Tatabánya a bányák fokozatos megszűnése miatt az egyik legtöbb
szegénnyé vált ember városa lett országunkban. Az ADRA már több mint egy
évtizede fokozott figyelmet fordít a város rászorulóinak megsegítésére. Vörös
Sándorné, az ADRA helyi képviselője kapcsolatban van az önkormányzat Szociális
Osztályával, a tanácsukat kéri, és aszerint keresi fel a családokat. Együtt
dolgozik a különböző kerületi képviselőkkel és a védőnőkkel. Ők azok, akik képesek
felmérni, hogy kik a leginkább önhibájukon kívül elszegényedett emberek, és hol
van több nélkülöző gyermek.
2011. december 22-én így jártak végig hatvan
tatabányai családi otthont. Nagymamák, nagypapák és anyukák fogadták őket.
Nem is egynek szökött könny a szemébe. Vörös Irénke gondosan - saját lakását
napokra csatatérré változtatva - minden megnevezett személynek életkor és méret
szerint válogatta össze a ruhaneműket. A ruhák mellé némi élelmiszer társult.
Ami a gyermekeknek viszont a legnagyobb boldogság volt: igazi játékok,
tollak, ceruzák, füzetek is lapultak a csomagokban.
Köszönet az ADRÁ-nak, hogy mindig elkülönít
Tatabánya számára a bejövő adományokból. Említsük meg, hogy Kiss Józsefné,
Évikét illesse külön köszönet, amiért a legnagyobb készséggel és szeretettel fáradozik, hogy mindenkit
kiszolgáljon. Természetesen nemcsak neki, hanem a többi ADRA-munkatársnak is
szeretnénk kifejezni önzetlen munkájukért köszönetünket.
Reméljük, hogy a felkeresett és
megajándékozott családok szívében is megszületik a hála mellett a gondoskodó
Isten iránti vágyakozás.
Egerváriné Kökényes Zsuzsa
|