A Szentírás - az Ó- és Újtestamentum - Isten írott szava. Ő ihlette szent embereit, akik elmondták és leírták azt, amire a Szentlélek indította őket. Isten mindent közölt az emberrel Igéjében, ami a megváltáshoz szükséges. A Szentírás Isten akaratának tévedhetetlen kinyilatkoztatása. Ez a jellem mértékadója, a tapasztalatok próbája, a hitelvek mérvadó kinyilatkoztatása és Isten történelmi cselekedeteinek megbízható forrása. (2Pt 1:20–21; 2Tim 3:16–17; Zsolt 119:105; Péld 30:5–6; Ésa 8:20; Jn 17:17; 1Thessz 2:13; Zsid 4:12)

Nincs még egy könyv, amit annyira szeretnének, gyűlölnének, tisztelnének és kárhoztatnának, mint a Bibliát. Sokan a halált is vállalták érte, mások gyilkoltak miatta. A legnagyszerűbb, legnemesebb tettek ihletője volt, de okolják a legelítélendőbb és legaljasabb tettek miatt is. Háborúk dúltak a Biblia körül, forradalmak táplálkoztak lapjairól, és birodalmak hulltak szét az elvei miatt. Tetteiket igazolandónak látszó lapjait kutatják mindenféle nézet képviselői; a felszabadítás teológiáját vallóktól a kapitalistákig, a fasisztáktól a marxistákig, a diktátoroktól a felszabadítókig, a pacifistáktól a militaristákig.

A Biblia nem a pártatlan politikai, kulturális és társadalmi hatása miatt egyedülálló, hanem forrása és témája miatt. Isten kinyilatkoztatása ez a könyv, az egyetlen Istenemberről, Isten Fiáról, Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról.

Isteni kinyilatkoztatás

A történelem során mindig voltak, akik megkérdőjelezték Isten létét, de sokan határozottan beszéltek létezéséről és arról, hogy bemutatta önmagát. Hogyan nyilatkoztatta ki Isten önmagát? Mi a Biblia szerepe Isten kinyilatkoztatásában?

Általános kinyilatkoztatás. Gyakran nevezik „általános kinyilatkoztatásnak" azt, amikor Isten jellemébe bepillanthatunk a történelem, az emberi magatartás, a lelkiismeret és a természet által, mert ez mindenki számára elérhető, és az értelemhez szól.

Emberek millióinak „az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat" (Zsolt 19:2). A napsugár, az eső, a dombok és a patakok mind-mind a szerető Teremtőről tesznek bizonyságot. „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik, az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek." (Róm 1:20) Mások a barátok, a családtagok, a férj, a feleség, a szülők és a gyermekek közötti örömteli kapcsolatban és rendkívüli szeretetben látják Isten létezésének bizonyítékát. „Mint férfit, akit anyja vigasztal, akként vigasztallak titeket én." (Ésa 66:13) „Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt." (Zsolt 103:13)

De a szerető Teremtőről tanúskodó napsugár a földet kiaszott sivataggá változtathatja, éhhalállal fenyegetve. Az eső okozta áradásokban családok fulladhatnak meg. A büszke hegy is megnyílhat, szétmállhat, mindent összezúzhat. Az emberi kapcsolatokat sokszor mérgezi meg féltékenység, irigység, harag, sőt, gyűlölet, ami akár gyilkossághoz is vezethet.

A bennünket körülvevő világ vegyes jelzéseket ad, több kérdést vet fel, mint amire válaszolna. Felfedi a gonosz és a jó közötti küzdelmet, de nem magyarázza meg, hogy ez a küzdelem hogyan és miért kezdődött, ki miért harcol, és végül ki fog győzni.

Rendkívüli kinyilatkoztatás. A bűn elhomályosítja Isten önkinyilatkoztatását, amit a teremtés által adott, mert korlátozza képességünket, hogy értelmezzük Isten bizonyságtételét. Istent arra késztette szeretete, hogy rendkívüli kinyilatkoztatást adjon magáról, és ezzel segítsen választ találnunk kérdéseinkre. Az Ó- és az Újszövetség által is rendkívüli módon mutatta be önmagát, nem hagyva kérdést afelől, hogy jelleme a szeretet. Kinyilatkoztatása először a próféták által, majd az abszolút kinyilatkoztatás Jézus Krisztus személyében történt meg (Zsid 1:1–2).

A Bibliában olyan állítások szerepelnek, amelyek egyrészt kifejtik az igazságot Istenről, másrészt személyként mutatják be Őt. A kinyilatkoztatásnak mindkét területe szükséges; meg kell ismernünk Istent Jézus Krisztus által (Jn 17:3), valamint az igazságot, ami Jézusban van (Ef 4:21). A Szentírás segítségével Isten áthatol szellemi, erkölcsi és lelki korlátainkon, tudatva velünk, milyen komolyan akarja üdvösségünket.

