Isten, örökkévaló Fiú, Jézus Krisztusban öltött testet. Őáltala teremtetett minden, benne lett nyilvánvalóvá Isten jelleme, általa teljesedett az emberiség megváltása és Ő ítéli meg a földet. Az örökké igaz Isten igaz emberré lett Jézus Krisztusban. A Szentlélek által fogantatott és Szűz Máriától született. Emberként élt, mint ember megkísértetett, de tökéletes megtestesítője volt Isten igazságosságának és szeretetének. Csodái által kinyilatkoztatta Isten hatalmát, és bizonyította, hogy Ő a megígért Messiás. Bűneinkért önként vállalta helyettünk a szenvedést és a kereszthalált; feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy közbenjárjon értünk a mennyei szentélyben. Népe végleges megszabadításáért újra eljön dicsőségben, és mindent újjátesz. (Jn 1:1–3,14; Kol 1:15–19; Jn 10:30; 14:9; Róm 6:23; 2Kor 5:17–21; Jn 5:22; Lk 1:35; Fil 2:5–11; Zsid 2:9–18; 1Kor 15:3–4; Zsid 8:1–2; Jn 14:1–3).

A pusztaság viperák tanyájává lett. Kígyók csúsztak a fazekak alá, a sátrak cövekei körül tekergőztek, megbújtak a gyerekek játékai között, és várakozva lapultak a fekhelyeken. Méregfoguk mélyre hatolt, halált fecskendezve.

A pusztaság valamikor Izrael menedéke volt, de temetőjükké lett. Az emberek százai feküdtek haldokolva. A rémült szülők rádöbbentek, mi lesz a sorsuk. Ekkor Mózes sátrához siettek, és segítségért könyörögtek. „És imádkozék Mózes a népért."

Mi volt Isten válasza? Formálj egy kígyót, és emeld magasra, hogy mindazok, akik ránéznek, éljenek. „Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada." (4Móz 21:9)

A kígyó mindig Sátán jelképe volt (1Móz 3; Jel 12), és a bűnt jelképezte. A tábor Sátán karjaiba vetette magát. És milyen gyógymódot ajánlott Isten? Nem azt, hogy a szentély oltárán nézzenek egy bárányra, hanem azt mondta nekik, tekintsenek fel a rézkígyóra.

Krisztusra mutató különös jelkép lett ez. Jézusnak „a bűn testének hasonlatosságában" (Róm 8:3) kellett felemeltetnie a szégyenteljes keresztre (Jn 3:14–15), mint ahogy a mérges kígyók mását feltették az oszlopra. Bűnné lett, magára véve mindazoknak bűnét, akik valaha éltek, vagy élni fognak. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:21) Krisztusra tekintve, a reményét vesztett emberiség életet találhat.

A testet öltés hogyan hozhat üdvösséget az emberiségnek? Milyen hatással volt ez a Fiúra? Hogyan válhatott Isten emberré, és miért volt erre szükség?

A testet öltés; jövendölések és beteljesedés

Meggyőzően mutatja Isten szeretetét az a terve, hogy meg akarja menteni még azokat is, akik elfordultak bölcs tanácsától (Jn 3:16; 1Jn 4:9). E terv alapján a Fiú „eleve el volt... rendelve, a világ megalapítása előtt" bűnért való áldozatul, hogy az emberiség reménysége legyen (1Pt 1:19–20). Az Ő feladata volt, hogy visszavigyen bennünket Istenhez, és megszabadítson a bűntől az ördög munkájának lerontása által (1Pt 3:18; Mt 1:21; 1Jn 3:8).

A bűn elidegenítette Ádámot és Évát az élet forrásától, és emiatt azonnal meg kellett volna halniuk. De a világ alapítása előtt lefektetett terv szerint (1Pt 1:20–21) „a békesség tanácsa" (Zak 6:13), a Fiú Isten lépett közéjük és az isteni igazság közé, áthidalva ezzel a szakadékot, és feltartóztatva a halált. Már a kereszt előtt is az Ő kegyelme tartotta életben a bűnösöket, és biztosította őket az üdvösség lehetőségéről. De emberré kellett lennie ahhoz, hogy újból teljesen Isten fiaivá és leányaivá tegyen bennünket.

