2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Generál Konferencia hírei arrow Első döntések
Első döntések PDF Nyomtatás E-mail

gkules Csütörtök délután hivatalosan is megkezdődött a Generál Konferencia 59. ülésszaka.

1963-ban, az első ülésen 20 delegátus, ma 2441 küldött kezdte meg a munkát a Generál Konferencia és 13 divízió képviseletében.

A napirendi pontok egyik fejezete az általános, adminisztratív, állásfoglalásokkal kapcsolatos kérdésekkel, a második alkotmánymódosító, a harmadik az új Gyülekezeti kézikönyvvel, a negyedik az állandó bizottságok, tisztségviselők megválasztásával foglalkozik.

A küldöttek megszavazták az egyház küldetésnyilatkozatát, az állandó bizottságok összetételét, valamint szavaztak  9 új unió felvételéről.

2008 óta a Generál Konferencia éves ülésén hozott döntés alapján lehetőség nyílt az területek uniójának átszervezésére. Ezzel a lehetőséggel több unió is élt. A változást a GK ülése csütörtök délután minden érintett unió esetében megszavazta. Gyülekezetek uniója lett a Belorusz, a Moldáv és a Svéd Unió. A két európai divízióban már korábban átszervezett mintegy 15 gyülekezetek uniója, a 2007 őszén hozott döntés alapján, az egyházterületek uniójával megegyező státuszba került. Az egyház felismerte az európai kis uniók kihívásait, és lehetővé tette az egyszerűbb, hatékonyabb, kétszintes szerkezeti modell felállítását. A változás lehetőségével az elmúlt évben 3 unió élt. Ezen kívül két misszióterületi unió, misszió-gyülekezeti unióvá alakult.

 

(őfe)

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista