Augusztus 30-a többszörösen
emlékezetes marad a Zalai testvérek szívében. Ezen a napon szentelték
presbiterré a Zala megyei körzet segédlelkészét, Farkas Attila testvért,
valamint a hévízi gyülekezetből Markal Lászlót, a nagykanizsai gyülekezetből
Szakácsi Károlyt, a Zalaegerszegi Gyülekezetből Domján Csabát és Molnár Zoltán
testvéreket, valamint ezen a napon búcsúztak el a nagykanizsai testvérek Gyürüs
István testvértől, aki 1996 óta lelkészként, ill. tanácsadóként dolgozott a
zalai körzetben.
A meghitt és
bensőséges hangulatú szombaton délelőtt és délután is Ősz-Farkas
Ernő testvér hirdette az Igét. A szolgálat fontosságáról,
szépségéről és nehézségéről, valamint az azt követő jutalomról szólt a népes
hallgatósághoz.
Az ünnepély
hangulatát emelte a sok szolgálat, vers, ének- és zeneszámok, és természetesen
a bőséges vendéglátás.
Farkas Attila
testvért nagyon szerették előző körzetében, hiszen sokan eljöttek Budapestről,
hogy tanúi legyenek önálló körzetbe kerülésének, presbiterré szentelésének.
A körzetben
nagy feladatokkal kezdheti szolgálatát, hisz Zalaegerszegen Csalami László testvér és Lowell Hargreaves testvér
szeptemberben induló nyolchetes evangelizációjának házigazdájaként lehetősége
lesz megismerni a „végek" ritmusát, stílusát.
Isten áldását
kívánjuk a presbiterek szolgálatára, munkájára - bízva abban, hogy „munkánk nem
hiábavaló az Úrban!"
Gyürüs Istvánné
|