Félbehagyták napi munkájukat, és követték, csak hogy a közelében lehessenek, meggyógyítsa, megtisztítsa őket, és megadja, amire a legnagyobb szükségük volt. Jézus szíve megesett rajtuk, amikor meglátta őket. „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket" (Mt 14:14).

Mi vajon mit tennénk? Azt mondanánk: „Ez már túlzás! Elegem van! Az egész napom elment, éhes vagyok és kimerült." Vagy úgy viselkednénk, mint a kisfiú, boldogan adnánk, amink csak van, mert egész nap hallottuk és láttuk Jézust, aki bár fáradt és kimerült volt, mint mi, mégis tovább gyógyított, vigasztalta a szenvedőket és a megtört szívűeket? A készséges kisfiú részese lehetett Jézus újabb csodájának. A Mester megáldotta a gyerek szerény eledelét, megsokasította, úgy, hogy még tizenkét kosárral maradt. Azt hiszem, amikor a fiú találkozott a Mesterrel, a mennyiség Urával, olyasmire gondolhatott, mint amit Pál apostol évekkel később így fogalmazott meg: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban" (Fil 4:19).

Hadd mondjak el egy igaz történetet egy másik kisfiúról, aki nagy családban nevelkedett, és egy darabig nem volt cipője. Mégsem panaszkodott, nem is szomorkodott, mert hitte, hogy egyszer majd neki is kerül egy pár cipő. Nap mint nap láthatta édesanyja fáradozását, aki szintén nem kesergett amiatt, hogy mennyi mindenre lenne szüksége a családnak. Azután az anya végre-valahára meg tudta venni fiának a cipőt. A gyerek mindennap boldogan fényesítette cipőjét, és mondogatta is: „Aki türelmes, jól jár!"

Legyinthetnénk, hogy „ugyan már, ez csak egy pár cipő!" - de ha a kis próbában kitartunk, Isten egyre több áldást adhat. A Bibliából tudjuk, hogy ha a kis feladatokat hűséggel elvégezzük, később Isten nagyobbakkal is megbízhat. A fiúnak nem volt sok mindene, de hitt a mennyiség Urában, aki megadta, amire szüksége volt. Erről jut eszembe, amit Pál írt Ef 3:20-ban: Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint".

A Bibliában sok példát találunk arra, hogyan gondoskodott gyermekeiről - minden gyermekéről! - Isten, a mennyiség Ura. Megemlíthetjük Izrael népének történetét: negyven esztendeig vándoroltak a pusztában, de nem éheztek! Nem maradtak védtelenek! Isten gondoskodott mindenről, amire szükségük volt (2Móz 16:2-4; 4Móz 20:1-8)! Ki adhatna eledelt az égből, vagy a pusztában ki olthatná szomjunkat a sziklából fakadó vízzel? Egyedül csak Isten, a mennyiség Ura képes erre!

Azután gondoljunk az özvegyasszonyra és a fiára, akiknek szinte semmijük sem maradt, az anya mégis hajlandó volt egy idegennek adni az utolsó falat ételt, olyan erős hite volt. Isten pedig teletöltötte korsóját olajjal. „Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát [Illés], és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az aszszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által" (1Kir 17:9-16). Az özvegy bízott Istenben. Isten csupán annyit kér tőlünk, hogy bízzunk benne, higgyünk neki, és tegyük meg, amit kér. Még ha nem is látjuk értelmét, akkor is bízzunk az Úrban!