A jóságos Teremtő a teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent, és a szombatot minden ember számára a teremtés emlékévé rendelte. Isten megmásíthatatlan törvényének negyedik parancsolata Jézus, a szombat Ura tanításával és gyakorlatával összhangban megkívánja a hetedik napi szombatnak, mint a nyugalom, az imádkozás, és szolgálat napjának megtartását. A szombat az Istennel és egymással való bensőséges kapcsolat napja. Ez a Krisztusban történt megváltás jelképe, megszentelődésünk jele, hűségünk záloga és Isten eljövendő örök országának előíze. A szombat Isten és népe közötti örök szövetség állandó jele. E szent időszak estétől estéig, naplementétől naplementéig tartó örömteli megtartása Isten teremtő és megváltó munkájának ünneplése. (1Móz 2:1-3; 2Móz 20:8-11; Lk 4:16; Ésa 56:5-6; 58:13-14; Mt 12:1-12; 2Móz 31:13-17; Ez 20:12,20; 5Móz 5:12-15; Zsid 4:1-11; 3Móz 23:32; Mk 1:32)

Ádám és Éva Istennel együtt tekintette meg paradicsomi otthonát. A látvány lélegzetelállító volt... elmondhatatlan. Ahogy azon a pénteken, a teremtés hatodik napján a nap lassan lenyugodott, és feltűntek a csillagok, „látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó" (1Móz 1: 31 - új prot. ford.). Isten befejezte a teremtést.„Így készült el a menny és a föld, és azoknak minden serege." (1Móz 2:1 - új prot. ford.)

De bármilyen szép volt a világ, amelynek teremtését Isten éppen, hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta őket, a különleges áldás, a Teremtőjükkel való közösség, bensőséges kapcsolat napjával.

A szombat az egész Bibliában

A szombat központi jelentőségű istentiszteletünkben, mert a teremtés emlékünnepe, ami kinyilatkoztatja, hogy miért kell Istent imádni: Ő a Teremtő, mi pedig a teremtményei vagyunk. „Ezért a szombat Isten imádásának igazi megalapozója, mert ezt a nagy igazságot minden más intézménynél hatásosabban tanítja. Az istentisztelet igazi alapja - nemcsak a szombati istentiszteleté - a Teremtő és teremtményei közötti különbségben található. E fontos tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni."^[1] Az emberiségnek az emlékezetében kell tartania nagy igazságot, hogy Isten rendelte el a szombatot.

A szombat a teremtéskor. A szombat a bűntelen világból származik. E nap Isten különleges ajándéka, amely által az emberiség a Menny valóságát érezheti a Földön. Isten három cselekedete alapította a szombatot.

1. Isten megpihent szombaton. A hetedik napon „Isten megnyugodott, és megpihent" (2Móz 31:17 - új prot. ford.), de nem azért nyugodott meg, mert szüksége volt rá(Ésa 40:29). A „megnyugodott"- sábat - ige szó szerint azt jelenti, hogy „megszűnni" a munkától vagy tevékenységtől (vö. 1Móz 8:22). „Isten nem azért pihent meg, mintha kimerült vagy elfáradt volna, hanem mert korábbi elfoglaltságát megszüntette."^[2]

Isten megpihent, és az embertől is elvárta, hogy megpihenjen; követendő példát mutatott az embernek (2Móz 20:11).

Ha Isten a hatodik napon fejezte be a teremtést (1Móz 2:1), mit ért a Szentírás azon, hogy Isten „megszűnék a hetedik napon minden munkájától" (1Móz 2:2)? Isten hat napon át végezte el az ég és a Föld teremtését, de még meg kellett alkotnia a nyugalom napját. A szombati pihenés volt az, amit megalkotott. A szombat volt munkájában az utolsó simítás, művének befejezése.

2. Isten megáldotta a szombatot. Isten nemcsak megalkotta a szombatot, meg is áldotta. „A hetedik napon megnyugodó áldás azt jelenti, hogy Isten ezt a napot kegyelmének különös tárgyává tette, olyan nappá, amely áldást hoz teremtményeinek."^[3]

3. Isten megszentelte a szombatot. Valamit megszentelni, azt jelenti: szentté tenni, vagy elkülöníteni, mint szentet, szent célra. Megszentelhető egy nép, egy hely (mint például a sátor, a templom vagy a gyülekezet) és egy időszak (szent nap). Az a tény, hogy Isten megszentelte a hetedik napot, azt jelenti, hogy ez a nap szent; azt a Teremtő az Isten-ember kapcsolatának elmélyítése céljából különítette el.

Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, a szombatot, mert ezen a napon megpihent minden munkájától. Nem a maga, hanem az emberiség számára áldotta és szentelte meg. Személyes jelenléte teszi szentté és áldottá a szombatot.

