2024.  november  01.  Péntek
Napnyugta: 16:26
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal

Van szentély a mennyben, az igazi templom, amelyet az Úr és nem az ember épített. Ebben Krisztus szolgál érettünk, a hívők rendelkezésére bocsátva engesztelő áldozatának jótéteményeit, amit egykor mindenkiért feláldozott a kereszten. Nagy főpapunkká lett beiktatva és mennybemenetelekor megkezdte közbenjárói szolgálatát. Engesztelő szolgálatának második, utolsó szakaszát a 2300 éves prófétai idő lejártakor, 1844-ben kezdte el. Ez a vizsgálati ítélet munkája, mely minden bűn végső elrendezésének része, melyet az ősi héber szentély megtisztítása jelképezett az engesztelés napján. A szentélyt a jelképes szolgálatban áldozati állat vérével tisztították meg, a mennyei dolgok Jézus vérének tökéletes áldozatával tisztulnak meg. A vizsgálati ítélet a mennyei lények előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy kik haltak meg Krisztusban, és ezért benne méltók az első feltámadásra. Ez nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az élők közül kik maradtak meg Krisztusban, megtartván Isten parancsolatait és Jézus hitét, és ezért benne készek Isten örök országába való elragadtatásra. Isten igazságosságát igazolja ez az ítélet, megtartván azokat, akik Jézusban hisznek. Nyilvánvalóvá teszi, hogy akik hűségesek maradtak Istenhez, elnyerik az országot. Krisztus eme szolgálatának befejezése a második advent előtt, az emberiség vizsgálatának lezárását jelzi. (Zsid 8:1-5; 4:14-16; 9:11-28; 10:19-22; 1:3; 2:16-17; Dán 7:9-27; 8:13-14; 9:24-27; 4Móz 14:34; Ez 4:6; 3Móz 16; Jel 14:6-7; 20:12; 14:12; 22:12)

Elérkezett az esti áldozat órája. A pap a jeruzsálemi templom udvarán állt, készen arra, hogy bemutassa a bárányt áldozatként. Amikor a kezét felemelte, hogy megölje az áldozatot, a föld megrázkódott. A pap rémülten ejtette el a kést, és a bárány elszabadult. A földrengés moraján át hangos zajt hallott, amikor láthatatlan kéz a templom függönyét a tetejétől az aljáig kettéhasította.

A városon túl fekete felhők takartak be egy keresztet. Jézus, Isten húsvéti Báránya felkiáltott: „Elvégeztetett!" Majd meghalt a világ bűnéért.

Az előkép találkozott a valósággal. Megtörtént a templomi szolgálat által századokon át előre jelzett esemény. A Megváltó befejezte engesztelőáldozatát, és mivel a jelkép valósággá vált, az áldozatot előre jelző szertartások érvényüket vesztették. Ezért szakadt ketté a függöny, esett le a kés, szabadult el a bárány.

De a megváltás története ennél többet jelent. A kereszten túl sem veszti el érvényét. Jézus feltámadása és Mennybe menetele figyelmünket a mennyei templomra irányítja, ahol már nem mint Bárány, hanem mint pap szolgál. Egyszer s mindenkorra szóló áldozatát bemutatta (Zsid 9:28); és most mindenkinek felkínálja engesztelő áldozatának áldásait.

 

A mennyei templom

Isten megparancsolta Mózesnek, hogy építse fel földi lakóhelyéül (2Móz 25:8) az Ószövetség első templomát (Zsid 9:1). Ez volt az a hely, ahol a népet megtanították az üdvösség útjára. Mintegy 400 évvel később Jeruzsálemben a Salamon király által épített kőtemplom váltotta fel Mózes hordozható templomát. Miután Nabukodonozor lerombolta a templomot, a Babilonból hazatérő foglyok felépítették a második templomot, amelyet Nagy Heródes megszépített, és a rómaiak Kr. u. 70-ben leromboltak.

Az Újtestamentum kinyilatkoztatja, hogy az újszövetségnek is van temploma, amely a mennyben van. Ebben Krisztus főpapként szolgál „a mennyei Felség királyi székének" jobbján. Ez a templom „az igazi sátor", „amelyet az Úr, és nem ember épített" (Zsid 8:1-2).[1] A Sínai-hegyen Mózes látta „a mintát", a mennyei templom „makettjét" vagy kicsinyített mását (lásd 2Móz 25:9, 40).[2] A Mózes által épített templomot a Szentírás „a mennyei dolgok ábrázolatainak", szenthelyét pedig „az igazi... másolatának" nevezi (Zsid 9:23-24). A földi templom és szolgálatai különleges bepillantást adnak a mennyei templom rendeltetésébe.

