A prófétaság a Szentlélek egyik ajándéka. Ez az ajándék a maradék egyház ismertetőjele, ami E. G. White szolgálatában nyilvánult meg. Mivel Isten hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az egyházat vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják. Nyilvánvalóvá teszik, hogy a Biblia az a zsinórmérték, amellyel minden tanítást és tapasztalatot meg kell vizsgálni. (Jóel 2:28-29; ApCsel 2:14-21; Zsid 1:1-3; Jel 12:17; 19:10)

Júda királya, Jósafát, le volt sújtva. Az ellenség csapatai közeledtek. A helyzet kilátástalan volt. „És Jósafát... az Urat kezdé keresni, és hirdete az egész Júda országában böjtöt." (2Krón 20:3) A nép özönlött a templomba, hogy irgalomért és szabadulásért könyörögjön az Úrhoz.

Amikor Jósafát az imádkozást vezette, kérte Istent, változtassa meg a körülményeket. Így könyörgött: „Nem te vagy-e egyedül Isten a mennyben, aki uralkodol a pogányoknak minden országán? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna" (6. v.). Isten nem védte meg különlegesen az övéit a múltban? Nem adta ezt az országot választott népének? Jósafát így esedezett:„Óh, mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mibennünk erő... Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink" (12. v.).

Amikor egész Júda ott állt az Úr előtt,egy Jaháziel nevű ember felállt. Üzenete bátorítást és eligazítást vitt a megrettent népnek. Így szólt: „Ne féljetek... mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten... álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását... mert az Úr veletek lesz" (15-17. v.). Reggel Jósafát király így szólt csapataihoz: „Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!" (20. v.).^[1]

A király annyira hitt Jaházielnek, ennek az alig ismert prófétának, hogy harcosok helyett az Urat és a szentség szépségét dicsőítő kórust állított a frontvonalba. Amikor a hit éneke betöltötte a levegőt, az Úr cselekedett, összezavarta a Júda ellen szövetkezett seregeket. Olyan nagy volt az öldöklés, hogy az ellenség körül „senki sem menekült meg" (24. v.).

Jaháziel Isten szócsöve volt e különleges alkalommal.

A próféták fontos szerepet játszottak mind az ó-, mind az újtestamentumi időkben. De megszűnt-e a prófétálás működése a bibliai kánon lezárulásával? Hogy megtaláljuk erre a kérdésre a választ, kövessük nyomon a prófétikus történelmet!

A prófétaság a bibliai időkben

Bár a bűn véget vetett az Isten és ember közötti személyes kapcsolatnak (Ésa 59:2), Isten nem szüntette meg az emberiséggel való bensőséges viszonyt, hanem az Isten és ember kapcsolatának más módjait alakította ki. Bátorító, intő és feddő üzeneteit a prófétákon keresztül küldte.^[2]

A Szentírás szerint próféta az, „aki üzeneteket kap Istentől, és azok értelmét közli Isten népével".^[3] A próféták nem saját maguktól prófétálnak, „mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei" (2Pt 1:21).

Az Ótestamentumban a próféta szó általában a héber nábi fordítása. 2Móz 7:1-2 kifejezi ennek jelentését; „Az Úr azt mondta Mózesnek: ‘Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád (nábi) lesz. Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked. Testvéred, Áron, meg beszéljen a fáraóval'" (új prot. ford.). Mózes úgy viszonyult a fáraóhoz, mint Isten a népéhez. Ahogy Áron közölte Mózes szavait a fáraóval, a próféták úgy tolmácsolták Isten szavait a népnek. A próféta kifejezés tehát a Menny által kiválasztott, Isten üzenetét közlő szóvivőt jelöl. A héber nábi görög megfelelője a prophétesz, amelyből a magyar próféta szó is származik.

