Mint máshol
mindenütt, a Zuglói Gyülekezet számára is elérkezett a szomorkás, ámde
várakozásokkal teljes pillanat, amikor meg kellett válnunk a 2011-es évtől, és
átléptünk az új esztendőbe. Hogy ez a pillanat ne csak úgy elröppenjen a fejünk
felett, alvás közben, úgy gondoltuk, megadjuk a módját.
Délután
17 órakor kezdődött az ünnepélyes istentisztelet, melyen mintegy 70 személy
volt jelen, és további 30 család követte figyelemmel az élő közvetítést. A szolgálatok
között olyan kuriózumok is helyet kaptak, mint egy gitár-, hegedű-, fuvola- és zongorakíséretben
előadott latin nyelvű kánon, gitár kvartett, versek és sok más szolgálat. Az
izgalmakat fokozta az, hogy az onlineistentisztelet.hu nézői felhívást kaptak
egy kvízkérdés-sorozat megválaszolására, a helyes megfejtők között pedig
ajándék CD-t sorsoltunk ki.
Az
Úr Igéjét dr. Ősz-Farkas Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnöke nyitotta meg
számunka, aki Jézus megkísértésének 2012-es vonatkozásait ecsetelte
szemléletesen. Az igehirdetés csúcspontja az volt, amikor egy papírcsíkra
mindenki felírhatta imakérését mind a saját életére, mind pedig az egyház jövőjére
vonatkozóan, majd ezeket egy lánccá ragasztottuk össze, ezzel is szimbolizálva
azt, hogy imáink egy láncként kell, hogy összekapcsolódjanak, nemcsak a 2011-es
év végi imalánc kapcsán, de az újévben is.
Az
igehirdetést követően elkezdődött az este kevésbé formális része. Egy jó kedélyű
és kiadós vacsora után csapatokba szerveződve különböző játékokban vettünk
részt. A sikertelenségen elcsüggedve néhányan feladták a küzdelmet félidőben,
de azok jártak jól, akik végig kitartottak, ugyanis nemcsak a nyertes - Micimackó-sajt
nevű - csapat kapott ajándékot a végén, hanem a többiek is.
Éjfél
előtt pár perccel ismét dr. Ősz-Farkas Ernő nyitotta meg az Igét, amikor is az
Úr imáját olvasta fel - kicsit átfogalmazva. Az est utolsó perceit a 21 napos imaláncba
kapcsolódva töltöttük, amikor egymásért és az egyház jövőjéért imádkoztunk. Az
éjfélt a visszaszámlálást követően kölyökpezsgővel és a szomszédok által
fellőtt tűzijátékok megtekintésével ünnepeltük. A csapat keménymagja tovább
maradt mókázni, ugyanis azt tartja a mondás, hogy ahogy kezdődik az év, úgy is
folytatódik. Mi vidáman kezdtük.
Gy. M.
|