oldal 1 / 3
Van
szentély a mennyben, az igazi templom, amelyet az Úr és nem az ember épített.
Ebben Krisztus szolgál érettünk, a hívők rendelkezésére bocsátva engesztelő
áldozatának jótéteményeit, amit egykor mindenkiért feláldozott a kereszten.
Nagy főpapunkká lett beiktatva és mennybemenetelekor megkezdte közbenjárói
szolgálatát. Engesztelő szolgálatának második, utolsó szakaszát a 2300 éves
prófétai idő lejártakor, 1844-ben kezdte el. Ez a vizsgálati ítélet munkája,
mely minden bűn végső elrendezésének része, melyet az ősi héber szentély
megtisztítása jelképezett az engesztelés napján. A szentélyt a jelképes
szolgálatban áldozati állat vérével tisztították meg, a mennyei dolgok Jézus
vérének tökéletes áldozatával tisztulnak meg. A vizsgálati ítélet a mennyei
lények előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy kik haltak meg Krisztusban, és ezért
benne méltók az első feltámadásra. Ez nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az élők
közül kik maradtak meg Krisztusban, megtartván Isten parancsolatait és Jézus
hitét, és ezért benne készek Isten örök országába való elragadtatásra. Isten
igazságosságát igazolja ez az ítélet, megtartván azokat, akik Jézusban hisznek.
Nyilvánvalóvá teszi, hogy akik hűségesek maradtak Istenhez, elnyerik az
országot. Krisztus eme szolgálatának befejezése a második advent előtt, az
emberiség vizsgálatának lezárását jelzi. (Zsid 8:1-5; 4:14-16;
9:11-28; 10:19-22; 1:3; 2:16-17; Dán 7:9-27; 8:13-14; 9:24-27; 4Móz 14:34; Ez
4:6; 3Móz 16; Jel 14:6-7; 20:12; 14:12; 22:12)
Elérkezett az esti áldozat
órája. A pap a jeruzsálemi templom udvarán állt, készen arra, hogy bemutassa a
bárányt áldozatként. Amikor a kezét felemelte, hogy megölje az áldozatot, a
föld megrázkódott. A pap rémülten ejtette el a kést, és a bárány elszabadult. A
földrengés moraján át hangos zajt hallott, amikor láthatatlan kéz a templom
függönyét a tetejétől az aljáig kettéhasította.
A városon túl fekete
felhők takartak be egy keresztet. Jézus, Isten húsvéti Báránya felkiáltott:
„Elvégeztetett!" Majd meghalt a világ bűnéért.
Az előkép találkozott a
valósággal. Megtörtént a templomi szolgálat által századokon át előre jelzett
esemény. A Megváltó befejezte engesztelőáldozatát, és mivel a jelkép valósággá
vált, az áldozatot előre jelző szertartások érvényüket vesztették. Ezért
szakadt ketté a függöny, esett le a kés, szabadult el a bárány.
De a megváltás története
ennél többet jelent. A kereszten túl sem veszti el érvényét. Jézus feltámadása
és Mennybe menetele figyelmünket a mennyei templomra irányítja, ahol már nem
mint Bárány, hanem mint pap szolgál. Egyszer s mindenkorra szóló áldozatát
bemutatta (Zsid 9:28); és most mindenkinek felkínálja engesztelő áldozatának
áldásait.
A mennyei templom
Isten megparancsolta
Mózesnek, hogy építse fel földi lakóhelyéül (2Móz 25:8) az Ószövetség első
templomát (Zsid 9:1). Ez volt az a hely, ahol a népet megtanították az üdvösség
útjára. Mintegy 400 évvel később Jeruzsálemben a Salamon király által épített
kőtemplom váltotta fel Mózes hordozható templomát. Miután Nabukodonozor
lerombolta a templomot, a Babilonból hazatérő foglyok felépítették a második
templomot, amelyet Nagy Heródes megszépített, és a rómaiak Kr. u. 70-ben
leromboltak.
Az Újtestamentum
kinyilatkoztatja, hogy az újszövetségnek is van temploma, amely a mennyben van.
Ebben Krisztus főpapként szolgál „a mennyei Felség királyi székének" jobbján.
Ez a templom „az igazi sátor", „amelyet az Úr, és nem ember épített" (Zsid
8:1-2).[1] A Sínai-hegyen Mózes látta „a
mintát", a mennyei templom „makettjét" vagy kicsinyített mását (lásd 2Móz 25:9,
40).[2] A Mózes által épített templomot a
Szentírás „a mennyei dolgok ábrázolatainak", szenthelyét pedig „az igazi...
másolatának" nevezi (Zsid 9:23-24). A földi templom és szolgálatai különleges
bepillantást adnak a mennyei templom rendeltetésébe.
