Sátán vallomása

Jób könyvében egy komoly leleplező vallomást tesz a démonok és gonosz lelkek vezetője, méghozzá Isten és egy sereg angyal előtt (Jób 1:6). A vallomás két részből áll: „Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön" (10. vers).

Sátán ezzel elismerte, hogy sem ő, sem gonosz légiói nem tudnak áthatolni Isten védelmén, amellyel körülvette Jóbot, családját és javait. Milyen jelentősége van e vallomásnak ránk nézve? Ez a beismerés azt jelenti, hogy sem varázsló, sem ördögi pap, sem boszorkányok, sem átkok, sem Sátán megannyi eszköze nem tud áthatolni Isten védelmén, amellyel körülvesz bennünket.

Jób könyvének második fejezetében arról olvasunk, hogy Isten eltávolította e védelmet, és hogy ennek következtében Sátán fájdalmas csapásokat mért rá tetőtől talpig. A varázslás valóban okozhat betegséget, mivel Sátán áll a hátterében.

Jób története nekem nagy segítséget jelent a varázslással és a démonokkal szemben. Először is, megtanultam belőle, hogy Isten védelmi vonala áthatolhatatlan a gonosz lelkek számára. Másodszor azt, hogy ha nem vagyok Isten védő „takarásában" akkor könnyű prédája lehetek Sátánnak, ahogy Jób gyermekei és tulajdona is zsákmányává lett, amikor a védelem megszűnt körülötte. Harmadszor, megtanultam azt, hogy Sátán kész ölni, csakhogy alátámassza hazugságait. Nem csoda, hogy Jézus ezt mondta róla: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja" (Jn 8:44 - új prot. ford.).

Sátán legyőzött ellenség

Ahol én lakom, sok korcs járja az utcákat és gyakran egymásba marnak, viaskodnak. Sokszor láttam már, amint a legyőzött fél behúzott farokkal és vonyítva iszkol vereségének színhelyéről. Ez a kép jut eszembe minden alkalommal, amikor az újszövetségben arról olvasok, hogy Jézus szembe szállt az embereket megszálló gonosz lelkekkel. A gadarai ördöngös történetében a gonosz lelkek nagy számbeli fölénnyel voltak Jézussal szemben. Reakciójuk azonban semmiben sem különbözött egy bevont farkú, legyőzött kutyáétól, hiszen Jézus láttán „hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus a magasságos Isten Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne gyötörj engem!" (Mk 5:7 - új prot. ford.).

A démoni légió arra használta fel az ördöngöst, hogy megfélemlítse a környező falvakat, mivel „...senki sem tudta megfékezni" (4. vers). Jézus felbukkanásakor azonban a légió riadt meg. Olyannyira átjárta őket a félelem, hogy könyörögve kérték, ne gyötörje őket.

Pál Róm 8:31-32-ben írott intése igen hasznos a démonokkal és szellemekkel szemben: „Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájukért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (új prot. ford.).

Matupit Darius