A
Generál Konferencia 59. ülésszakán Atlantában, a szombat délelőtti
istentiszteleten 205 országból 40 000 hívő dicsérte együtt Istent. A nagyszerű
ének- és zeneszolgálatok segítettek bennünket Istenhez emelkedni.
Az istentisztelet első részében a Generál Konferencia
újonnan megválasztott tisztviselői megköszönték a leköszönő Jan Paulsen
és
Matthew Bediako testvéreknek azt a szolgálatot, amivel Isten népét
vezették
hosszú éveken át. Ezután megható pillanatok következtek, amikor a három
fő
tisztviselő feleségével együtt leborult Isten előtt, hogy a beiktató
imádság és
áldáskérés elhangozzék. Az imádságot három nyugdíjas vezető testvér
mondta el
az újonnan megválasztott tisztviselők felett.
Ezt követően az Generál Konferencia két alelnöke, Lowell
Cooper és Armando Miranda hívta pásztori imádságra a közösséget,
amelyben az
egész világért, a világ vezetőiért, a szenvedőkért, betegekért, Isten
népéért
emelték fel szavukat: „Kegyelmes Atyánk! Imádkozunk a világért.
Kérünk,
nyugodjon meg áldásod a kormányok vezetőin minden országban, hogy
békében és
igazságban legyen része a népeknek mindenütt. Kérünk, hogy áldásod
legyen a
szenvedőkkel. Különösen azokra gondolunk most, akiknek életét félelemmel
tölti
el az éhínség, háború vagy katasztrófa. Imádkozunk azokért az
országokért,
akiknek élővilágát veszélyezteti az olajszennyezés a Mexikói-öbölben.
Add, hogy
közös aggodalmunk és együttérzésünk olyan cselekvést eredményezzen,
amely
reménységet ad és segítséget nyújt".
Az igehirdetés szolgálatát Matthew Bediako testvér, a
Generál Konferencia leköszönő titkára mondta, amiben Isten kegyelmének
hirdetésére hívta a világközösséget.
-it-
|