A Szentírás véges-végig utal a mennyei szentély vagy templom létezésére (pl. Zsolt 11:4; 102:20; Mik 1:2-3 - új prot. ford.)[3]. János, a látnok, látomásban látta a mennyei templomot. Azt mondta róla, hogy az „a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma" (Jel 15:5), és „Isten temploma a mennyben" (Jel 11:19). Látta ott azokat a tárgyakat is, amelyek mintájára a földi templom szenthelyének berendezése készült, mint például a hétágú gyertyatartó (Jel 1:12) és a füstölőoltár (Jel 8:3). Látta ott a szövetség ládáját is, amely hasonló volt a földi szentek szentjében levőhöz (Jel 11:19).

A mennyei füstölőoltár Isten trónja előtt áll (Jel 8:3; 9:13). Ez a trón Isten mennyei templomában van (Jel 4:2; 7:15; 16:17). Tehát a mennyei trónterembeli jelenet (Dán 7:9-10) a mennyei templomban van. A végső büntetés ezért Isten templomából indul ki (Jel 15:5-8).

Világos tehát, hogy a Szentírás a mennyei templomot mint valóságos helyet (Zsid 8:2) mutatja be, nem pedig mint jelképet vagy elképzelést.[4] A mennyei templom Isten elsődleges lakóhelye.

 

Szolgálat a mennyei templomban

A templom üzenete a megváltás üzenete volt. Szolgálatait Isten az evangélium hirdetésére használta fel (Zsid 4:2). A földi templomszolgálat „jelkép volt, vagy példázat (görögül parabolé) a jelenkori időre"- Krisztus első adventjéig (Zsid 9:9-10). „Ennek az evangéliumi példázatnak a jelképe és szertartása által akarta Isten Izrael hitét a világ Megváltójának, Isten Bárányának (aki elveszi a világ bűneit) áldozatára és papi szolgálatára összpontosítani (Gal 3:23; Jn 1:29)."[5]

A templom Krisztus szolgálatának három szakaszát világította meg: (1) a helyettesítő áldozatot, (2) a papi közbenjárást és (3) a végső ítéletet.

A helyettesítő áldozat. Jézusnak, a bűn bocsánatáért történt halálát jelképezte minden templomszolgálat, kinyilatkoztatva azt az igazságot, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat" (Zsid 9:22). Az áldozatok az alábbi tényeket szemléltették:

1. Isten ítélete a bűn felett. Mivel a bűn mélyen gyökerező lázadás minden ellen, ami jó, tiszta és igaz, azt nem lehet büntetlenül hagyni. „A bűn zsoldja halál." (Róm 6:23)

2. Krisztus helyettesítő halála. „Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk... de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté." (Ésa 53:6) „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint." (1Kor 15:3)

3. Isten gondoskodik az engesztelőáldozatról. Az áldozat „Krisztus Jézus... akit Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul hit által, az Ő vérében" (Róm 3:24-25). „Mert azt [Krisztust], aki bűnt nem ismert, [Isten] bűnné tette értünk hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:21) Krisztus, a Megváltó, magára vette a bűn büntetését. Ezért „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő megérdemel. Elítélték őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része nem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét."„[...] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg."(Ésa 53:5)"[6]

A földi templom áldozatai ismétlődtek. A megváltásnak ezt a szertartásokban kifejezett példázatát évről évre felidézték, elismételték, mint egy történetet. Ezzel ellentétben a valóság - Urunk valóságos engesztelő halála a Kálvárián - egyszer s mindenkorra megtörtént (Zsid 9:26-28; 10:10- 14).

Krisztus a kereszten az ember bűnéért a teljes árat megfizette. Ezzel eleget tett a mennyei igazságszolgáltatásnak. A törvény oldaláról nézve Isten megkegyelmezett a világnak (Róm 5:18). Az engesztelés, illetve megbékítés megtörtént a kereszten, ahogy azt az áldozatok előre jelezték. A bűnbánó bűnös bízhat Urunknak ebben az elvégzett cselekedetében.[7]

A papi közbenjáró. Ha az áldozat kiengesztelte Istent a bűn miatt, miért volt szükség a papra?