Közvetlenül Ádám és Éva bűnesete után Isten reményt keltett azzal, hogy a kígyó és az asszony, valamint a kígyó magva és az asszony magva közötti természetfeletti küzdelem ígéretét mondta el nekik. 1Móz 3:15 titokzatos kijelentésében a kígyó és a kígyó magva Sátánt és követőit jelképezi; az asszony és az asszony magva jelképezi Isten népét és a világ Megváltóját. Ez volt az első biztosíték arra, hogy a jó és a gonosz közötti küzdelem Isten Fiának diadalmával fog zárulni.

A győzelem azonban fájdalommal jár. „Az [a Megváltó] neked [Sátánnak] fejedre tapos, te [Sátán] pedig annak [a Megváltónak] sarkát mardosod." (1Móz 3:15). Egyikük sem marad sértetlen.

Attól a pillanattól fogva az emberiségvárta a megígért Szabadítót. Az Ószövetségből elénk tárul ez a várakozás. A próféciák előre figyelmeztettek, hogy amikor a megígért Szabadító megérkezik, a világnak elegendő bizonyítéka legyen a felismeréséhez.

A megváltás prófétikus dramatizálása. A bűneset után Isten az állatok áldozatát vezette be, hogy ezzel példázza az eljövendő Megváltó küldetését (lásd 1Móz 4:4). Ez a jelképes rendszer megrendítő módon mutatta be, hogyan törli majd el a Fiú Isten a bűnt.

A bűn - Isten törvényének áthágása miatt - az emberiségre halál várt (1Móz 2:17; 3:19; 1Jn 3:4; Róm 6:23). Isten törvénye a bűnös életét követelte. De Isten végtelen szeretetéből odaadta Fiát, „hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16). Felfoghatatlanul nagyszerű segítőkészség! Maga az örökkévaló Fiú Isten fizeti meg helyettesként a bűn büntetését, hogy bűnbocsánatot adhasson, és megbékíthessen az istenséggel.

Az Isten és népe közötti szövetséges kapcsolat részeként Izrael az Egyiptomból való kivonulás után áldozatokat mutatott be a szent sátorban. A mennyei minta alapján Mózes által készített szentélynek és szolgálatainak az volt a célja, hogy a megváltás tervét szemléltessék (2Móz 25:8–9, 40; Zsid 8:1–5).

A bűnbánó bűnös egy hibátlan áldozati állatot - a bűntelen Megváltó jelképét - vitte, hogy bűnbocsánatot nyerjen. Majd kezét az ártatlan állat fejére helyezve, megvallotta bűntetteit (3Móz 1:3–4). Ez a cselekedet jelképezte azt, hogy a bűn a bűnösről az ártatlan áldozatra került át, bemutatva ezzel az áldozat helyettes voltát.

Mivel „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat" (Zsid 9:22), a bűnös ezután megölte az állatot, és így nyilvánvalóvá vált a bűn halálos természete. A reménység kifejezésének szomorúsággal teli módja ez, de a bűnös egyedül ezzel tudta kifejezni a hitét.

A papi szolgálat után (3Mózes 4-7) a bűnös bűnbocsánatot nyert az eljövendő Megváltó helyettes halálába vetett hite alapján, amit az állatáldozati rendszer jelképezett(vö. 3Móz 4:26, 31, 35). Az Újszövetség Jézusban, Isten Fiában ismeri fel Isten Bárányát, „aki elveszi a világ bűnét" (Jn 1:29). „Drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén" (1Pt 1:19) megváltást szerzett az emberiségnek a bűn végleges büntetése alól.

A Megváltóra vonatkozó jövendölések. Isten megígéri, hogy a Megváltó - Messiás - a Felkent - Ábrahám családjából származik. „És megáldatnak a te magodban a Földnek minden nemzetségei." (1Móz 22:18; vö. 12:3)

Ésaiás megjövendölte, hogy a Megváltó fiúgyermekként jön el, aki ember és Isten is lesz. „Mert egy gyermek születik nékünk,fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!" (Ésa 9:6) A Szabadító Dávid trónjára lép, és az örökké tartó béke országlását alapítja (Ésa 9:7). Betlehem lesz a születési helye (Mik 5:2).

