2024. április 20. Szombat
Napnyugta: 19:41
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Bibliaismeret arrow Lelki egészség arrow Úr a mennyiség felett
Úr a mennyiség felett PDF Nyomtatás E-mail
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal

Gondoljunk most Jób esetére! Mindenét elveszítette, amije csak volt. A gyermekeit, a vagyonát, az egészségét - mindent. Ennek ellenére még ebben a nehéz időszakban is áldotta Istent, és bízott benne! Az elveszettekért pedig kétszeresen kárpótolta az Úr. Hatalmas Istent szolgálunk! Bízzunk benne akkor is, amikor minden összeomlani látszik, és úgy érezzük, hogy nincs kiút. Olvassuk el Jób könyvét! Mi is erőt meríthetünk belőle, és hálával fordulhatunk az Úrhoz! „Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan" (Zsolt 31:2)!

A XXI. század embere hogyan szerezhet tapasztalatot a mennyiség Urával?

ELŐSZÖR IS, ISTENTŐL KÉRJÜK, AMIRE CSAK SZÜKSÉGÜNK VAN! FONTOS, HOGY IMÁVAL ÉS A NAPI ÁHITATOKKAL ÁLLANDÓ KAPCSOLATOT TARTSUNK VELE. ÚGY BESZÉLGESSÜNK EL AZ ÚRRAL, MINT A LEGJOBB BARÁTUNKKAL!

Mondjuk el Istennek titkainkat, fájdalmunkat, örömeinket! „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek" (Mk 11:24). Szenteljük életünket Istennek, és éljünk az Ige tanácsai szerint!

Isten számtalanszor gondoskodott rólunk már eddig is, a mennyiség Ura volt az életünkben, még ha nem is vettük észre.

Lehet, hogy be kellett volna fizetni a tandíjat, de nem volt miből. Akkor tudtad meg az iskolatitkártól, hogy már valaki befizette helyetted. Isten gondoskodott rólad!

A következő történetet egy főiskolás diáktól hallottam, aki az Egyesült Államokban tanul, és a karácsonyi szünetre szeretett volna hazamenni Afrikába. A repülőjegy 1400 dollárba került. Diák lévén nem tudott ennyi pénzt előteremteni. Imádkozott, elmondta gondját mennyei Atyjának. A barátai elképzelhetetlennek tartották, hogy összeszedjen annyi pénzt, amennyi a hazamenetelhez kellett, a lány mégis rendületlenül hitte: Isten gondoskodni fog róla. Pár nap múlva felhívta egy diáktársa, és megkérdezte: „Mit szeretnél? Mi vegyük meg a repülőjegyet, vagy inkább adjuk oda a pénzt, és majd te megveszed?" De ez még nem minden! Amikor már visszafelé tartott, háromszor törölték a járatot, amivel mennie kellett. A repülőtéren várakozott. Végül a gép elkészült a felszállásra. A lány azon tűnődött, vajon mi lehetett az oka a nagy késésnek? Magában imádkozott: „Tudom Uram, hogy te mindent a kezedben tartasz." Út közben is nála volt a Bibliája. A repülőn egy idegen ült mellette. Beszélgetésbe elegyedtek. Megtudta, hogy útitársa lelkész. A lelkész a tanulmányairól kérdezte, kíváncsi volt, megvan-e mindene. Tankönyvei ugyan még nem voltak, de hitte, Isten biztosan gondoskodik arról is. „Biztosan?" - kérdezte lelkész, mire a lány habozás nélkül felelte: „Igen, Isten mindent megad." „Csak azért kérdezem, mert úgy érzem, Isten arra indít, hogy kifizessem a tankönyveid árát" - válaszolta a férfi. Nem fantasztikus? Milyen jó az Isten! Semmi sincs véletlenül. Oka van annak, hogy Isten az emberek útját keresztezi. Csak hinnünk és engedelmesen követnünk kell az Ige tanácsait. Tartsunk igényt ígéreteire! „Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap" (Zsolt 71:8).

Amikor a következő fizetésig még mindig van egy hét, de a lámpa jelzi, hogy fogytán a benzin, az autó mégis száguld, mintha tele lenne a tank: ez is csak Isten műve!

Ha találsz 2000 Ft-ot, és éppen annyira van szükséged: ez sem véletlen, Isten küldte!

A mennyiség Ura, Jézus Krisztus áldásaival akar elhalmozni! Szeretné megadni szívünk minden vágyát! Csak fogadjuk el az Urat, és teljesítsük akaratát!

Figyeljünk Ellen White szavaira: „A rendelkezésünkre álló eszközök látszólag nem elegendőek a munkához, de ha hitben előrehaladunk, bízunk Isten mindent megelégítő erejében, akkor bőséges források tárulnak fel számunkra. Ha a mű Istené, akkor Ő maga fog gondoskodni az elvégzéséhez szükséges eszközökről. Megjutalmazza a Belé vetett őszinte, egyszerű bizalmat. A kevés, ha bölcsen, takarékosan használják föl a menny Urának szolgálatában, megsokasodik a szétosztás során. Krisztus kezében nem fogyatkozott meg a kevés élelem, míg az éhező sokaság meg nem elégedett. Ha a minden erő Forrásához járulunk, s kinyújtjuk hit-kezünket, hogy kapjunk, meg fogunk erősödni munkánkban még a legfenyegetőbb körülmények között is, és képesek leszünk átadni másoknak az élet kenyerét" - (Ellen G. White: Jézus élete, 309. old.).

Ezt a csodát csak az egyik evangéliumban olvashatjuk. Arra következtetek, hogy Isten különböző dolgokra, egyszerű tényekre szeretne megtanítani e történet által. Isten kezében a csekélység is jelentőssé válhat! Bármit felhasználhat az Úr, hogy nyilvánvalóvá tegye hatalmát és bemutassa dicsőségét a világnak.

Vegyük tehát számba a tanulságokat!

1. JÉZUS NEM CSAK A TÖMEGET LÁTTA, hanem észrevette külön-külön az embereket is - Jézus személyes Isten.

2. JÉZUS SZÍVE RÉSZVÉTTEL TELI: „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani" (Mk 6:34).

3. JÉZUS MINDENT FONTOSNAK TART, még azt is, ami csekélynek, jelentéktelennek tűnik.

Bízhatunk a mennyiség Istenében, hogy megadja szívünk vágyát? Fontos bízni abban, hogy Jézus megad mindent, amire szükségünk van? Igen! A Mesterrel semmi sem lehetetlen!

Keressük Isten országát és igazságát! Tegyünk mindent úgy, ahogy az Úr kéri, és akkor szükségletünket mindig kirendeli. Törődik velünk, szeret, Ő a gondviselő Isten.

 

Lulleither Walker-Massiah



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Bibliaismeret
Bibliatanulmányok
Lelki egészség
Bibliai Levelező Iskola
On-line Biblia
Ellen G. White Írásai
Joomla Toplista