A világ lakosságának
egynegyede ennek a divíziónak a területén él. Ez 1,6 milliárd embert jelent, és
ezeknek mindössze 3%-a keresztény. A divízió területén élő emberek körében
egyszerre jelen van a szekularizmus, a liberalizmus és a materializmus. Közben
folyamatosan pusztítanak az árvizek, földrengések, tájfunok. Miközben a
divízióban szolgálatot teljesítő emberek érezték, hogy az angyalok
visszatartják a pusztító erőket, közben csodákat láttak végbemenni: elveszett
bárányok visszatértek, fiatalok munkába álltak és szolgáltak, emberek élete
megváltozott stb.
A
„Kövesd a Bibliát!" program keretében adventisták ezrei kötelezték el
magukat a
naponkénti bibliaolvasás mellett. Dél-Koreában létrehoztak egy
Adventista
Képzési Központot, ahol 150 helyiség várja azokat, akik szeretnének
elcsendesedni és imádkozni, vagy Bibliát tanulmányozni. Emberek ezrei
látogatnak el ebbe a központba.
A
Kínát, Koreát, Hongkongot, Mongóliát, Makaót, Japánt és Tajvant magába
foglaló
divízió jelmondata az volt az elmúlt 5 évben, hogy „A misszió az első
helyen!".
A gyülekezetek tagjai aktívan kapcsolódtak be ebbe a programba, és ennek
következtében 86 458 keresztség történt az elmúlt 5 esztendőben. Az
úttörő-misszionáriusok mozgalmát 5 lelkészcsalád indította el azzal,
hogy
Japánba költöztek. Most 59 misszionárius család csatlakozott hozzájuk,
és 10
különböző országba mentek el az evangéliumot hirdetni. Az
úttörő-misszionáriusok munkáját segítik az Arany Angyalok, akik önkéntes
énekes-misszionáriusok. Énekelnek, koncerteznek, és közben házról házra
járva
látogatják az embereket és bibliaórákat tartanak.
Az
„1000MM" program keretében fiatalokat képeztek és küldtek ki különböző
misszióterületekre. Három fő céljuk volt: 1. megóvni a fiatalokat a
világi
befolyástól; 2. befejezni az evangélium hirdetésének munkáját; 3.
erősíteni a gyülekezeti tagok missziós lelkületét. 1993 óta 57 országból
5302
fiatal csatlakozott a mozgalomhoz. Munkájuk nyomán 51 119 keresztség
történt, 688 gyülekezeti épület jött létre, és 39 országban 1238
gyülekezetet
és csoportot szerveztek meg.
Kínában
a Hope Channel több mint 1000 félórás program segítségével hirdeti a
hármas
angyali üzenetet. Az internetmisszió nagyon népszerű lett mind Kínában,
mind
Japánban, és Dél-Koreában is. Japánban a gyülekezeti tagok
mobiltelefonjaikat
használják a missziózásra.
A
divízió területén 114 oktatási és egészségügyi intézmény működik. 2005
óta
12 432 diák keresztelkedett meg. Élelmiszergyáraik egyre népszerűbb
termékeket állítanak elő. 11 kórház és 26 klinika teszi ismertté
egyházunkat a
divízióban.
Tóth Sándor
|