oldal 3 / 4
2009-ben a szolnoki táborban, strandolás közben ismerkedtem meg
mozgássérült barátnőmmel, Csillával. Semmit nem tettem annak érdekében, hogy
barátom legyen, csak amíg segítőjének más foglalatossága volt, én
elbeszélgettem vele, hogy ne maradjon magára. Ez az apró gesztus elég volt
ahhoz, hogy barátjává fogadjon! E rövid idő alatt döbbenten tapasztaltam meg,
milyen ép lélekkel rendelkeznek a mozgássérült emberek, és kissé elszégyelltem
magam!
A tábor után nagyon ritkán telefonon és sms-ben
tartottuk a kapcsolatot. Nem tettem meg minden tőlem telhetőt a barátság
érdekében, egészséges ELFOGLALT emberként éltem a hétköznapjaimat. Két év telt
el így. Hasonló esetekben ismerőseim már rég elfelejtettek vagy megsértődtek,
mondván túl elfoglalt vagyok számukra. Csilla esetében nem ez történt!
A 2011-es Találkozás Jézussal Táborban ismételten részt
vettünk mindketten. Csilla örömkönnyekkel a szeme sarkában, NAGY ölelésre tárta
ki karjait, és amikor kicsattanó boldogságtól a keblére szorított, fülembe
súgta: „Sokat imádkoztam Istenhez, hogy itt találkozhassunk."
Ebben a pillanatban, eddig még soha nem tapasztalt
leckét kaptam az agapé szeretetről! Semmit sem tettem..., mégis őszintén
vágyott velem találkozni, jelenlétem puszta ténye olyan örömöt okozott
barátnőmnek, és olyan tiszta, önzetlen szeretettel halmozott el, hogy
megértettem, mi a különbség az egészséges és mozgássérült emberek között.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az
a szemnek láthatatlan" - írja Exupery. Mi, szerencsés helyzetünkből adódóan
olyan elfoglaltak vagyunk, hogy nem érünk rá a „szívünkkel látni", a
körülményeket vizsgáljuk, a külsőt, a hovatartozást, netán az elmúlt időszakot,
de ők, akik a helyzetükből adódóan „ráérnek" nemesíteni a lelküket, csak
az igazán lényegeset látják! Tiszták és önzetlenül szeretnek, mint Jézus!
Testvérem, ha akarod érteni és meg akarod tanulni, mit
jelent az agapé szeretet, mielőbb kössél barátságot egy mozgássérült emberrel!
Külsőre másak, de a szívük, a jellemük az elméjük sokkal tisztább és
kifinomultabb, mint azt gondolnánk. Az ilyenekre mondja Jézus: „Engedjétek
hozzám jönni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek
országa" (Mk 10:14).
Nekem van még mit tanulni Csillától! Hálás vagyok az
Úrnak, hogy Csilla a barátjának választott!
Fazakas Judit
|