A Szentírás véges-végig
utal a mennyei szentély vagy templom létezésére (pl. Zsolt 11:4; 102:20; Mik
1:2-3 - új prot. ford.)[3].
János, a látnok, látomásban látta a mennyei templomot. Azt mondta róla, hogy az
„a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma" (Jel 15:5), és „Isten temploma
a mennyben" (Jel 11:19). Látta ott azokat a tárgyakat is, amelyek mintájára a
földi templom szenthelyének berendezése készült, mint például a hétágú
gyertyatartó (Jel 1:12) és a füstölőoltár (Jel 8:3). Látta ott a szövetség
ládáját is, amely hasonló volt a földi szentek szentjében levőhöz (Jel 11:19).
A mennyei füstölőoltár
Isten trónja előtt áll (Jel 8:3; 9:13). Ez a trón Isten mennyei templomában van
(Jel 4:2; 7:15; 16:17). Tehát a mennyei trónterembeli jelenet (Dán 7:9-10) a
mennyei templomban van. A végső büntetés ezért Isten templomából indul ki (Jel
15:5-8).
Világos tehát, hogy a
Szentírás a mennyei templomot mint valóságos helyet (Zsid 8:2) mutatja be, nem
pedig mint jelképet vagy elképzelést.[4] A mennyei templom Isten elsődleges lakóhelye.
Szolgálat a mennyei templomban
A templom üzenete a
megváltás üzenete volt. Szolgálatait Isten az evangélium hirdetésére használta
fel (Zsid 4:2). A földi templomszolgálat „jelkép volt, vagy példázat (görögül parabolé)
a jelenkori időre"- Krisztus első adventjéig (Zsid 9:9-10). „Ennek az
evangéliumi példázatnak a jelképe és szertartása által akarta Isten Izrael
hitét a világ Megváltójának, Isten Bárányának (aki elveszi a világ bűneit)
áldozatára és papi szolgálatára összpontosítani (Gal 3:23; Jn 1:29)."[5]
A templom Krisztus
szolgálatának három szakaszát világította meg: (1) a helyettesítő áldozatot,
(2) a papi közbenjárást és (3) a végső ítéletet.
A helyettesítő
áldozat. Jézusnak,
a bűn bocsánatáért történt halálát jelképezte minden templomszolgálat,
kinyilatkoztatva azt az igazságot, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat"
(Zsid 9:22). Az áldozatok az alábbi tényeket szemléltették:
1. Isten ítélete a
bűn felett.
Mivel a bűn mélyen gyökerező lázadás minden ellen, ami jó, tiszta és igaz, azt
nem lehet büntetlenül hagyni. „A bűn zsoldja halál." (Róm 6:23)
2. Krisztus
helyettesítő halála. „Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk... de az Úr mindnyájunk vétkét
őreá veté." (Ésa 53:6) „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint."
(1Kor 15:3)
3. Isten gondoskodik
az engesztelőáldozatról. Az áldozat „Krisztus Jézus... akit Isten eleve rendelt
engesztelő áldozatul hit által, az Ő vérében" (Róm 3:24-25). „Mert azt
[Krisztust], aki bűnt nem ismert, [Isten] bűnné tette értünk hogy mi Isten
igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:21) Krisztus, a Megváltó, magára vette a bűn
büntetését. Ezért „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi
olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő megérdemel. Elítélték őt a mi bűneinkért,
amelyekben semmi része nem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért,
amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi
elnyerhessük az Ő életét."„[...] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg."(Ésa 53:5)"[6]
A földi templom áldozatai
ismétlődtek. A megváltásnak ezt a szertartásokban kifejezett példázatát évről
évre felidézték, elismételték, mint egy történetet. Ezzel ellentétben a valóság
- Urunk valóságos engesztelő halála a Kálvárián - egyszer s mindenkorra
megtörtént (Zsid 9:26-28; 10:10- 14).
Krisztus a kereszten az
ember bűnéért a teljes árat megfizette. Ezzel eleget tett a mennyei
igazságszolgáltatásnak. A törvény oldaláról nézve Isten megkegyelmezett a
világnak (Róm 5:18). Az engesztelés, illetve megbékítés megtörtént a kereszten,
ahogy azt az áldozatok előre jelezték. A bűnbánó bűnös bízhat Urunknak ebben az
elvégzett cselekedetében.[7]
A papi közbenjáró. Ha az áldozat kiengesztelte Istent
a bűn miatt, miért volt szükség a papra?
