Már évek óta nagy erővel folyik az evangelizációs
tevékenység Aszódon. Ősztől tavaszig folyamatosan mennek a különböző lelki és
egészségügyi programok. A missziós gyülekezet maroknyi kis csoportja lelkesen
végzi szolgálatát.
|
Tovább...
|
|
Életünk el van rejtve Krisztussal együtt |
|
|
|
Válság Kelet-Afrikában
Több mint kétmillió adventista hazája,
Kelet-Afrika súlyos válságban van. Válságok eddig is voltak: Eritreában
egyházunk be van tiltva, Szomáliában a ruandaihoz hasonló népirtás folyik,
Szudán, Kongó, Burundi is polgárháborúk színtere. A kenyai elnökválasztás óta
azonban azok az országok is válságba kerültek, melyek addig biztonságosnak
tűntek.
|
Tovább...
|
|
Börtönmisszió 2007 karácsonyán |
|
|
|
Farkas Dániel lelkész testvér
szervezésében 2007 karácsonyán két börtönbe is elment a gyömrői fiatalok egy
csoportja.
December 19-én a Kozma utcai börtönben szolgáltunk, majd december 26-án
Győrbe mentünk le egy szép programmal a börtönlakókhoz.
|
Tovább...
|
|
Kiemelt nagyvárosi evangelizáció |
|
|
|
A
Jelenések könyve békéről beszél. A jövő elérkezett!
- Ez lesz a címe annak az előadássorozatnak,
amelyet Shawn Boonstra, az It Is
Written igazgatója tart Budapesten, bérelt helyiségben, a Ruttkai Éva
Színházban (Budapest VI., Teréz körút 62., a Nyugati Pályaudvarral szemben)
2008. március 21-30-ig. Shawn Boonstra-t elkísérik munkatársai: Royce Williams,
mint programszervező, és Palmer Halvorson technikai munkatárs.
|
Tovább...
|
|
Lelkész-őrségváltás a Budapest-Terézvárosi Gyülekezetben |
|
|
|
A Dunamelléki Egyházterület 762/2008. sz.
határozata értelmében új lelkészt bízott meg a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet
lelkészi szolgálatával dr. Tokics Imre személyében, akit Csalami László egyházterületi
titkár 2008. január 26-án iktatott be a szolgálatba, ünnepélyes keretek között.
|
Tovább...
|
|
Fogadás a Sándor Palotában |
|
|
|
Sólyom László fogadást
adott a magyarországi karitatív szervezetek tiszteletére
Az ADRA Adventista
Szeretetszolgálat Alapítványt Bakosné Zohán Tünde ügyvezető igazgató képviselte, akit e
rangos esemény jelentőségéről kérdeztünk.
|
Tovább...
|
|
Az Úr kegyelmének esztendeje |
|
|
|
Bertil Wiklander
divízióelnök újévi üzenete
Ismét elérkezett egy új esztendő,
de nem csak a világ számára, hanem a Hetednapi Adventista Egyház Transzeurópai
Divíziója (TED) számára is. Engedjétek meg nekem, hogy először is, legszeretetteljesebb
személyes jókívánságként Isten gazdag áldásait kívánjam nektek. Bárcsak ez az
új esztendő reményt és egységet hozna a hitben, miközben továbbra is hűségesen
szolgáljuk az Urat.
|
Tovább...
|
|
Ifjúsági szilveszter Gyulán és Lovasberényben |
|
|
|
A fiataloknak most
szilveszterkor sem kellett azon gondolkodniuk, hogy vajon hol és mivel is üssék
el az időt, hogyan köszöntsék az új esztendőt. 2007-ben két különböző
helyszínen is várták őket: Lovasberényben és Gyulán, ahol nemcsak ellátásukról,
de gazdag, változatos és építő programokról is gondoskodtak részükre. Gyulán a
legkisebbekre is gondoltak, ahol az ovisoktól a tinikig külön programmal várták
a gyerekeket.
|
Tovább...
|
|
A reménység hatalma és gyógyító munkája |
|
|
|
Jan Paulsen üzenete
Jan Paulsen, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke, december 17-én
közzétett videó-nyilatkozatában a reménység ünnepi üzenetét tolmácsolta az
egyház tagjainak. Paulsen testvér kiemelte: „az a reménység, amelyet Jézus a
hívőknek ad, az egész életet átalakítja, és az ember életének minden területére
hatással van - fontossági sorrendünkre, döntéseinkre, kapcsolatainkra egyaránt.
A reménység pedig az Istennel való kapcsolatból fakad".
|
Tovább...
|
|
Nyugdíjasok találkozója Pécelen |
|
|
|
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan az ünnepek közeledtével az
unió elnöksége ismét találkozóra hívta a nyugdíjas lelkészeket és
alkalmazottakat 2007. december 13-án. Ez alkalommal az ATF és a REK vezetői is
bekapcsolódtak a vendéglátásba.
|
Tovább...
|
|
|
|
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 1966 - 1980 / 2151 |