magamat is.
Ebben az áhítatban a béres és a jó pásztor közötti különbségről volt szó.
Szeretném azt látni, hogy a lelkészek jó pásztorként szolgálnak, akik szeretik
a rájuk bízott „nyájat". Nemcsak az egyházi szabályok, előírások miatt teszik
meg azt, amit megtesznek, nemcsak a fizetésért dolgoznak, hanem mert
felelősséget éreznek mind a gyülekezetek tagjaiért, mind pedig a gyülekezeten
kívül álló, most még Istent egyáltalán nem, vagy nem eléggé ismerő emberekért.
A gyülekezetek tagjait olyannak szeretném látni, akik a sok nehézség ellenére
is lelkesen képviselik a krisztusi értékeket környezetükben.
- Mit üzensz az AI olvasóinak?
- Az AdventInfo olvasóit arra
kérem, hogy imádkozzanak velünk a Szentlélek jelenlétéért, hogy mindig Ő
vezessen bennünket, és ne emberi erővel, emberi bölcsességgel végezzük a vezetés
szolgálatát. Kérem az olvasókat, hogy velünk együtt fogadják el azokat a
„gyógyszereket", amiket Isten felkínál számunkra a langymeleg állapotunkra, és
szolgáljunk együtt, mindannyiunk a maga területén, a maga megbízatását végezve.
AI
|