Az utóbbi néhány napban olyan sokan kerestek meg azzal, hogy szükségük lenne a „Hitünk énekei"-re, és kapható-e az Advent Kiadóban, hogy jó lenne erre néhány gondolatban reflektálni.

A közeljövőben lesz éppen fél évszázada, hogy a „Hitünk énekei" megjelent.

A „Hitünk énekei" megjelenése (1964) több gyülekezetben ellenállást váltott ki azért, mert hiányolták, kevésnek tartották a testvérek az „új" énekeskönyvben a „régi" énekeket. Fájlalták, hogy kimaradtak azok az énekek, amelyeket már kora ifjúságuktól vagy keresztségüktől fogva ismertek és lelkesen énekeltek. Azok a tiszteletre méltó testvérek - zeneművészek és irodalmi tevékenységet végzők -, akik összeállították a „Hitünk énekei"-t, főként arra törekedtek, hogy a lehető legletisztultabb dallamvilágú, teológiailag támadhatatlan, prozódiai szempontból is megfelelő munkát adjanak ki a kezükből. Ez az énekeskönyv magas színvonalú mű lett. Akkor is az, hogyha a fent már említett hiány sokaknak okozott csalódást. Később ezt igyekezett az egyház pótolni a „Függelékkel", annak a megértésnek a hátterén, hogy több „régi" énekünkhöz olyan hitbeli tapasztalatuk fűződött sokaknak, amit tiszteletben kell tartani.

Meg kell azonban említeni, hogy az a zúgolódás, miszerint mi, mint adventisták miért énekelnénk református és más vallású gyülekezeti énekeket, nem állja meg a helyét. Azért nem, mert azok a bizonyos - főként a reformáció korában keletkezett - énekek hogyan is lehetettek volna „adventisták", amikor maga az adventizmus a reformációt követően mintegy háromszáz évvel jelent meg! A reformátorok és a reformált gyülekezetek zenével, énekléssel foglalkozó tagjai olyan énekeket szereztek, amelyek megélt lelki örömeiket, a hitből való megigazulás tapasztalatát, a Szentírás világosságát fejezték ki. Örüljünk, hogy ezek a dallamok és a hozzájuk tartozó szöveg nem veszett el. Vagy nem szívesen énekelnénk olyan zsoltárokat, amelynek a zenéjét még Dávid vagy Aszáf szerezte? Sajnos azonban ezeket a dallamokat már nem ismerjük, mert a zsidó nép sok hányattatása közepette elvesztek. Pedig ez jelentős kincse lenne az egész emberiségnek! Mint ahogyan a reformáció korának dallamvilága is az.

Egy felmérés szerint a kibocsátott énekeskönyvnek körülbelül a harminc százalékát énekeljük. Miért is nem vesszük a fáradságot, hogy még többet megtanuljunk belőle? - Készül egy új énekeskönyv.* De szomorú arra gondolni, hogy úgy fog a jelenlegi eltűnni kezünkből és gyülekezeti életünkből, hogy fel se fedeztük a kincseit. „Orcádnak fénye, Jézusom,/ Ragyogjon rám, ó légy napom;/ Lelkednek lángja töltsön be,/ Ó! Jóság élő kútfeje!" - szól példaképpen egy igen ritkán énekelt ének, amelyet az 1848-as márciusi forradalom idején is már kétszáz éve énekeltek az őszinte hívők a gyülekezetben.

Egy népet az is minősít, hogyan bánik az értékeivel: tisztelettel, megbecsüléssel vagy nemtörődöm módon. Még most a „Hitünk énekei" az általánosan elfogadott (és jelenleg a legmagasabb színvonalú) énekesünk. Fedezzük fel kincseit, amíg lehet!

E. Kökényes Zsuzsa
Advent Kiadó

* Amennyiben valahol kereslet van gyülekezeteinkben a „Hitünk énekei"-ből, szeretettel kérek mindenkit, hogy értesítse az Advent Kiadót. (Jelenleg egyetlen darab énekeskönyvünk sincs, de ha összegyűlik utánnyomáshoz megfelelő megrendelés, megfontoljuk a kiadását.)