Amint
arról már hírt adtunk, a Generál Konferencia 59. ülésszaka megszavazta az
átszerkesztett Gyülekezeti kézikönyvet.
A
fontosabb betoldások, módosítások rövid összefoglalása az érintett
fejezetek
szerint:
I.
Az első fejezet
egyik betoldása megerősíti az egyház jó rend iránti elkötelezettségét.
Elismeri, hogy a fegyelem, a szabályok és irányelvek fontosak ahhoz,
hogy az
egyház hatékonyan működjön, és teljesítse küldetését.
a.
A kézikönyv első
része világszerte érvényes; minden egyházi egységnek, gyülekezetnek és
gyülekezeti tagnak követnie kell. A kézikönyv rendelkezései a
Szentírásra és a
Prófétaság Lelkének írásaira épülnek. Minden tekintetben követnie kell a
helyi
gyülekezetnek. A kézikönyv világosan meghatározza a helyi gyülekezet
egyházterülethez
és az egész egyházszervezethez való viszonyát. Nem megengedett, hogy a
helyi
gyülekezet olyan működési szabályokat határozzon meg, amelyek
ellentétesek a
kézikönyvvel. A kézikönyvet csak a Generál Konferencia ötévenkénti ülése
módosíthatja. (Megj.: minden módosítást bekezdésenként, külön szavaz meg
a
plénum).
b.
A kézikönyv második
része a „Megjegyzések" fejezet; ide kerültek azok a részek, amelyek nem
kötelezőek, inkább irányelveket, példákat fogalmaznak meg.
Ez a módosítás egyértelmű választ ad
arra a vitára, hogy a kézikönyv csak általános irányelveket tartalmaz-e,
amit
minden gyülekezet a maga képére alakíthat át, vagy mindenki számára
követendő
szabályokat tartalmaz.
II.
A harmadik fejezet
szervezeti kérdésekkel kapcsolatos módosításai:
a.
Az egyházban egyik
szervezeti egység sem határozhatja meg a saját státuszát, és nem
működhet úgy,
mintha nem lennének kötelezettségei az egyház egésze felé.
b.
A megváltozott
egyházi struktúrával összhangban, a kézikönyv új betoldása meghatározza a
gyülekezetek uniójának fogalmát. A helyi uniókonferencia döntését a
Generál
Konferencia ülése fogadja el.
c.
Meghatározza a GK
ülés feladatkörét (hitelvek, kézikönyv, alkotmány, tisztségviselők
választása).
III.
Az ötödik fejezet
új rendelkezései
a.
Lehetővé teszik a
női diakónusok felszentelését.
b.
Pontosításokat
tartalmaz a gyülekezeti csoportok szervezésével kapcsolatban.
c.
Gyülekezetek
létszámcsökkenés miatti feloszlatásával, vagy csoporttá alakításával
kapcsolatos módosításokat tartalmaz.
IV.
A hatodik fejezet
egyetlen módosítása a levéllel való átigazolásra vonatkozik. Ha egy tag
nincs
fegyelmi eljárás alatt, a gyülekezeti levele nem tartható vissza,
illetve nem
küldhető róla jellemzés a fogadó gyülekezetnek. Egyetlen kivétel a
múltbeli,
kiskorúakkal való visszaélés esete, amit jelenteni kell a fogadó
gyülekezet
bizottságának.
V.
A hetedik fejezet a
fegyelmi okokat kiegészíti az alábbi esetekkel: fiatalokkal való
visszaélés;
pornográf anyagok készítése, terjesztése, használata; narkotikumok
gyártása.
a.
Ha a fegyelmi idő
lejár, és nincs ok további eljárásra, értesíteni kell az érintett
gyülekezeti
tagot a fegyelmi eljárás befejezéséről.
b.
A gyülekezeti tagot
legalább két héttel a fegyelmi eljárás tárgyalása előtt értesíteni kell
(az
időpontról és az eljárás okáról).
c.
A szexuális
visszaélés miatti fegyelmi eljárás esetén is lehetséges a tagsági
viszony
helyreállítása (az ismert feltételek teljesedése estén), de bizonyos
következmények megmaradnak. Nem helyezhető olyan tisztségbe, ahol
gyerekekkel
vagy egyéb veszélyeztetett egyénekkel kerülhet kapcsolatba.
d.
Ha az érintett tag
fellebbezni akar a döntés ellen, írásban kell a gyülekezethez fordulnia.
Ha nem
biztosítják számára a meghallgatást, vagy továbbra is igazságtalannak
érzi az
eljárást, joga van az egyházterületi bizottsághoz fordulni.
VI.
A nyolcadik fejezet
módosításai:
a.
A presbiterek
feladatai közé sorolja a rendszeres bibliatanulmányozásra, imaéletre és a
Jézussal való kapcsolat ápolására késztető bátorítást. A presbitereknek
személyes példájukkal kell kinyilvánítaniuk a bibliatanulmányozás és
imaélet
melletti elkötelezettségüket.
b.
Csak azok
foglalkozhatnak gyerekekkel és fiatalokkal, akiknek ismert vagy
ellenőrzött a
háttere, illetve akik a megfelelő, bizonyos munkakörökben a törvényi
előírások
által megkövetelt jogosítványokkal rendelkeznek.
c.
A 16-21 év közötti
fiatalok szükségleteire külön programot szervez az egyház - Nagykövetek
Csoportja néven.
VII. A kilencedik fejezet módosítása
a.
A testvéri óra a
helyi gyülekezet legfelsőbb döntéshozó testülete; a bizottság
elszámolással
tartozik a testvéri óra testületének.
b.
Egy évben legalább
egyszer kötelező összehívni a testvéri órát.
c.
Minden
gyülekezetnek döntenie kell a határozatképesség feltételeiről (meglévő
rendelkezés).
d.
Minden
gyülekezetnek rendelkeznie kell bizottsággal, amit a gyülekezeti
testület
választ meg.
VIII. A tizenkettedik
fejezet módosítása
a.
Néhány új idézet a
szombat megünneplésével kapcsolatban. Az egyik közülük (HP 152) arról
szól,
hogy a gyerekeink szombaton is vidámak lehetnek. Ne tanítsuk őket arra,
hogy
nem mehetnek ki a szabadba szombaton. Jézus a tóparton tanította a
tanítványokat a nyugalom napján.
Megj.:
A fejezetszámozás az újraszerkesztett kézikönyv számozását követi, amely
eltérhet az eddig érvényben lévő Gyülekezeti Kézikönyv
fejezetbeosztásától.
-őfe-
|