Zalaújlak - Zalakaros

Mosolygós arcok, izgatott tekintetek közeledtek felénk a buszmegállóba. Szállingóztak..., de nem mint hópihék, hanem mint cserkészek. Bár az időjárás borongós volt, kedvünket nem szeghette. Sőt, a friss levegő jó hatást gyakorolt az álmoskás arcokra.

Nekivágtunk a vadregényes tájnak, de nem sokáig bírtuk, hiszen korgó gyomrokra lettünk figyelmesek. Mindenki előkapta otthonról csomagolt, finom elemózsiáját, és addig nem tágított mellőle, míg el nem fogyasztotta. Voltak, akik gyorsabban bekapkodták a falatokat, és elindultak felderíteni a hegyhátat. Találtak ott mindenféle jót: szedret, csipkebogyót, körtét és diót, plusz egy elhagyatott házikót

Csomagunkat újra a hátunkra véve a legkisebbekkel az élen tovább bandukoltunk. Ekkorra csapatunk már nem rendezett hordában, hanem inkább nyájhoz hasonlóan masírozott tovább a hírhedt száz lépcsők irányába (mire felértünk a tetejére, kiderült, hogy 123 lépcsőfokon vagyunk túl J). Az izmos lépcsők után elénk tárult a szánkópálya, bár nem volt hó, de így is élveztük. Valaki szaladt, valaki pedig óvatosabb léptekkel indult neki a mezőnek. Elkezdett csöpörögni az eső és pár lány átalakult tüzet okádó, piros sárkánnyá. Útközben megalakult a Gumichello-sok szövetsége, hisz ahány pocsolya volt és ahány mocsár, nem hagyhatták ki a gumicsizmás dagonyázók

Mivel a hangulat a tetőfokára hágott, a lányok a zalakarosi kilátót ostromolták meg, míg mások a pizzát várva, szakácsos játékkal múlatták az időt. A fiúkban, ja, és persze Virágban, még a túra után is pezsgett az energia, így a British-bulldog pont időben érkezett. Csakúgy, mint a pizza, mert mikor megpillantották a pizzát hozó kis, fehér kocsit, már szaladtak is lefelé a domboldalon. A sor a rét közepéig kígyózott. Az ízletes pizzák után elégedetten kezdtük el a számháborút, amelyben a kék és a piros csapat vérmes csatába kezdett a zászlók felkutatásáért. A játékcsokrot egy bikázás zárta, majd könnyes búcsút vettünk a buszmegállóban egymástól...

Bár az idő tényleg rossznak ígérkezett, a délutánt mégis verőfényes napsütésben élvezhettük. Apróbb balesetek történtek, de Isten megóvott bennünket a nagyobb sérülésektől, és olyan kalandot adott számunkra, amit reméljük, hogy sokáig a szívünkben őrizünk majd.

„Azt hiszem, többet kéne túráznunk!"

Várnagy Anna és Tóth Eszter