A pap szerepe felhívta a
figyelmet arra, hogy szükség van közbenjáróra a bűnös és a szent Isten között.
A papi közbenjárás megmutatja, milyen súlyos dolog a bűn és az elidegenedés,
amit a bűn hozott létre a bűntelen Isten és a bűnös teremtmény között. „Ahogy
minden áldozat előre jelezte Krisztus halálát, éppúgy minden pap előre jelezte
Krisztus közbenjárói szolgálatát, amelyet, mint főpap, a mennyei templomban
végez. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az
ember Krisztus Jézus." (1Tim 2:5)"[8]
1. Közbenjárás és
engesztelés. Az
engesztelő vér alkalmazása a pap közbenjárói szolgálata alatt az engesztelés
egyik formájának volt tekinthető (3Móz 4:35). A magyar „engesztelés" szó két,
egymástól elidegenedett személy megbékülésére utal. Ahogy Krisztus engesztelő
halála megbékéltette a világot Istennel, közbenjárása, bűntelen életének
érdemei és helyettesítő halála az Istennel való megbékélést, illetve
kiengesztelődést személyes valósággá teszi a hívő számára.
A lévitai papság mutatja
be azt a megmentő szolgálatot, amelyet Krisztus végez a halála és feltámadása
óta. Főpapunk, „aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle", „a szent
helynek és amaz igazi sátornak szolgájaként" szolgál, „amelyet az Úr, és nem
ember épített" (Zsid 8:1-2).
A mennyei templom a nagy
irányító központ, ahol Krisztus papi szolgálatát végzi üdvösségünk érdekében.
„Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert
mindenha él, hogy esedezzék érettük." (Zsid 7:25) Ez arra bátorít, hogy
járuljunk „bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk,
és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül" (Zsid 4:16).
A földi templomban a papok
kétféle szolgálatot teljesítettek - a naponkénti szolgálatot a szenthelyen,
vagyis az első helyiségben (lásd e könyv 4. fejezetét), és az évenkénti
szolgálatot a szentek szentjében, vagyis a második helyiségben. Ezek a
szolgálatok mutatták be Krisztus papi szolgálatát.[9]
2. A szenthelyen végzett szolgálat. A templom szenthelyén végzett papi
szolgálatot a közbenjárás, megbocsátás, megbékélés és helyreállítás
szolgálataként lehetne jellemezni. Mint folyamatos szolgálat, állandó
lehetőséget nyújtott a bűnösnek arra, hogy Isten elé járuljon a pap
közvetítésével.[10] Ez azt az igazságot jelképezte,
hogy a bűnbánó bűnös Krisztus papi közbenjárói szolgálata által azonnal és
állandóan Isten elé járulhat (Ef 2:18; Zsid 4:14-16; 7:25; 9:24; 10:19-22).
Amikor a bűnbánó bűnös[11] áldozati állatot vitt a templomba,
kezét az ártatlan állat fejére tette, és megvallotta bűntetteit. Ez a
cselekedet a bűnös bűnét és megbüntetését jelképesen áthelyezte az áldozatra.
Ennek eredményeként bocsánatot nyert bűnére.[12][13]
Ahogy „The Jewish Encyclopedia" mondja: „A kéz ráhelyezése az áldozat fejére
szokásos szertartás, amely által a helyettesítés és a bűn áthelyezése
megtörténik." „Minden áldozatban benne van a helyettesítés gondolata; az
áldozat foglalja el a bűnös ember helyét."
A bűnáldozat vérét
kétféleképpen alkalmazták: a) Bevitték a szenthelyre, a belső függöny elé
hintették, és a füstölőoltár szarvaira kenték (3Móz 4:6-7, 17-18). b) Ha nem
vitték be a templomba, akkor a pitvarban az égőáldozati oltár szarvaira kenték
(3Móz 4:25,30), és a pap megette az áldozat húsának egy részét (3Móz 6:25-26,
30). Az áldozók mindkét esetben megértették, hogy bűntetteik és számadási
kötelezettségük átkerült a templomra és a papságra.[14]
„Ebben a szertartási
eljárásban a templom magára vállalta a bűnbánó bűnösségét és felelősségét -
legalábbis arra az esetre -, amikor a bűnbánó bűnáldozatot mutatott be, és
megvallotta tévedéseit. Majd Isten bocsánatának és jóváhagyásának tudatában
ment el. A valóságban pedig, amikor a Szentlélek bűnbánatot ébreszt a bűnös
szívében, és arra indítja, hogy fogadja el Krisztust mint Megváltóját és Urát, Krisztus
magára vállalja bűneit és felelősségét. Isten ingyen megbocsát neki.