A „néző", amely a héber roeh (Ésa 30:10), vagy chózeh (2Sám 24:11; 2Kir 17:13) szó fordítása, szintén a prófétaság ajándékával felruházott személyt jelöli. A próféta és néző - rokonértelmű szavak. A Szentírás így magyarázza ezt: „Régen Izráelben ezt mondták, amikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz; mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták" (1Sám 9:9). A néző elnevezés azt hangsúlyozza, hogy a próféták befogadják a mennyei üzenetet. Isten feltárta a próféták szeme vagy értelme előtt azt a tájékoztatást, amit általuk akart népével közölni.

Az évek során Isten a prófétaság ajándékával felruházott személyeken keresztül nyilatkoztatta ki akaratát népének. „Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." (Ám 3:7; vö. Zsid 1:1)

A prófétai ajándék rendeltetése az Újtestamentumban. Az Újtestamentum a Szentlélek ajándékai között kiemelkedő helyet ad a prófétaságnak. Az egyház számára leghasznosabb szolgálatok felsorolásakor egyszer az első, kétszer a második helyre teszi (lásd Róm 12:6; 1Kor 12:28; Ef 4:11). Ez arra buzdítja a hívőket, hogy különösen ezt az ajándékot kívánják (1Kor 14:1, 39).

Az Újtestamentum szerint a próféták a következő feladatokat töltötték be:^[4]

1. Segítettek az egyház megalapításában. Az egyház felépült „az apostoloknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus" (Ef 2:20-21).

2. Kezdeményezték az egyház misszió-szolgálatát. A Szentlélek a próféták által választotta ki Pált és Barnabást első misszióútjukra (ApCsel 13:1-2), és eligazítást adott a misszionáriusok munkaterületére (ApCsel 16: 6-10).

3. Oktatták az egyházat. „Aki prófétál - mondta Pál -, a gyülekezetet építi." A próféciák „embereknek" szólnak, „épülésre, intésre és vigasztalásra" (1Kor 14:4, 3). Isten a prófétaságot - az egyéb ajándékokkal együtt - azért adta az egyháznak, hogy felkészítse a hívőket „a szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére" (Ef 4:12).

4. Egységessé tették, és védték az egyházat. A próféták segítették létrehozni „a hitnek egységét", és védték az egyházat a hamis tanításoktól, hogy a hívők ne legyenek „többé... gyermekek, akiket ide s tova hány a hab és a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által" (Ef 4:14).

5. Figyelmeztettek a jövőbeli nehézségekre. Az egyik újtestamentumi próféta figyelmeztette a hívőket, hogy éhínség közeledik. Az egyház ezért mentőakciót kezdeményezett az éhezők megsegítésére (ApCsel 11:27-30). Más próféták pedig figyelmeztették Pált, hogy Jeruzsálemben elfogják, és börtönbe vetik (ApCsel 20:23; 21:4, 10-14).

6. Erősítették a hitet a viták idején. Az első egyháztanácsban a Szentlélek irányította az egyházat a pogányokból lett keresztények üdvösségét érintő vitás kérdés eldöntésében. Azután próféták által a Lélek megerősítette a hívőket az igaz tantételekben. Miután továbbították a tanács döntését az egyház tagjainak, „Júdás és Silás pedig, maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerősíték" (ApCsel 15:32).

A prófétaság ajándéka az utolsó napokban

Sok keresztény azt hiszi, hogy a prófétaság ajándéka megszűnt az apostoli korszak lezárulásával. A Biblia azonban kinyilatkoztatja, hogy a végidő veszélyeiben az egyháznak különösen szüksége van a mennyei eligazításra, és bizonyságot tesz arról, hogy az újtestamentumi idők után is állandóan szükség van a prófétaság ajándékára és támogatására.