A Szentírás központi témája

A Biblia kinyilatkoztatja Istent, és bemutatja az emberiséget. Rávilágít veszélyes helyzetünkre, és elénk tárja, milyen megoldást ad Isten. Bemutatja elveszett, Istentől elidegenedett állapotunkat, és kinyilatkoztatja Jézust, aki megtalál, és visszavisz bennünket Istenhez.

Jézus Krisztus áll a Szentírás középpontjában. Az Ószövetség előrevetíti Isten Fiát, a Messiást, a világ Megváltóját; az Újszövetség pedig bemutatja Jézus Krisztust, az Üdvözítőt. Akár jelképekkel, akár valósággal, de minden oldal Jézus munkájának és jellemének egy-egy szakaszát állítja elénk. Isten jellemének legtökéletesebb kinyilatkoztatását Jézus kereszthalála adta.

Azért a kereszt a legtökéletesebb kinyilatkoztatás, mert két végletes dolgot állít egymás mellé, az ember mérhetetlenül mély gonoszságát és Isten kimeríthetetlen szeretetét. Mi mutathatná jobban az ember gyarlóságát? Mi leplezhetné le jobban a bűnt? A kereszt fényében megláthatjuk Istent, aki engedte, hogy egyetlen Fiát megöljék. Micsoda áldozat! Mivel bizonyíthatta volna még jobban a szeretetét? A Biblia középpontjában, a kozmikus dráma közepén valóban Jézus Krisztus áll. A Golgotán aratott győzelme hamarosan tetőzik, amikor megsemmisíti a gonoszt. Akkor az emberek újra együtt lesznek Istennel.

A Biblia központi témája Isten szeretete, különösen, ahogy Krisztus golgotai áldozati halálában láthatjuk. Ez a világegyetem legnagyszerűbb igazsága. Ezért minden fő bibliai igazságot ebből a szempontból kell tanulmányoznunk.

A Szentírás szerzője

A Biblia tekintélye - a hit és a gyakorlat terén - eredetéből fakad. Írói más irodalmi művektől eltérőnek tartották. Úgy utaltak rá, mint „szent írásokra" (2Tim 3:15; Róm 1:2) és „Isten beszédeire" (Zsid 5:12; Róm 3:2). A Szentírás eredete és forrása miatt egyedülálló. A Biblia írói állították, hogy üzenetük nem tőlük származik, hanem isteni forrásból vették azt. Isten kinyilatkoztatása által láthatták meg az igazságot, amit továbbadtak (lásd: Ésa 1:1; Ám 1:1; Mik 1:1; Hab 1:1; Jer 38:21).

Ezek az írók rámutattak, hogy a Szentlélek szól a népnek a próféták által (Neh 9:30; vö. Zak 7:12). Dávid azt mondta: „Az Úr Lelke szólott énbennem, és az Ő beszéde az én nyelvem által" (2Sám 23:2). Ezékiel ezt írta: „Lélek jőve belém", „Esék reám az Úr lelke", „A lélek pedig felvőn engem" (Ez 2:2; 11:5, 24). Mikeás így tett bizonyságot: „Én ellenben megteljesedem az Úr Lelkének erejével" (Mik 3:8).

Az Újszövetség elismerte, hogy a Szentlélek szerepet játszott az Ószövetség létrehozásában. Jézus azt mondta, hogy Dávidot a Szentlélek ihlette (Mk 12:36). Pál hitte, hogy „a Szentlélek szólt Ésaiás próféta által" (ApCsel 28:25). Péter pedig bemutatta, hogy a Szentlélek vezette az összes prófétát, nemcsak néhányat (1Pt 1:10–11; 2Pt 1:21). Alkalmanként az író teljesen a háttérben maradt, és csak az igazi szerzőt, a Szentlelket ismerjük. „A Szentlélek mondja..." „Azt jelentvén ki ezzel a Szentlélek..." (Zsid 3:7; 9:8).

Az Újszövetség írói a Szentlelket ismerték el saját üzenetük forrásának is. Pál magyarázza: „A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől" (1Tim 4:1). János ezt mondja:„Lélekben valék ott az Úrnak napján." (Jel 1:10) Jézus a Szentlélek által adott parancsokat apostolainak (ApCsel 1:2; vö. Ef 3:3–5).

Isten tehát a Szentlélek személyében kinyilatkoztatta magát a Szentírás által, amit Ő írt, nem saját kezével ugyan, hanem mások, mintegy 40 ember által, több mint 1500 év alatt. Azért mondjuk, hogy Isten a szerzője, mert a Szentlélek Isten ihlette az írókat.