Krisztus a hívő kezese és helyettese."[15]
A szenthelyen folyó
szolgálat az egyénre összpontosít az előképben és a valóságban. Krisztus papi
szolgálata intézkedik a bűnös bocsánatáról és Istennel való megbékéléséről
(Zsid 7:25). „Krisztusért Isten megbocsát a bűnbánó bűnösnek, neki tulajdonítja
Fiának igaz jellemét és engedelmességét, megbocsátja bűnét, és gyermekeként
beírja nevét az élet könyvébe (Ef 4:32; 1Jn 1:9; 2Kor 5:21; Róm 3:24; Lk 10:20).
Ha a hívő Krisztusban marad, Urunk a Szentlélek által úgy megerősíti, hogy
lelkileg megérik, és kifejlődnek benne az Isten jellemét tükröző erények és
kegyelmi ajándékok (2Pt 3:18; Gal 5:22-23)."[16] A szenthelyen folyó szolgálat a hívő megigazulását és
megszentelődését eredményezi.
A végítélet. Az engesztelési nap eseményei Isten
végső ítéletének három szakaszát mutatja be. Ezek a következők: a) „A
millennium előtti ítélet" (vagyis „a vizsgálati ítélet"), amelyet „az
advent előtti ítéletnek" is neveznek; b) „a millenniumi ítélet"; c) „a
végrehajtási ítélet", ami a millennium végén történik.
1. A szentek szentjében folyó
szolgálat. A
papi szolgálat második része elsősorban templomközpontú, amely a templomot és
Isten népét hivatott megtisztítani. A szolgálatnak ez a formája, amely a
templom szentek szentjére összpontosult, és amelyet csak a főpap végezhetett, a
vallási év egyetlen napjára korlátozódott.
A templom megtisztításához
két kecskére volt szükség - az Úr kecskebakjára és a bűnbakra (héberül 'azá'zel).
Az Úr kecskebakjának megáldozásával a főpap engesztelést végzett „a
szenthelyért" [azaz e fejezet szerint a szentek szentjéért], a gyülekezet
sátoráért (a szenthelyért) ós az oltárért (amely a pitvarban volt) (3Móz 16:20;
vö. 16:16-18).
A főpap bevitte a szentek
szentjébe az Úr kecskebakjának vérét, amely Krisztus vérét jelképezte, és Isten
jelenlétében közvetlenül a kegyelem királyi székére - a Tízparancsolatot
tartalmazó frigyláda fedelére - hintette, hogy ezzel eleget tegyen Isten szent
törvénye követelményeinek. Ez a tette azt a felmérhetetlen árat jelképezte,
amelyet Krisztusnak kellett megfizetnie a mi bűnünkért, és azt, hogy Isten
mennyire szeretné népét önmagával megbékéltetni (vö. 2Kor 5:19). Majd ezzel a
vérrel megkente a füstölőoltárt és az égőáldozati oltárt, amelyet az év minden
napján meghintettek a bevallott bűntetteket jelképező vérrel. Ezáltal a főpap
engesztelést végzett a templomért és a népért, és mindkettőt megtisztította
(3Móz 16:16-20, 30-33).
Ezután a főpap, aki
Krisztust mint közbenjárót jelképezte, magára vette a bűnt, amely addig
beszennyezte a templomot, és áthelyezte azt az élő kecskebakra, Azázelre. Majd
a bakot kivezették Isten népének táborából. Ez a cselekmény eltávolította a nép
bűnét, amely előzőleg jelképesen átkerült a bűnbánó bűnösről a templomra a
naponkénti bocsánatszerző szolgálat áldozatának vérén vagy húsán keresztül.
Ezzel a templom megtisztult, és felkészült a következő évi szolgálatra (3Móz
16:16-20, 30-33)[17]. Így minden elrendeződött Isten és
népe között.[18]
Az engesztelési nap a bűn
megsemmisítésével foglalkozó ítélet folyamatát mutatja be. Az ezen a napon
elvégzett engesztelés „előre jelezte, hogy Krisztus érdemei által végül örökre
megszűnik a bűn, és ezzel az egész világegyetem, megbékülve, Isten harmonikus
uralma alá kerül."[19]
|