A szombat a Sínai-hegynél. A zsidók Egyiptomból való kivonulását követő események tanúsítják, hogy szem elől tévesztették a szombatot. Úgy látszik, a rabszolgaság kérlelhetetlen követelményei nagyon megnehezítették a szombat megtartását. Nem sokkal szabadságuk visszanyerése után a mannahullás csodájával és a Tízparancsolat kihirdetésével Isten nyomatékosan emlékeztette a zsidókat a hetedik nap, a szombat megünneplésére.

1. A szombat és a manna. Isten egy hónappal a sínai-hegyi törvény kihirdetése előtt védelmet ígért a népnek a betegségek ellen, ha szorgalmasan figyelnek „parancsolataira", és megtartják „minden rendelését" (2Móz 15:26; vö. 1Móz 26:5). Nem sokkal ez ígéret után Isten emlékeztette a zsidókat a szombat szentségére. A mannahullás csodájával kézzelfoghatóan tanította őket arra, milyen fontosnak tartja a hetedik napi pihenést.

Isten minden napon elég mannát adott a zsidóknak aznapi szükségleteik kielégítésére. Semmit sem volt szabad félretenniük a következő napra, mert megromlott, amit félretettek (2Móz 16:4, 16-19). A hatodik napon a szokásos adag kétszeresét kellett gyűjteniük, hogy elég legyen arra a napra és szombatra. Amikor arra tanította őket, hogyan kell a szombatot megtartani, és hogy a hatodik nap az előkészület napja, Isten így szólt: „A holnap a nyugalom napja,az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre"

(2Móz 16:23). A hetedik napra eltett manna nem romlott meg (2Móz 16:24). A negyedik parancsolathoz hasonló nyelvezettel Mózes így szólt: „hat napon át szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz" (2Móz 16:26).

A zsidókat negyven éves pusztai vándorlásuk alatt, vagyis több mint 2000 egymást követő szombaton, a mannahullás csodája emlékeztette a hat munkanap és a hetedik napi pihenés rendszerére.

2. A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik:

„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hatnapon át teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).

A Tízparancsolat minden parancsolata nagyon fontos, és egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni (Jak 2:10), de a szombat parancsát Isten megkülönböztette a többitől. Ezzel kapcsolatban megparancsolta: „Megemlékezzél", mintegy ráébresztve az emberiséget arra, hogy veszélyes elfeledkezni e parancs fontosságáról.

A szombatparancs kezdő szavai - „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed" - azt mutatják, hogy a szombat megtartását Isten nem a Sínainál rendelte el először. E szavak azt jelzik, hogy korábbról származik, a teremtéstől, ahogy azt a parancsolat további része kinyilatkoztatja. Isten azt akarta, hogy a szombatot a teremtés emlékére ünnepeljük. Ez a parancsolat meghatározza a pihenés és az istentisztelet idejét, arra ösztönözve, hogy Istenről és műveiről elmélkedjünk.

A szombatnak a teremtés emlékünnepeként való megtartása a bálványimádás ellenszere. Az ég és föld Teremtőjére való emlékeztetésével megkülönbözteti Istent minden hamis istentől. A szombat megtartása ezért az igaz Isten iránti hűségünk jelévé lesz - olyan jel, amellyel elismerjük,hogy Ő a Teremtő és mindent uraló Király.

A szombatparancs Isten törvényének pecsétje.^[4] A pecsétek általában három elemet tartalmaznak, a pecsét tulajdonosának nevét, rangját és hatáskörét. A hivatalos pecséteket okiratok érvényesítésére használják. Az irat is ugyanolyan tekintéllyel bír, mint az a hivatalos személy, akinek a pecsétjét rányomták. A pecsét azt jelzi, hogy az a hivatalos személy jóváhagyta az iratot, és hogy hivatalának minden tekintélye mögötte áll.

A tíz parancsolat között a szombat parancsa az, amely a pecsét fontos elemeit tartalmazza. A tíz közül ez az egyetlen olyan parancs, amely azonosítja az igaz Istent nevének feltüntetésével: „az Úr, a te Istened"; rangjának jelzésével, az a Valaki, aki alkotott - a Teremtő; és hatásköre, „az ég és föld" (2Móz 20:10-11). Mivel csak a negyedik parancsolat tanúsítja, hogy kinek a tekintélye áll a Tízparancsolat mögött, ezért ez a parancsolat tartalmazza „Isten pecsétjét" a törvényéhez csatolva, mint ami a törvény hitelességének és kötelező voltának bizonyítéka.^[5]

Valóban, Isten a szombatot „hatalma és tekintélye emlékeztetőjévé vagy jelévé tette a bűntől és lázadástól mentes világban. Ez örök érvényű személyes kötelezettséget hordozó intézménynek készült, ezzel a figyelmeztetéssel kísérve: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8)."^[6]

Ez a parancsolat a hetet két részre osztja. Isten hat olyan napot adott, amelyben „munkálkodjál, és végezd minden dolgodat", de a hetedik napon „semmi dolgot se tégy" (2Móz 20:9-10). „‘Hat nap' - mondja a parancs - munkanap, de ‘a hetedik nap' nyugalomnap. A parancs bevezető szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy ‘a hetedik nap' Isten egyedüli nyugalomnapja. ‘Megemlékezzél a szombat (nyugalom) napról, hogy megszenteljed azt' (2Móz 20:8)."^[7]

Bár az embernek szüksége van fizikai pihenésre, hogy felfrissítse testét, Isten a saját példájára alapítja azt a parancsát, hogy szombaton pihenjünk. Mivel Ő megpihent a világ első heti tevékenységétől, nekünk is meg kell pihennünk.

