Lelkészbeiktatás a Budapest-Józsefvárosi Gyülekezetben |
|
|
|
2011. szeptember 17-én a Budapest Práter utcai imaházban a
helyi gyülekezet és a Váci Gyülekezet tagjai közös ünnepre gyűltek össze. A
Dunamelléki Egyházterület képviseletében Bihari Csaba DET titkár ezen a napon
ünnepélyes keretek között beiktatta a Budapest-Józsefvárosi és Váci körzet új
lelkészét, Horváth Pétert, aki családjával együtt nemrég érkezett haza angliai
tanulmányútjáról.
Bihari Csaba igehirdetésében a lelkész
támogatására és közös munkavégzésre hívta a gyülekezetek tagjait. Horváth
testvér, aki segédlelkészként éppen a mostani gyülekezeteiben kezdte
szolgálatát, a hosszú távollét alatt az egyik leghiányzóbb dolgokról, a „hazai
ízekről" szólva emlékeztette a gyülekezeteket, hogy a jézusi tanítás szerint mi
magunknak is fűszernek - sónak - kell lennünk.
Barabási Harold presbiter a Váci,
Rézműves Imre presbiter pedig a Józsefvárosi Gyülekezet nevében köszöntötte a
Horváth családot.
A körzeti istentiszteletet a helyi
gyülekezet kórusának szolgálata tette még ünnepélyesebbé.
Pappné Szigeti
Gyopár
|