A 2011. november 7-től december 15-ig tartó bibliai
előadássorozat záró alkalmaként Bodnár János lelkész a Jézus7 program első
előadásával készült, mely a megváltási terv kulcsfontosságú helyeit, Betlehemet
és Názáretet mutatta be. Ezt a szolgálatot ADRA munkával kapcsoltuk össze.
Az ADRÁ-tól 30 csomaghoz való konzervet,
valamint játékokat, tisztálkodószereket, tésztákat, gyermekruházatot,
íróeszközöket, ezen kívül 25 cipősdoboz-ajándékot kaptunk. Kiegészítettük
többféle tartós élelmiszerrel és gyümölccsel. A kedvező beszerzéshez ismét az
Ikertechnika Kft-től kaptunk segítséget. A családsegítő központ munkatársai
segédkeztek a családok értesítésében, és köszönetüket fejezték ki az ismételt
segítségnyújtásért. Rajtuk keresztül 20, de összesen 35 család részére tudtunk
az adományokkal örömet szerezni.
Az előadásra meghívtuk a családokat is,
akik közül többen gyermekeikkel jöttek el, és együtt hallgattuk és vetítésen
keresztül láttuk a Bibliában olvasható ígéreteket, azok mai helyszíneit.
Megértettük, hogy ezek az ígéretek értünk hangzottak el, és a Messiásra
mutattak előre, hiszen Jézus nem véletlenül született meg Betlehemben.
Megtudhattuk azt is, hogy Názáretből is származhat jó, ha istenfélelem van a
szívben.
Gyülekezetünk részéről süteményekkel is
készültünk meghívott vendégeink részére, melyeket örömmel fogyasztottak el.
Könyveket is ajándékoztunk a csomagokkal:
az év missziós könyvének számító „Még mindig hihetünk a Bibliának?" és a „Hét
híres helyszín Jézus életéből" című könyveket az előadások meghívójával,
könyvjelzővel és jövő évi kártyanaptárral, melyek a www.Jézus7.hu honlapra hívják fel a
figyelmet, valamint a „Szokásformálás 21 nap alatt" című kis könyvet.
Kérjük Istent, hogy tanácsoljon, vezessen
mindannyiunkat továbbra is, és munkálkodjuk együtt, egységben az Ő művében.
K. Lné
|