A lelki ajándékok folytonossága. A Biblia sehol sem beszél arról, hogy Isten visszavonja az egyháznak adott lelki ajándékokat, mielőtt azok betöltenék céljukat, amely Pál szerint az, hogy eljuttassák az egyházat „a hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4:13). Mivel az egyház még nem jutott el erre a szintre, most is szüksége van a Lélek összes ajándékára. Ezek az ajándékok, beleértve a prófétaság ajándékát is, Krisztus visszajöveteléig Isten népének áldására szolgálnak. Ezért Pál arra figyelmeztette a hívőket, hogy „a Lelket meg ne oltsátok", „a prófétálást meg ne vessétek" (1Thessz 5:19-20), és azt tanácsolta, hogy „kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok" (1Kor 14:1).

Ezekben az ajándékokban nem mindig bővelkedett a keresztény egyház.^[5] Az apostolok halála után, Kr. u. 300-ig a prófétákat nagy tisztelet övezte.^[6] De az egyház lelki hanyatlása és az ebből eredő hitehagyás (lásd a 13. fejezetben) a Lélek jelenlétének és ajándékainak csökkenéséhez vezetett. Ugyanakkor a hamis próféták megrendítették a prófétaság ajándéka iránti bizalmat.^[7]

Az egyháztörténelem bizonyos szakaszaiban a prófétaság kisebb mértékű megnyilvánulása nem jelenti azt, hogy Isten ezt az ajándékot véglegesen visszavonta. A Biblia jelzése szerint a vég közeledtével ez az ajándék jelen lesz, hogy átsegítse az egyházat a nehéz időkön. Sőt a Biblia azt is kijelenti, hogy ennek az ajándéknak a tevékenysége megnő.

A prófétaság ajándéka közvetlenül a második advent előtt. Isten Keresztelő Jánosnak azért adta a prófétaság ajándékát, hogy meghirdesse Krisztus első adventjét. Isten nekünk is megígérte a prófétaság ajándékát, amely segít a második advent hirdetésében, hogy mindenkinek alkalma legyen felkészülni a Megváltóval való találkozásra.

Tény, hogy Krisztus említést tesz hamis próféták fellépéséről, mint eljövetele közelségének egyik jeléről (Mt 24:11, 24). Ha a vég idején nem lennének igaz próféták, Krisztus mindenkitől óvott volna, aki azt állítja, hogy megkapta ezt az ajándékot. A hamis prófétákra való figyelmeztetés azt jelenti, hogy igaz próféták is lesznek.

Jóel próféta megjövendölte, hogy közvetlenül Krisztus visszajövetele előtt a prófétaság ajándéka különlegesen kiárad. Ezt mondta: „És lészen azután, hogy kiöntöm Lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Lelkemet. És csodajeleket mutatok az égen és a Földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. A Nap sötétséggé válik, a Hold pedig vérré,minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja" (Jóel 2:28-31).

Az első pünkösd tanúja volt a Lélek rendkívüli megnyilatkozásának. Jóel próféciáját idézve, Péter rámutatott, hogy ilyen áldásokat ígért Isten (ApCsel 2:2-21). Feltehetjük azonban a kérdést: Vajon Jóel próféciája egyszer s mindenkorra beteljesedett-e pünkösdkor, vagy lesz még egy másik, még nagyobb megvalósulása is? Sem-mi nem bizonyítja, hogy a jelenségek a Napban, a Holdban, amelyekről Jóel beszélt, megelőzte vagy követte a Léleknek azt a kiáradását. Ezek a jelenségek csak századokkal később következtek be (lásd e könyv 24. fejezetét).

Pünkösd tehát a Lélek második advent előtti teljes megnyilvánulásának előíze volt. Mint Palesztinában a korai eső, amely ősszel, röviddel a veteményezés után esett, a Szentlélek pünkösdi kiáradásával megkezdődött a Lélek adományozása. Jóel próféciájának teljes és végső megvalósulása olyan, mint a késői eső, amely ősszel esve, megérlelte a gabonát (Jóel 2:23). Hasonlóképpen, Isten Lelkének végső kiáradása közvetlenül a második advent előtt történik meg, azután, hogy beteljesednek a megjövendölt jelek a Napban, a Holdban és a csillagokban (vö. Mt 24:29; Jel 6:12-17; Jóel 2:31). Miként a késői eső, a Léleknek ez a végső kiáradása megérleli a föld termését (Mt 13:30, 39), és „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül" (Jóel 2:32).

A prófétaság ajándéka a maradék egyházban. A Jelenések 12. fejezete két nagyobb üldözési időszakot jövendöl. Az első alatt, amely Kr. u. 538-tól 1798-ig tartott (Jel 12:6, 14; lásd e könyv 12. fejezetét), a hűséges hívők kegyetlen üldözést szenvedtek. Közvetlenül a második advent előtt Sátán ismét támadni fogja „az ő (asszony) magvából valókat", a maradék egyházat, amely nem töri meg Krisztus iránti hűségét. A Jelenések könyve úgy jellemzi a maradékot alkotó hűséges hívőket, hogy ők „Isten parancsolatainak megőrzői", és „akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).

Az angyal és János közötti későbbi beszélgetésből világossá válik, hogy „a Jézus Krisztus bizonyságtétele" kifejezés prófétikus kinyilatkoztatást jelent.^[8]

A könyv vége felé az angyal felfedi kilétét: „szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van" (Jel 19:10), és „szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak" (Jel 22:9). Ezek a párhuzamos kifejezések világossá teszik, hogy a próféták azok, akiknél „Jézus bizonyságtétele" van.^[9] Ez megmagyarázza az angyal kijelentését, hogy „Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke" (Jel 19:10).

James Moffat így magyarázta ezt a szöveget: „‘Mert Jézus bizonyságtétele vagy tanúsága (azaz a Jézus által tett bizonyság vagy tanúság) a prófétaság lelke'. Ez... különösképpen azoknak a testvéreknek a kilétét határozza meg, akik a prófétikus ihletettség birtokosaiként Jézus bizonyságtételét hordozzák. Jézus bizonyságtétele voltaképpen megfelel a Jézus által tett tanúbizonyságnak (XXII. 20). Ez Jézus önkinyilatkoztatása (Jel 1:1 szerint végső soron Istené), ez ihleti a keresztény prófétákat is."^[10]

Tehát a Prófétaság Lelke kifejezés vonatkozhat (1) a Szentlélekre, aki megihleti a prófétákat Isten kinyilatkoztatásával, (2) a prófétaság ajándékának tevékenységére, és (3) magára a prófécia közvetítőjére.

A prófétaság ajándéka, Jézus bizonyságtevése - „az egyháznak a prófétaság közvetítésével"^[11] - a maradék egyház egyik megkülönböztető jellemvonását tartalmazza. Jeremiás ennek az ajándéknak a szünetelését a törvénynélküliséggel hozta összefüggésbe. „Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól." (JerSir 2:9) A Jelenések könyve e kettő birtoklását a végidő egyházának megkülönböztető jellemvonásaival azonosítja; ennek az egyháznak a tagjai megőrzik „Isten parancsolatait", és megvan náluk „Jézus Krisztus bizonyságtétele", vagyis a prófétaság ajándéka (Jel 12:17).

Isten az Egyiptomból kivonuló „gyülekezetnek" a prófétaság ajándékát adta, hogy általa megszervezze, oktassa és vezesse népét (ApCsel 7:38). „Próféta általhozta fel az Úr Izráelt Egyiptomból, és próféta által tartatott meg." (Hós 12:13) Nem meglepő ezért, ha a prófétaság ajándékát azok között találjuk, akik a végső kivonulás - a bűntől szennyezett Föld bolygóról a mennyei Kánaánba való menetel - résztvevői. Ez a kivonulás, amely a második adventet követi, Ésa 11:11 végső és teljes megvalósulása: „Lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát megvegye..."