A pap szerepe felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van közbenjáróra a bűnös és a szent Isten között. A papi közbenjárás megmutatja, milyen súlyos dolog a bűn és az elidegenedés, amit a bűn hozott létre a bűntelen Isten és a bűnös teremtmény között. „Ahogy minden áldozat előre jelezte Krisztus halálát, éppúgy minden pap előre jelezte Krisztus közbenjárói szolgálatát, amelyet, mint főpap, a mennyei templomban végez. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Tim 2:5)"[8]

1. Közbenjárás és engesztelés. Az engesztelő vér alkalmazása a pap közbenjárói szolgálata alatt az engesztelés egyik formájának volt tekinthető (3Móz 4:35). A magyar „engesztelés" szó két, egymástól elidegenedett személy megbékülésére utal. Ahogy Krisztus engesztelő halála megbékéltette a világot Istennel, közbenjárása, bűntelen életének érdemei és helyettesítő halála az Istennel való megbékélést, illetve kiengesztelődést személyes valósággá teszi a hívő számára.

A lévitai papság mutatja be azt a megmentő szolgálatot, amelyet Krisztus végez a halála és feltámadása óta. Főpapunk, „aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle", „a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgájaként" szolgál, „amelyet az Úr, és nem ember épített" (Zsid 8:1-2).

A mennyei templom a nagy irányító központ, ahol Krisztus papi szolgálatát végzi üdvösségünk érdekében. „Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük." (Zsid 7:25) Ez arra bátorít, hogy járuljunk „bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül" (Zsid 4:16).

A földi templomban a papok kétféle szolgálatot teljesítettek - a naponkénti szolgálatot a szenthelyen, vagyis az első helyiségben (lásd e könyv 4. fejezetét), és az évenkénti szolgálatot a szentek szentjében, vagyis a második helyiségben. Ezek a szolgálatok mutatták be Krisztus papi szolgálatát.[9]

2. A szenthelyen végzett szolgálat. A templom szenthelyén végzett papi szolgálatot a közbenjárás, megbocsátás, megbékélés és helyreállítás szolgálataként lehetne jellemezni. Mint folyamatos szolgálat, állandó lehetőséget nyújtott a bűnösnek arra, hogy Isten elé járuljon a pap közvetítésével.[10] Ez azt az igazságot jelképezte, hogy a bűnbánó bűnös Krisztus papi közbenjárói szolgálata által azonnal és állandóan Isten elé járulhat (Ef 2:18; Zsid 4:14-16; 7:25; 9:24; 10:19-22).

Amikor a bűnbánó bűnös[11] áldozati állatot vitt a templomba, kezét az ártatlan állat fejére tette, és megvallotta bűntetteit. Ez a cselekedet a bűnös bűnét és megbüntetését jelképesen áthelyezte az áldozatra. Ennek eredményeként bocsánatot nyert bűnére.[12][13] Ahogy „The Jewish Encyclopedia" mondja: „A kéz ráhelyezése az áldozat fejére szokásos szertartás, amely által a helyettesítés és a bűn áthelyezése megtörténik." „Minden áldozatban benne van a helyettesítés gondolata; az áldozat foglalja el a bűnös ember helyét."

A bűnáldozat vérét kétféleképpen alkalmazták: a) Bevitték a szenthelyre, a belső függöny elé hintették, és a füstölőoltár szarvaira kenték (3Móz 4:6-7, 17-18). b) Ha nem vitték be a templomba, akkor a pitvarban az égőáldozati oltár szarvaira kenték (3Móz 4:25,30), és a pap megette az áldozat húsának egy részét (3Móz 6:25-26, 30). Az áldozók mindkét esetben megértették, hogy bűntetteik és számadási kötelezettségük átkerült a templomra és a papságra.[14]

„Ebben a szertartási eljárásban a templom magára vállalta a bűnbánó bűnösségét és felelősségét - legalábbis arra az esetre -, amikor a bűnbánó bűnáldozatot mutatott be, és megvallotta tévedéseit. Majd Isten bocsánatának és jóváhagyásának tudatában ment el. A valóságban pedig, amikor a Szentlélek bűnbánatot ébreszt a bűnös szívében, és arra indítja, hogy fogadja el Krisztust mint Megváltóját és Urát, Krisztus magára vállalja bűneit és felelősségét. Isten ingyen megbocsát neki. Krisztus a hívő kezese és helyettese."[15]

