Néha szinte szeretnénk megkérdezni tőle: „Most mire vársz, Jézus? Nem látod, hogy problémám van? Bukásra állok a vizsgán, nem tudnál valamit tenni? Látod, hogy nincs egy barátom sem, aki támogatna, nem tennél valamit? Miért nem segítesz most azonnal?" Ilyenkor könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten talán okkal hagyja úgy történni a dolgokat, ahogy történnek. Valamit esetleg meg kell tanulnunk. Lehet, hogy Isten különleges dolgot készül tenni értünk, amiről fogalmunk sincs.

Pontosan így volt ez ebben a történetben is! Isten be akarta mutatni, hogy Krisztusnak hatalma van a sír felett! Szerette volna, ha elismerjük, hogy Jézus a halál felett is Úr.

„Menjünk ismét Júdeába!" - mondta Jézus két nappal azután, hogy Lázár betegségéről értesült.

„Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?" - aggályoskodtak tanítványai, és igazuk volt, hogy féltették Mesterük, Jézus Krisztus életét. Nem hibáztatom őket ezért, hiszen ha tudnánk, hogy valaki meg akarja ölni a barátunkat, biztosan mi sem engednénk oda, ahol lesnek rá. Mindenképpen megpróbálnánk megakadályozni, hogy odamenjen. Pontosan ezt tették a tanítványok is.

Jézus így válaszolt: „Amíg Isten akaratát tesszük a napfényében, és Isten kegyelmének világosságában járunk, addig nem esik bajunk. Ha azt teszem, amit Isten elvár tőlem, nem kell aggódom amiatt, hogy mi lesz velem. Lázár elaludt. De Isten azt akarja, hogy elmenjek és felébresszem."

„Uram, ha elaludt, meggyógyul" - felelték erre a tanítványok. De Jézus azt mondta: „Én nem a természetes alvásról beszélek, hanem arról, hogy felébresztem Lázárt a halál alvásából. Miattatok, a ti hitetek miatt mondom: örülök, hogy nem voltam ott. Most pedig menjünk el hozzá!"

A 16. versben olvashatjuk, hogy mit mondott Tamás, aki mindig mindenben kételkedett, amíg a saját szemével meg nem győződött a valóságról: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele." Nehéz kitalálni, vajon így gondolta: „Menjünk bátran, hogy az Úrral hallhassunk meg!"; vagy inkább: „Meg fogunk halni. Keljünk át a Jordánon, menjünk Betániába! A farizeusok kővel a kezükben várnak majd ránk. Megköveznek, együtt halunk meg!"

Bárhogy is gondolta, csodálnunk kell Tamás bátorságát. Hajlandó Jézussal átkelni a folyón, és veszélyes területre lépni. Ugyanakkor inkább fejcsóválva mondanánk neki: „Miért vagy olyan ideges, Tamás? Jézus azt mondta, hogy minden rendben lesz, amíg Istent követve a fényben járunk!"

El is indultak Betániába. Mire odaértek, Lázár meghalt, négy nappal azelőtt már sírba is tették. Még ha Jézus a hír hallatán azonnal útnak is indult volna, akkor sem érhetett volna oda, hogy életben találja Lázárt.

A 20. vers szerint Márta értesült róla, hogy Jézus közeledik. Kiszaladt, hogy találkozzék vele. Mária mindeközben otthon volt, vigyázott a házra. Márta felindultan köszöntötte Jézust. Szinte hallom, amint kérdezi: „Jézus, hol voltál? Talán a forgalom akadályozott? Mi történt, miért késtél ennyit?"

A Biblia feljegyzi Márta szavait: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Márta elveszítette szeretett testvérét. Nem haragudott az Úrra, ahogyan mi gondolnánk, inkább csalódott volt és zavart, mert a halál elrabolta tőlük Lázárt.

Testvére tartotta el a családot, s most halálával egész életük bizonytalanná vált.

Nem nehéz elképzelni, mit érezhetett abban a pillanatban. Ugye láttunk már szeretteik halála miatt teljesen kétségbeesett embereket.

Tanúja voltam már én is, amikor jó emberekkel valami szörnyűség történt, és kifakadtak: „Ugyan már! Ne is beszéljünk a vallásról! Nekem ebből elég! Hol voltál Uram, amikor meghalt az édesanyám? Hol voltál, amikor a tőzsdén odaveszett az összekuporgatott pénzem? Hol voltál, amikor a rákos férjem haldoklott? Hol voltál, amikor szeptember 11-én megtámadták a Világkereskedelmi Központot, ahol az édesapám is meghalt? Hol voltál, amikor a szökőár az egész családomat elsodorta? Hol voltál, amikor megbuktam a számítástechnika vizsgán?