2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Egészségügyi Szolgálatok Osztály – 2014. évi missziós terv
Egészségügyi Szolgálatok Osztály – 2014. évi missziós terv PDF Nyomtatás E-mail

Megalapozás:

2012. október 8-án, a GK kiadta a „Csak Jézus módszere – átfogó egészségügyi szolgálat” című felhívását.

A Transzeurópai Divízió erre alapozta a célkitűzéseit, amelyet 2013. november 18-án fogadott el a TED Végrehajtó Bizottsága:

1.     Az Egészségügyi Szolgálatok célja bemutatni Jézus Krisztust és az Ő szeretetét az emberek iránt, olyan szolgálatok által, amelyek alkalmasak megjeleníteni Jézus együtt érző, gondoskodó jellemét.

2.     Megértetni az önkéntesekkel, gyülekezeti tagokkal, hogy az egészségügyi szolgálatok célja a baráti és szívélyes kapcsolatteremtés. Ennek érdekében Jézus lelkületével kell „igyekezni a város jólétén”.

3.     Az egészségügyi vezetők, szakemberek célja elősegíteni, hogy minden gyülekezet közösségi Egészségőrző Központtá váljon, az emberekért szolgáló tagokkal.

4.     Az adventista egészségügyi szolgálatok célja kiegyensúlyozott, biblikus és a prófétai írásokra alapozott, a tudományos bizonyítékok által alátámasztott üzenetet közvetíteni, hogy elkerülje a vitákat és a szélsőséges megközelítést – különösen az étrend és az alternatív gyógyászat területén.

5.     Az egészségügyi szolgálatok célja bemutatni a Hetednapi Adventista Egyház jóakaratát a helyi közösségek irányában.

Összegzés – célkitűzés 2014-re:

Minden körzetben egy gyülekezet Reménység Életmódközponttá váljon, ahol a nagyvárosi evangelizáció életre kel. Jusson el Jézus gyengéd, gondoskodó szeretete az átfogó egészségi misszió útján a segítségre szoruló emberekhez.

Megvalósítás:

    1.    Gyülekezeti eü-vezetők képzése

Időpont: 2013. március 22–23. Helyszín: Budapest, Práter utcai gyülekezet. A képzés célja interaktívan, egy modell-expo bemutatásával motiválni a helyi kezdeményezések elindulását. További téma – néhány tabukérdésre választ adni: titkos függőségek kezelése, az egészségnevelők felelőssége a segítségnyújtásban. A program összefonódik a nagyvárosi evangelizációs képzéssel. Meghívott előadó: Paul Clee, a TED ESZO munkacsoportjának szakértője.

    2.    Expo panelsorozat – gyártástól a használatig

A tavaly elfogadott tervek alapján lehetőség nyílt újabb expo panelsorozatok gyártására. Jelenleg az ESZO tulajdonában van 5 sorozat TED pályázati forrásból, valamint 2 másik gyülekezet GM, illetve önkormányzati forrásból 2 másik sorozatot állított elő. Jelenleg 7 sorozat áll a rendelkezésünkre. Az ESZO célja katalizálni a körzetekben az expok megszervezését, hogy teljes kihasználtsággal munkába tudjuk állítani a segédanyagokat.

    3.    Budapest – expo közterületeken

A nagyvárosi misszió nyitó kampányában (szeptember), egyszerre több helyszínen szeretnénk segíteni és koordinálni a helyi gyülekezetek által indított expokat. Segédanyagot biztosítunk, hogy a helyi gyülekezetek tárgyalni tudjanak plázákkal, önkormányzatokkal. Az Életmóddal az Egészségért Alapítvány (100%-ban egyházi tulajdonban van) nevében szeretnénk a programokat elindítani. A kommunikációs kampányban ez a kezdeményezés külön utcai plakátot kap. Jelmondata: gyereahogyvagy – életmóddal az egészségért

    4.    Új honlap

Annak érdekében, hogy a nagyvárosi programban az Életmóddal az Egészségért Alapítvány nevében tudjunk fellépni, elkészítjük az www.eletmoddalazegeszsegert.hu oldalt, amely ellenőrizhetővé és hitelessé teszi a program szakmai hátterét. A domain címet már megvásároltuk.

    5.    Boldog Élet magazin kiadása

A lap közel 100 éves. Az egyetlen olyan kiadványunk, amely ott is alkalmas eszköz, ahol a vallásos tárgyú irodalmat nem fogadják el. A nagyvárosi projekt keretében fokozott felelősségünk elérni a szekuláris embereket is. Ebben a kezdeményezésben nincs más segédanyag, amivel hidat építhetnénk a vallástalan emberek és a Biblia közé. A Boldog Élet arra is alkalmas, hogy egyházunkról pozitív képet alkosson azokban, akik kezükbe veszik és felkeltse az érdeklődésüket többet megtudni rólunk. Felhívást intézünk a két ET felé, hogy támogassa a lap missziós célú terjesztését. A DET 5 előfizetést ajánlott fel gyülekezetenként, hogy a helyi közösség egyházon kívüli helyi szakembereket, városvezetőket ajándékozzon meg. Az előfizetés ára 2400 Ft/6 lapszám (laponkénti vásárlás esetén 450 Ft).  Jelenlegi előfizetők száma 1800 fő. A határon túli egyházterületek nagyban hozzájárulnak, hogy a lap fennmaradjon és terjedjen a Kárpát-medence magyar lakta területein. Élő kapcsolattartás szükséges, hogy fenntartható legyen. A lap árának szinten tartásához elengedhetetlen a példányszám megtartása.

    6.    Egészségügyi Világkonferencia

Helyszín, időpont: Genf, 2014. július 8–12. Ted Wilson jelenlétével szervezi meg a Generál Konferencia a második egészségügyi világkonferenciát, ami felkészít az átfogó egészségi misszió magas szintű, szakmai képviseletére. Ahogyan az európai konferencián, 2013-ban két magyar előadó is volt, ezúttal is szeretnénk szakmai segítséggel hozzájárulni a konferencia sikeréhez, és bekapcsolni az uniónkat a világegyház szakmai vérkeringésébe. 

    7.    Túra- és Életmódtábor

Immár hagyománnyá vált túratábor iránt minden évben nagy érdeklődés van; egyházon kívüliek részéről is. Jövőre olcsóbb helyszínt választottunk, hogy mások számára is elérhető legyen a program.

Helyszín, időpont, árak: Borzont, Keleti-Kárpátok; július 27–augusztus 3.; részvételi díj: 70 Euró + 15 000 Ft.

    8.    Eü-szombatok

Folytatódik a szakembereink által fenntartott program, melynek célja képezni és segíteni a testvéreket, az eü-üzenet kiegyensúlyozott képviseletében. A következő szakemberek vállaltak gyülekezeti szolgálatot: dr. Bozó Zsuzsa/Csarnai Mariann/Nagy Gábor; dr. Nagy Sándor; dr. Hella Zoltán; dr. Gáspár Róbert; dr. Nagy Vilmos.

 

Dr. Ősz-Farkas Ernő
ESZO vezető

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista