„Találkozás Jézussal” Tábor Verőcén |
|
|
|
2007. július 23-29.
„Átölelt az Isten" - ezekkel a szavakkal összegezte a „Találkozás
Jézussal" Tábor egyik résztvevője, Linda, a tábori élményeit. Másokhoz
hasonlóan a REK internet-misszióján keresztül került kapcsolatba az egyházzal,
és ez volt az első egyházi program, amin részt vett.
|
Tovább...
|
|
A Gyömrői gyülekezetben 2007 tavaszán kezdődött az
áldássorozat, hála az Úrnak és Ősz-Farkas Ernő uniótitkár munkásságának. Az Isten szolgái vagy Isten barátai című
evangelizációs sorozat végén a fiatalság nagy része eldöntötte, hogy
szövetséget szeretne kötni Istennel.
|
Tovább...
|
|
Keresztény Orvoskonferencia Debrecenben |
|
|
|
Nagy örömömre 2007. augusztus 24-26.
között családommal együtt részt vehettem a Keresztény Orvosok Magyarországi
Társaságának (KOMT) XI. országos konferenciáján.
|
Tovább...
|
|
A balatonlellei Konferenciai Központ, ami
csaknem 60 éve már, adventista generációk nevelője volt, ebben az
esztendőben is jelentős szolgálatot teljesített. Nemcsak adventista gyerekeknek
adott helyet, hanem itt rendezték az idén is a levelező bibliaiskolások táborát
és még sok más hasznos egyházi csoport konferenciát. Azt is örömmel
tapasztaljuk, hogy az egyház lelki nevelésének szolgálatában is jeles
eredményeket ér el ez a nagyon fontos intézményünk.
|
Tovább...
|
|
50 éves keresztségi évforduló |
|
|
|
özv. Kovács Dezsőné A Solti Gyülekezet nemrég ünnepelte özv. Kovács
Dezsőné testvérnő 50 éves keresztségi évfordulóját. Sokan a leánykori nevén
ismerik, mint Kopjár Ilona. A Kecskemét melletti Orgoványon született. Korán
elveszítette édesapját, majd tízévesen édesanyját is. Soltra került
nevelőszülőkhöz, akik hívő katolikusok voltak, és nagy szeretettel, szelíden
nevelték fel a vidám kislányt.
|
Tovább...
|
|
A Biblia Levelező Iskola Tábora Balatonlellén |
|
|
|
BLI tábor résztvevői Az idén - 2007. július 11. és 17. között - is
sikerült megszervezni Balatonlellén a Biblia Levelező Iskola nyári táborát. Ez
az idei alkalom az ötödik volt, és az eddigiekhez képest a legtöbb résztvevő,
több mint 80 fő vett részt a táborban. A hallgatók örömmel hozták el
barátaikat, családtagjaikat is. Az idő most is nagyon kellemes volt, hiszen a
Balatonon nem mellékes, hogy az időjárás jó befolyással legyen mindenki
közérzetére, a hangulatra, a nyugodt békés beszélgetésekre és ismerkedésre a
parkban.
|
Tovább...
|
|
„Czitera a Vizsolyi Bibliában” |
|
|
|
Kormos Erik Népzenei és néptánc tábort
szervezett a Tradíció Alapítvány a Néprajzi Múzeum korábbi munkatársaival Lajosmizsén,
augusztus 9-én.
|
Tovább...
|
|
Keresztség Deszken Deszken hosszú évek óta
rokonságból állt a testvérközösség (12 tag). Ebből kifolyólag nagy örömet
jelentett számunkra, amikor 2007. május 26-án, Szegeden, Chrenkó Zoltán örök
szövetséget kötött Megváltójával.
|
Tovább...
|
|
Keresztség Nemesvámoson „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem
fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem
mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten
szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban" (Róm 8:38-39).
Ezekkel az igékkel bátorította Kovács-Bíró János azt az
öt fiatalt, akik július 28-án, Nemesvámoson szövetséget kötöttek Istennel.
Életük legfontosabb döntését hozták meg, és vállalták föl a menny és a föld
előtt ezen a csodálatos szombaton.
|
Tovább...
|
|
SPORTTÁBOR – „Ép testben, ép lélek” |
|
|
|
Sporttábor szervezői 1997 óta immár tizenegyedik alkalommal szerveztünk
tábort Szentgyörgyvölgyben, az Őrség kicsiny falujában. Idén július 22-29.
között lehettünk együtt a sportot szeretők, a kirándulást kedvelők és a lelki
dolgok iránt érdeklődőkkel. A hét folyamán 80-an vettünk részt a táborban ebből
36-an voltak abszolút újoncok, valamint mintegy 20 fő nem rendelkezett
adventista háttérrel.
|
Tovább...
|
|
|
|
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 2041 - 2055 / 2151 |