Gyermekbemutató és hálaadó ünnepség Debrecenben |
|
|
|
Ünnepélyes istentisztelet volt Debrecenben 2015. november 7-én. Két, külön-külön is felemelő eseménynek lehettek részesei a jelenlévők. A délelőtti istentisztelet gyermekbemutatóval kezdődött, amit hálaadó ünnepség követett. A szülők, Barabás Barna és Barabás-Hevesi Anna ez alkalommal ünnepélyes keretek között, a hittestvérek körében kérték a jó Isten áldását elsőszülött gyermekükre, Barnusra. Az áldáskérő imát követően Szilasi Zoltán lelkész igeszolgálatában hangsúlyozta, hogy egy család Isten iránti elkötelezettségének egyik megnyilvánulása az, hogy Teremtőnk gondoskodó oltalmát kérik az új kis életre.
Még november elején is gazdagon díszített, szemet gyönyörködtető
hálaadási asztal ékeskedett a szószék előtt. A színes terméseket
csodálva, a délelőtt további részében a közösség számba vette Isten
gyülekezetünk felé tanúsított szeretetének kézzelfogható és
megfoghatatlan megnyilvánulásait. Szilasi Zoltán lelkész úgy
fogalmazott, hogy a legnagyobb ajándék azonban az, hogy Isten
rendíthetetlenül munkálkodik azon, hogy üdvösségre segítsen bennünket. A
különleges alkalom hangulatát vers, próza, kórusszolgálat és
fuvolaszóló tette még ünnepélyesebbé.
KBE
|