2011. november két
utolsó hétvégéjén (18-19-én és 25-27. között) került megrendezésre dr. Makkos
Norbert sorozata a nagykanizsai városi könyvtárban. Egy bíróságon gyakran
hallhatunk olyan kifejezéseket, hogy kezes, büntetőeljárás, kegyelem, ítélet.
Ezeket a fogalmakat magyarázta előadónk szakmai és bibliai szempontból
rendkívül érdekes módon. A vendégek nagy része a gyülekezet tagjainak személyes
ismerősei közül került ki, a második hétvégén sok cserkész, és fiatal is volt,
mert ezeket az előadásokat egy ifjúsági hétvége programjába is beépítettük.
2011.
november 25-27. között a lelki programokat is Norbinak köszönhettük a Kecskés
Luca főszervezésével megrendezett TöltŐ-n. Mindemellett természetesen a
szokásos énekes, játszós, sportolós programokon is részt vett a mintegy
harmincfős fiatal csapat. A jövőben a nagykanizsai ifjúság elsősorban az új
cserkészeknek fog programokat szervezni, mert a TöltŐ-k elérték céljukat,
barátaink az idősebb korosztályból bent vannak az aktív ifjúságban.
A
december 17-én megtartott karácsonyi program fő célcsoportja új cserkészeink,
és az ő rokonságuk volt, akik meg is töltötték rendesen a nagykanizsai
imaházat. A gyülekezetnek szokatlan lehetett a több mint harminc kisgyerek
által okozott alapzaj. A téma nem elsősorban az adventi üzenet volt; a gyerekek
mesejelenetekre készültek lelkesen, amit rövid igei gondolatok követtek olyan
alapkérdésekről, mint barátság, mivel töltsük értelmesen az időnket, önbizalom.
A program szünetében lehetőség volt arra, hogy a szülőkkel és a gyerekekkel egy
finom tea és pogácsa mellett beszélgetni lehessen. Többségük még soha nem volt
adventista imaházban. A szülőknek tetszett a délelőtt, együtt énekeltek velünk
közismert karácsonyi énekeket, és a viccesebb részeken velünk nevettek. Biztos
vagyok benne, hogy bizalmuk a cserkészcsapatunk iránt megerősödött, és máskor
is eljönnek a gyülekezetben rendezett programokra.
A
gyülekezet és Bazsóné Magdolna szervezésében minden adventi szombaton
eljátszásra került egy bibliai jelenet Nagykanizsán és Zalakaroson, ahol Kis
István lelkész igei gondolatokkal, a kórusok pedig énekszolgálatokkal
szolgáltak. A minielőadásoknak igényes és művészien kidolgozott hátteret adott
az életnagyságú, gyülekezet előtt - illetve Zalakaroson a város egy központi
pontján - felállított betlehem. Az üres jászol a feltámadt Jézusra utal,
viszont tele volt elvihető ajándékkönyvekkel és Jézus7 meghívókkal.
Az
idősebb testvérek és kórustagok pedig több meghívásnak eleget téve karácsonyi
műsorokat adtak öregotthonokban és rászoruló családoknak.
Bekő Judit
|