3. A szombat és a szövetség. Mivel Isten törvénye központi helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedő szombatnak kiemelkedő szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a szombat „jegy" énköztem és tiköztetek, "hogy megtudjátok, én vagyok az Úr", aki megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért - mondta Isten - a szombatünneplés „örök szövetség"(2Móz 31:16). „Miként a szövetség Isten szeretetén, népe iránti szeretetén alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is - mint a szövetség jegye - Isten szeretetének jele."^[8]

4. Az évi szombatok. A hetenkénti szombatokon kívül (3Móz 23:3) Izrael vallási naptárában elszórtan volt évi hét szertartási szombat. Ezek a szombatok nem kapcsolódtak közvetlenül a hetedik napi szombathoz, illetve a heti időszakhoz. Ez a hét szombat „az Úrnak szombatjain kívül" (3Móz 23:38) a kovásztalan kenyerek ünnepének első és utolsó napja, pünkösd napja, a kürtölések ünnepe, az engesztelés napja és a sátoros ünnep első és utolsó napja volt (vö. 3Móz 23:7-8, 21, 24-25, 27-28, 35-36).

Ezek a szombatok a hét bármely napjára eshettek, mivel dátumuk a szent év kezdetétől függött, amit viszont a holdnaptár szabott meg. Ha egybeestek a heti szombattal, akkor „nagy nap"-nak nevezték (vö. Jn 19:31). „Míg a heti szombatot Isten a teremtés hetének végén az egész emberiség számára elrendelte, az évi szombatok a Sínai-hegynél létesített zsidó formaságok és szertartások rendszerének szerves részei voltak... amelyek előremutattak az eljövendő Messiásra, és ezek ünneplését Krisztus halála megszüntette."^[9]

A szombat és Krisztus. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus ugyanúgy Teremtő volt, mint az Atya (lásd 1Kor 8:6, Zsid 1:1-2; Jn 1:3). Tehát Ő különítette el a hetedik napot nyugalomnapként az emberiség számára.

Később Krisztus a szombatot ugyanúgy összekapcsolta megváltási munkájával, mint teremtői munkájával. Mint a nagy „VAGYOK" (Jn 8:58, 2Móz 3:14), a szombatot belefoglalta a Tízparancsolatba, hogy hangsúlyozottan emlékeztessen erre a heti istentiszteletre, a Teremtővel való hetenkénti találkozásra. Még egy másik okot is felhozott a szombat ünneplésére: népének megváltását (5Móz 5:14-15). Tehát a szombat megjelöli azokat, akik elfogadták Jézust, mint Teremtőt és Megváltót.

Krisztus kettős szerepe - mint Teremtő és Megváltó - nyilvánvalóvá teszi, miért állította, hogy mint Ember Fia, Ő „a szombatnak is Ura" (Mk 2:28). Ezzel a tekintélyével eltörölhette volna a szombatot, ha akarta volna, de nem akarta. Ellenkezőleg, minden emberre vonatkoztatta, mondván, „A szombat lett az emberért" (27. vers - új prot. ford.).

Egész földi szolgálatában Krisztus példát mutatott a hűséges szombatünneplésre. „Szokása" volt, hogy szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a szombatot.

Krisztus annyira a szívén viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után a bekövetkező üldözésről beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban: „Imádkozzatok - mondta -, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte, „hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a szombatot."^[10]

Amikor Krisztus befejezte a teremtés munkáját - első nagy tettét világunk történelmében -, megpihent a hetedik napon. Ez a pihenés befejezést és elvégzést fejezett ki. Ehhez hasonlóan cselekedett földi szolgálata végén, amikor befejezte második nagy tettét a történelemben. Péntek délután, a hét hatodik napján, Krisztus befejezte megváltási küldetését a földön. Utolsó szava ez volt: „Elvégeztetett!" (Jn 19:30). A Szentírás hangsúlyozza, hogy amikor Krisztus meghalt, „az ünnepi előkészület napja volt az, és elkezdődött a szombat" (Lk 23:54- új prot. ford.). Halála után pihent a sírban, így jelképezve, hogy bevégezte az emberiség megváltását.^[11]

Tehát a szombat bizonyságot tesz Krisztus teremtési és megváltási munkájáról. Megtartásával követői vele együtt örvendeznek afelett, amit az emberiségért tett.^[12]