A keresztség által megvalljuk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitünket, és bizonyságot teszünk arról, hogy meghaltunk a bűnnek és új életben akarunk járni. Így elismerjük Krisztust Urunknak és Megváltónknak, népe leszünk és egyháza tagjaiként fogad be minket. A keresztség Krisztussal való szövetségünknek, bűneink bocsánatának és a Szentlélek elnyerésének jelképe. Vízben alámerítkezéssel történik. Feltétele a Jézusban való hit megvallása és a bűnbánat bizonyossága. A Szentírás tanulmányozása és tanításainak elfogadása után következik a keresztség. (Róm 6:1-6; Kol 2:12-13; ApCsel 16:30-33; 22:16; 2;38; Mt 28:19-20)

Nyangwira számára, aki Közép-Afriká-ban élt, a keresztség nem csupán választási lehetőség volt. Több mint egy éven át nagy buzgalommal tanulmányozta a Bibliát. Kereszténységre vágyott.

Egy este elmondta férjének, mi mindent tanult. A férje magából kikelve üvöltötte: „Nem tűröm meg ezt a vallást az otthonomban, és ha továbbra is ezt tanulod, megöllek!" Nyangwira összetört, mégis tovább folytatta a tanulást, és hamarosan felkészült a keresztségre.

Mielőtt elindult a keresztségi istentiszteletre, tisztelettudóan letérdelt férje előtt, és elmondta neki, hogy meg fog keresztelkedni. A férj kiabálni kezdett, és felkapta nagy vadászkését. „Megmondtam, nem akarom, hogy megkeresztelkedj! Megöllek azon a napon, amikor megkeresztelkedsz!"

Nyangwira eltökélte magában, hogy követi az Urat. Amint elindult, férje fenyegetése visszhangzott a fülében.

Mielőtt a vízbe lépett, megvallotta bűneit, s életét Megváltójának ajánlotta. Nem tudhatta, vajon az élete is véget ér-e aznap, amiért az Urat választotta. Amikor megkeresztelkedett, béke költözött a szívébe. Hazaérve, odavitte a kést a férjének.

- Megkeresztelkedtél? - kérdezte a férfiharagosan.

- Igen! - felelte Nyangwira egyszerűen.

- Itt a kés!

- Kész vagy meghalni?

- Kész vagyok!

Felesége bátorságán elcsodálkozva, a férfi már nem akarta megölni az asszonyt.^[1]

Mennyire fontos a keresztség?

Ér-e a keresztség annyit, hogy valaki kész legyen akár az életét is kockára tenni miatta? Isten valóban megkívánja a keresztséget? Attól függ az üdvösség, hogy megkeresztelkedünk, vagy sem?

Jézus példája. Egy napon Jézus kilépett a názáreti ácsműhelyből, búcsút intett családjának, és elment a Jordán folyóhoz, ahol unokatestvére, János prédikált. Amikor odaért, megkérte, keresztelje meg. János meglepődve próbálta lebeszélni: „Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz énhozzám?"

„Engedj most - felelte Jézus -, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk"(Mt 3:13-15).

Jézus keresztsége mindörökre isteni szentesítéssel látta el ezt a szertartást^[2] (Mt 3:13-17; vö. Mt 21:25). A keresztség az igazság egyik képe, amelyben mindenki részesedhet. Mivel a bűntelen Krisztus megkeresztelkedett, hogy betöltsön minden igazságot, nekünk, bűnösöknek is ugyanezt kell tennünk.

Jézus parancsolata. Szolgálata végén Krisztus meghagyta tanítványainak: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mind-azt, amit én parancsoltam néktek." (Mt 28:19-20/a).

E parancsban Jézus világossá tette, mindazoktól megkívánja a keresztséget, akik egyházának, lelki országának tagjai akarnak lenni. Mivel a tanítványok szolgálata által a Szentlélek bűnbánatra és Jézusnak, mint Megváltójuknak elfogadására vezette az embereket, a Szentháromság Isten nevében kellett megkeresztelkedniük. Keresztségük annak bizonyságát adta, hogy személyes kapcsolatba léptek Krisztussal, és elhatározták, a kegyelem országának elveivel összhangban élnek. Krisztus ezzel erősítette meg a keresztelésre vonatkozó utasítását.„Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:20/b).

Krisztus mennybemenetele után az apostolok hirdették a keresztség szükségességét és sürgősségét (ApCsel 2:38; 10:48; 22:16). Ezt hallva, tömegesen keresztelkedtek meg az emberek, akikből létrejött az újszövetségi egyház (ApCsel 2:41, 47; 8:12). Elfogadták az Atya, a Fiú és a Szentlélek tekintélyét.

Keresztség és üdvösség. Krisztus azt tanította, hogy „aki hiszen, és megkeresztelkedik, az idvezül" (Mk 16:16). Az apostoli egyházban, ha valaki elfogadta Krisztust, utána önmagától következett a keresztsége, ami az új hívő hitének megerősítését jelentette (vö. ApCsel 8:12; 16:30-34).