Az Isten-ember születése természetfeletti módon történik. Az Újszövetség kijelenti Ésa 7:14-et idézve: „Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten" (Mt 1:23).

A Megváltó küldetését e szavak fejezik ki: „Az Úr Isten Lelke van énrajtam azért,mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét" (Ésa 61:1–2; vö. Lk 4:18–19).

Hihetetlen módon a Messiásnak visszautasítást kell elszenvednie. Olyannak tartják, „mint gyökér a száraz földből". „Nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője!... Nem gondoltunk vele." (Ésa 53:2-3)

Egy közeli barátja árulja el (Zsolt 41:10) 30 ezüstpénzért (Zak 11:12). Kihallgatása alatt leköpik és megverik (Ésa 50:6). Kivégzői sorsot vetnek ruháira (Zsolt 22:19). Egyetlen csontját sem törik el (Zsolt 34:21), de oldalát átszúrják (Zak 12:10). Kínoztatása közepette nem tanúsít ellenállást, „mint juh, amely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg"(Ésa 53:7)!

Az ártatlan Megváltó végtelenül sokat szenved a bűnösökért. „Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá...És ő megsebesíttetett bűnünkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg... De az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté... Kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség."(Ésa 53:4–8)

A Megváltó azonosítása. Egyedül Jézus Krisztusban teljesedtek be mindezek a próféciák. A Szentírás egészen Ábrahámig visszavezeti nemzetségi táblázatát, Ábrahám fiának nevezve Őt (Mt 1:1). Pál pedig megerősíti, hogy az Ábrahámnak és utódainak adott ígéret Krisztusban teljesedett be (Gal 3:16). Széles körben alkalmazták rá a „Dávid fia" messiási címet (Mt 21:9). Azonosították a megígért Messiással, aki Dávid trónjára ül (ApCsel 2:29–30).

Jézus csodálatos körülmények között született. Szűz Mária „viselősnek találtaték a Szentlélektől" (Mt 1:18–23), majd egy római rendelet miatt Betlehembe, a Megváltó születésének megjövendölt helyére ment (Lk 2:4–7).

Jézus egyik neve Immánuel = „Velünk az Isten" volt, amely isteni-emberi természetére utalt, és bemutatta azt, hogy Isten azonosította magát az emberiséggel (Mt 1:23). Leggyakoribb neve, Jézus, a küldetésére, az üdvözítésre összpontosította a figyelmet. „És nevezed annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűnéből." (Mt 1:21)

Jézus azonosította küldetését azzal, amit Ésaiás jövendölt a Messiás küldetéséről könyve 61:1–2-ben: „Ma teljesedett be ezaz Írás a ti hallástokra" (Lk 4:17–21).

Mély hatást gyakorolt ugyan népére, de üzenetét általában elutasították (Jn 1:11; Lk 23:18). Néhány kivételtől eltekintve, nem ismerték fel benne a világ Megváltóját. Ahelyett, hogy elfogadták volna, többször is halálosan megfenyegették (Jn 5:16; 7:19; 11:53).

Jézust három és fél éves szolgálata vége felé Iskáriótes Júdás, az egyik tanítványa elárulta (Jn 13:18; 18:2) harminc ezüstpénzért (Mt 26:14–15). Jézus nem állt ellen, inkább megfeddte a védelmére kelő tanítványait (Jn 18:4–11).

Ártatlan volt, semmiféle bűnt nem követett el, mégis, alig 24 órával az elfogatása után leköpdösték, megverték, kihallgatták, halálra ítélték, és keresztre feszítették (Mt 26:67; Jn 19:1–16; Lk 23:14–15). Katonák vetettek sorsot ruháira (Jn 19:23–24). Amikor keresztre feszítették, nem törték meg a csontját (Jn 19:32–33, 36), halála után pedig a katonák dárdával szúrták át az oldalát (Jn 19:34, 37).

Krisztus halálában követői felismerték, hogy ez az egyetlen áldozat, ami a bűnösökön segíthet. „Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt." (Róm 5:8) „Járjatok szeretetben - írta Pál -, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul" (Ef 5:2).