A MentŐ Mentáliroda
a Hetednapi Adventista Egyház egyik lelki egészséggel kapcsolatos szolgálata.
Az
egyház a szolgálata során sokféle embert ér el, és sokféle emberből tevődik
össze a gyülekezeteinket alkotó közösség is. A mai, 21. századi társadalmakra
jellemző, hogy egyre többen vannak azok, akik valamilyen mentális problémával
küzdenek, és ezek közül nagyon sokan igyekeznek minden lehetőséget megragadni,
hogy lelki egyensúlyuk helyreálljon, és újra egészséges, teljes emberként
élhessék életüket. A Mentáliroda egy lehetőséget jelent azok számára, akik
amellett, hogy őszintén elköteleződtek Jézus Krisztus mellett, olyan mentális
problémával küzdenek, amely szakemberek segítségét igényli, és ezen
segítségnyújtás mellett e személyek teljesebb gyülekezeti életet élhetnek.
A
Mentáliroda szolgálata az egyház tagjai mellett nyitott az egyházunk tagságán
kívül állók számára is. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a
szolgálat munkája során olyan emberek ismerik meg egyházunkat, akik nem
érdeklődtek korábban a vallás iránt, így vallásos programjainkkal nem lehetett
őket megszólítani. A pozitív változás az életükben azt eredményezi, hogy
pozitív kép alakul ki bennük egyházunkról, illetve Jézus Krisztusról, akit
képviselünk. A Mentálirodába járó emberek között olyanok is akadnak, akik
keresztségre készülnek.
A
Mentálirodában négyféle tevékenység folyik: (1) a mentális betegségben szenvedő
embereknek nyújtott segítség; (2) családterápia; (3) életmód-tanácsadás; (4)
csoportos tréningek (dohányzásleszoktató tanfolyam, stressz-szeminárium,
tanácsadó tanfolyam tinédzser gyermekeket nevelő szülőknek, álláskeresőknek
nyújtott tanfolyam stb.).
A
Mentáliroda segítői mindannyian szakképzett segítők, orvosok, pszichológusok,
mentálhigiénés szakemberek, családterapeuták. A segítés szakmai alapokon
nyugszik, de természetesen a keresztény szemlélet is szerves részét képezi a
segítők munkájának.
Az
iroda jelenleg Budapesten, egy nagyon jól megközelíthető helyen, a belváros
szívében működik, egy bérelt lakásban, ahol egy koordinátor fogadja az
interneten vagy telefonon bejelentkező személyek hívásait, és időpontot ad
ahhoz a szakemberhez, aki a leginkább kompetens az adott probléma esetében.
Várjuk
azoknak a hittestvéreinknek a jelentkezését, akik úgy érzik, szükségük van
olyan segítségre, amelyet a MentŐ Mentáliroda tud nyújtani. Ugyanakkor kérjük,
hogy testvéreink ajánlják irodánk szolgálatát azon ismerőseiknek, akikről úgy
találják, hogy szükségük lehet arra. Végül köszönetünket szeretnénk kifejezni
azok irányában, akik úgy érzik, lehetőségük van anyagilag támogatni egyházunknak
ezt a szolgálatát, így azok számára is elérhetővé válnak a segítségnyújtásnak
ezen eszközei, akiknek nincs anyagi lehetőségük, hogy a hasonló, világi
szolgáltatások piaci árait megfizessék.
A
MentŐ Mentálirodába a +36-30/ 220-5050-es egyházi telefonszámon lehet
bejelentkezni, de várjuk érdeklődőinket a Mentáliroda internetes honlapján is,
melynek címe: www.mentomental.hu.
Tóth Sándor
|