A szenthelyen folyó szolgálat az egyénre összpontosít az előképben és a valóságban. Krisztus papi szolgálata intézkedik a bűnös bocsánatáról és Istennel való megbékéléséről (Zsid 7:25). „Krisztusért Isten megbocsát a bűnbánó bűnösnek, neki tulajdonítja Fiának igaz jellemét és engedelmességét, megbocsátja bűnét, és gyermekeként beírja nevét az élet könyvébe (Ef 4:32; 1Jn 1:9; 2Kor 5:21; Róm 3:24; Lk 10:20). Ha a hívő Krisztusban marad, Urunk a Szentlélek által úgy megerősíti, hogy lelkileg megérik, és kifejlődnek benne az Isten jellemét tükröző erények és kegyelmi ajándékok (2Pt 3:18; Gal 5:22-23)."[16] A szenthelyen folyó szolgálat a hívő megigazulását és megszentelődését eredményezi.

A végítélet. Az engesztelési nap eseményei Isten végső ítéletének három szakaszát mutatja be. Ezek a következők: a) „A millennium előtti ítélet" (vagyis „a vizsgálati ítélet"), amelyet „az advent előtti ítéletnek" is neveznek; b) „a millenniumi ítélet"; c) „a végrehajtási ítélet", ami a millennium végén történik.

1. A szentek szentjében folyó szolgálat. A papi szolgálat második része elsősorban templomközpontú, amely a templomot és Isten népét hivatott megtisztítani. A szolgálatnak ez a formája, amely a templom szentek szentjére összpontosult, és amelyet csak a főpap végezhetett, a vallási év egyetlen napjára korlátozódott.

A templom megtisztításához két kecskére volt szükség - az Úr kecskebakjára és a bűnbakra (héberül 'azá'zel). Az Úr kecskebakjának megáldozásával a főpap engesztelést végzett „a szenthelyért" [azaz e fejezet szerint a szentek szentjéért], a gyülekezet sátoráért (a szenthelyért) ós az oltárért (amely a pitvarban volt) (3Móz 16:20; vö. 16:16-18).

A főpap bevitte a szentek szentjébe az Úr kecskebakjának vérét, amely Krisztus vérét jelképezte, és Isten jelenlétében közvetlenül a kegyelem királyi székére - a Tízparancsolatot tartalmazó frigyláda fedelére - hintette, hogy ezzel eleget tegyen Isten szent törvénye követelményeinek. Ez a tette azt a felmérhetetlen árat jelképezte, amelyet Krisztusnak kellett megfizetnie a mi bűnünkért, és azt, hogy Isten mennyire szeretné népét önmagával megbékéltetni (vö. 2Kor 5:19). Majd ezzel a vérrel megkente a füstölőoltárt és az égőáldozati oltárt, amelyet az év minden napján meghintettek a bevallott bűntetteket jelképező vérrel. Ezáltal a főpap engesztelést végzett a templomért és a népért, és mindkettőt megtisztította (3Móz 16:16-20, 30-33).

 

a_zsido_templom_alaprajza

 

Ezután a főpap, aki Krisztust mint közbenjárót jelképezte, magára vette a bűnt, amely addig beszennyezte a templomot, és áthelyezte azt az élő kecskebakra, Azázelre. Majd a bakot kivezették Isten népének táborából. Ez a cselekmény eltávolította a nép bűnét, amely előzőleg jelképesen átkerült a bűnbánó bűnösről a templomra a naponkénti bocsánatszerző szolgálat áldozatának vérén vagy húsán keresztül. Ezzel a templom megtisztult, és felkészült a következő évi szolgálatra (3Móz 16:16-20, 30-33)[17]. Így minden elrendeződött Isten és népe között.[18]

Az engesztelési nap a bűn megsemmisítésével foglalkozó ítélet folyamatát mutatja be. Az ezen a napon elvégzett engesztelés „előre jelezte, hogy Krisztus érdemei által végül örökre megszűnik a bűn, és ezzel az egész világegyetem, megbékülve, Isten harmonikus uralma alá kerül."[19]



 
Következő >

 
 
 
Joomla Toplista