A Jézus7 fő programja
januárban kezdődik Pesterzsébeten. Előzetesben tartottunk egy rövid sorozatot
november legvégén, december elején „Isten és az egyén" címmel. Az előadásokat
Emilian Niculescu testvér tartotta, aki az elmúlt évben „Életed nagy lehetősége"
címmel tartott sorozatot. A vendégek közül többen jelezték, hogy szeretnék újra
hallgatni őt.
Az
előadások Isten és az ember kapcsolatáról szóltak. A kérdés az, hogy vajon mi a
prioritás az életünkben? Kit vagy mit helyezünk az első helyre? Sok ember küzd a
magánnyal, identitászavarral, a körülmények satujában életek törnek össze.
Mindezek a problémák, zavarok abból adódnak, hogy nem Isten van az első helyen
az életünkben.
Az
előadásokon 50 fő vett részt, ebből 30 fő vendég és 20 fő testvér. A vendégek
közül voltak olyanok, akik már egy-két éve járnak bibliakörünkre, de voltak olyanok
is, akik először vettek részt bibliai előadásokon.
A
meghívókat igencsak hideg, november végi napokon osztottuk. Az akkor kezdődő
adventi vásár területén kaptunk egy helyet ingyen, ahol forró teával is
megkínáltuk az érdeklődőket. Sok emberrel tudtunk így kapcsolatot teremteni,
beszélgetni, többeken kaptak bibliai választ kérdéseikre. A meghívó ilyen módon
való osztogatása a gyülekezet tagjai számára is nagy élményt jelentett. A
kitelepülést közös imával kezdtük, és közösen imádkoztunk mindazokért, akikkel
sikerült beszélgetni, és tovább imádkozunk azokért, akik eljöttek.
Karácsonyi
gyermekrajzpályázatunkat immár ötödik éve hirdettük meg, változatlan érdeklődés
mellett. A téma Jézus születése és Mózes születése volt. Összesen 74 pályázat
érkezett, ebből 40 fő először készített rajzot. 19-én hétfőn este osztottuk ki
a díjakat rövid ünnepség keretében. Simon István lelkész szólt mindkét születés
történetéről. Bár Jézus születése nem a karácsonyi időszakban történt, de
szükséges, hogy megemlékezzünk róla, mert keresztény életünk egyedüli
reménysége az Ő földre jövetele. A legfontosabb, hogy a szívünkben is szülessen
meg Jézus. Mózes születésének története sem hétköznapi történet. Szülei a fáraó
parancsa ellenére megtartották, később egy kis kosárba helyezve a Nílus folyóra
tették. A folyópartján nővére figyelte az eseményeket és irányította, hogy
édesanyjuk legyen a „dajka", aki felneveli Mózest, így biztosítva a család
együtt maradását. Ma is az lenne a jó, ha a családok, mintegy mózeskosárként az
élet megtartói lennének a gyermekek számára.
Három
kisgyermek nyert Szünidei Bibliatábor részvételt, 21 fő könyvjutalmat.
A
díjat nem nyert gyerekek is kaptak oklevelet. Az ADRA adományának köszönhetően
minden gyerek kapott karácsonyi csomagot. Örömmel bontogatták a csomagokat,
melyben édesség, játék, írószerek és más egyéb hasznos dolgok voltak.
Az
ünnepségre vittünk a Jézus7 előadás-sorozat meghívójából és a „Hét híres
helyszín" című könyvből, amelyből sokat elvittek a jelenlévő szülők,
pedagógusok.
December
utolsó és január első napjaiban megismételjük a forró teás meghívó osztást. A
meghívók személyes átadása lehetőséget ad beszélgetésre. Az emberek szívesen megosztják
problémáikat, választ kapnak kérdéseikre, és az egész akció nagyon jó hatással
van a gyülekezeti közösség megerősítésére.
K. I.
|