Noé és az özönvíz történetével akarta Péter bemutatni a keresztség és az üdvösség közötti kapcsolatot. Az özönvíz előtti időben a bűn már annyira elhatalmasodott, hogy Isten Noé által figyelmeztette a világot: térjenek meg, különben elpusztulnak. Csak nyolc ember hitt, ment be a bárkába, és „tartatott meg víz által; ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, Jézus Krisztus feltámadása által" (1Pt 3:20-21).

Péter kifejtette, hogy amint Noé és családja megtartatott víz által, mi úgy tartatunk meg a keresztség által. Természetesen nem a víz áradása, hanem Isten tartotta meg Noét, és hasonlóképpen nem a keresztvíz, hanem Krisztus vére az, ami lemossa a hívő bűnét. „A keresztség azonban, mint [Noé] engedelmessége, amikor bement a bárkába, »a jó lelkiismeret válasza Istennek«. Amikor az ember Isten ereje által »válaszol«, »a Jézus Krisztus feltámadása által« biztosított üdvösség érvénybe lép."^[3] A keresztség ugyan szorosan kapcsolódik az üdvösséghez, de nem garantálja azt.^[4] Pál a keresztség jelképes megjelenítésének tartotta Izrael kivonulását.^[5] „Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; és mindnyájan egy lelki eledelt ettek; és mindnyájan egy lelki italt ittak." A Vörös-tengeren átkelve, Izrael népe jelképes értelemben megkeresztelkedett - vízbe merült: a felhő rájuk borult, a tenger vize körülfogta őket. De ennek ellenére is „azoknak többségét nem kedvelé az Isten" (1Kor 10:1-5). A keresztség ma sem biztosítja önmagától az üdvösséget. Izrael története megiratott „a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék" (1Kor 10:11-12).

„Egy a keresztség"

A keresztség különböző formáit gyakorolják a keresztény világban. Vannak, akik alámerítéssel, mások meghintéssel ill. leöntéssel végzik. Isten egyházában a Lélek adta egységre jellemző az „egy... keresztség" (Ef 4:5).^[6] Mit árul el a Biblia a megkeresztelni szó jelentéséről, gyakorlatáról és lelki jelentőségéről?

A „megkeresztelni" szó jelentése. Ez a szó a görög baptidzó fordítása, és alámerítésre utal, hiszen a baptó igéből származik, ami azt jelenti: „meríteni", „mártani".^[7]

Amikor a keresztelni ige víz általi keresztségre utal, az ember víz alá merítésének gondolatát hordozza.^[8]

Az Újszövetség a keresztelni igével utal (1) a víz általi keresztségre (pl. Mt 3:6; Mk1:9; ApCsel 2:41); (2) Krisztus szenvedésének és halálának hasonlatára (Mt 20:22-23; Mk 10:38-39; Lk 12:50); (3) a Szentlélek eljövetelére (Mt 3:11; Mk 1:8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCsel 1:5; 11:16); és (4) a szertartásos kézmosásra (Mk 7:3-4; Lk 11:38). A negyedik szóhasználat egyszerűen a szertartási értelemben vett tisztátalanságtól megtisztító mosdásra utal, és nem törvényesíti a leöntéses keresztséget.^[9] A keresztség szót a Szentírás a víz általi keresztségre és Krisztus halálára is alkalmazza (Mt 3:7; 20:22).

J. K. Howard megjegyzi, az Újszövetségben „nem található bizonyíték arra, hogy az apostolok valaha is gyakorolták volna a meghintéses keresztséget. Valójában minden bizonyíték arra mutat, hogy ezt csak később vezették be."^[10]

Keresztség az Újszövetségben. Minden olyan esetben, amikor az Újszövetség víz általi keresztséget jegyzett fel, a keresztség alámerítéssel történt. Azt olvassuk, hogy János „a Jordán vizében" (Mt 3:6; vö. Mk 1:5)és „Énonban, Sálemhez közel keresztelt, mert ott sok volt a víz" (Jn 3:23). Csak az alámerítéshez kellett sok víz.

János bemerítette Jézust, megkeresztelte „a Jordánban", majd a keresztség után Jézus „azonnal feljövén a vízből..." (Mk 1:9-10; Mt 3:16).^[11]

Az apostoli egyházban is alámerítéssel kereszteltek. Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp kincstárnokot, „leszállának mindketten a vízbe", és „a vízből feljöttek" (ApCsel 8:38-39).

Keresztség a történelemben. A kereszténység kora előtt a zsidók alámerítéssel keresztelték meg a prozelitákat. Az esszénusok Qumránban a tagokat és az új megtérőket is alámerítették.^[12]

A katakombákban és templomokban látható festmények, a padlózatot, a falakat és a mennyezetet borító mozaikok, a faragott domborművek és az Újszövetség régi példányaiban látható rajzok bizonyítékai „minden kétséget kizáróan azt tanúsítják, hogy a keresztény egyházban az első 10-14 évszázadban az alámerítés volt a keresztség megszokott formája".^[13] Észak-Afrika, Törökország, Itália, Franciaország, sőt, Magyarországon Pécs és más hely régi katedrálisaiban, templomaiban és romjai között található keresztelőmedencék még ma is hirdetik, hogy milyen régi keletű ez a gyakorlat.^[14]