A 98 éves Erzsi nénivel beszélgettünk

„Nem engem kell dicsérni, csak olyat írjon, ami a jó Atyámat magasztalja."

Ezen az esküvői képen a fátyolt ezek a kismacskák rángatták - bök a fénykép bal alsó sarkába Erzsi néni -, a szememre húzták, miközben játszottak, ugyanis a műteremben sok volt az egér. Azon a másik képen unokámmal és dédunokámmal vagyok a kilencvennyolcadik születésnapomon, mindkettőt Irénnek hívják. A harmadikon pedig a párommal ülök, aki akkor még csak kilencven éves.

Soha nem veszekedtünk. Persze volt olyan, amikor az uram azt mondta: így, én meg azt mondtam: úgy, de soha nem húztuk-vontuk, hogy kinek legyen igaza. A két lányunk nevelésében is jól megegyeztünk, nem volt baj. Az egyik azt sem bírta, hogy rákiáltsunk, nemhogy megverjük. A másik meg makacs volt. Evés közben egyszer azt mondta „sok", máskor meg „kevés", azután meg „hideg", majd „meleg". Azt mondtam apának „Majd elmúlik!" és egy kis pálcát vágtam. Egy hónapig kellett használni - elég volt! Nem tetszett neki a pálca!

Volt, hogy tömtük a libákat százával, de se libát, se csirkét nem vágtunk. Nyáron meg a gyümölcsöket nagyon szerettük, a fáról is. A párom a juhhúst kedvelte, de csak akkor ette, amikor bejött a hideg: ősszel, mert már nem volt légy. Ha eljött a jó idő, jöttek a legyek is, akkor semmi húst nem evett.

Enni most is azt jó, amit régen jó volt. Amikor jóllaktunk, két kanál darált diót ettünk desszertként. Most, ha nem kell, félretolom. Nagyon szeretem a savanyú káposztát, krumplit. Legkedvesebb ételem a saláta, amikor megterem, minden nap eszem nyersen vagy levesként egy kis tejföllel. Nem kell hozzá hús, elég egy darabka kenyér. Régen meg befőtteket tettem el, a párom megitta a levét, én pedig megettem a gyümölcsöt.

Rendszertelenül semmit nem ettünk, hanem csak reggel, délben, este, nem pedig össze-vissza. A fejfájás a gyomorból ered, és nekem ilyen fejfájásom nem volt soha. Sokan mondják: „Jaj, de fáj a fejem! Jaj a gyomrom!" Ha a gyomor valamit nem szeret, vagy én szeretek nagyon valamit, és abból sokat eszek, akkor van a baj. Meg hogy mi a magas vérnyomás? Nem régóta tudom! A korral jár. Nagyon sósat soha nem ettem, ma sem eszem meg, sótlanul hozzák az ételt, magam sózom. A párom sem szerette soha a sósat - kilencvenöt évig élt.

Soha nem tudtam haragudni, pedig egyszer megvert a szomszédasszonyom, máskor meg rettentő csúnyát káromkodott. Csak annyit mondtam: Ilonka, maga ilyen csúnyán tud káromkodni?! Ő megfordult, bement, majd egy évig azt figyelte, valahol mondom-e, hogy ezt és ezt mondta. Nagyon vigyáztam, senkire semmi rosszat ne beszéljek. Ha kérdeztek is, semmit nem szóltam.

Hogy mi a hosszú élet titka? Csak az tudja, aki adja. Nem kértem; sokat nem törődtem vele. Azt mondtam: Uram, legyen meg a te akaratod, te tudod, az biztos jó lesz nekem is! Ő tudja, hogyan élünk, vigyázunk-e vagy túlhajtjuk magunkat. Isten gondviselését sokszor megéltem. Voltam tífuszban, nagy fejfájásban, de a koponyalékelést nem hagytam - nem dinnye az -, inkább borogatást kértem.

Nagy élmény volt számomra megtapasztalni Erzsi néni kiváló szellemi frissességét, vidámságát. Bárcsak mindannyian hasonló állapotban élnénk meg az idős kort!

Czakó László