2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton
Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton PDF Nyomtatás E-mail

jotekonysagi_koncert_fehergyarmaton_06Az április 13-át megelőző hetek lázas készülődéssel teltek gyülekezetünkben, Fehérgyarmaton. A közösség jótékonysági koncertet szervezett erre a húsvétot megelőző vasárnapra.

Az ihletet a múlt év őszén Orosházán megtartott kórustalálkozó és segélykoncert adta. Ezen az alkalmon nemcsak a Fehérgyarmati rézfúvós zenekar, hanem a fehérgyarmati Erkel Ferenc Városi Vegyes kar is szolgált. Így jött az ötlet, hogy milyen jó lenne városunkban is megszervezni egy ilyen jellegű programot. Megkerestük a városunkban működő kórusok vezetőit, részt vennének-e egy ilyen programban? A cél az volt, hogy a közösen szervezett koncertünk bevételével segítséget nyújtsunk olyan területen, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Ekkor került látóterünkbe két család, akik Fehérgyarmathoz közeli településeken, Túrricsén illetve Cégénydányádon laknak, és bizony mindkét család halmozottan hátrányos helyzetben él. Mindkét családban testi fogyatékosságban szenvedő gyermekek vannak. A szülőknek minden hónapban mélyen a pénztárcájukba kell nyúlni, hogy gyermekeiknek tudják biztosítani a szükséges ellátást.

Úgy tűnt, hogy szinte az egész várost sikerült megmozgatni. Köszöntőt mondott dr. Tilki Attila polgármester, a program fővédnöke. A programon részt vett a helyi Református Egyház Kórusa, az Erkel Ferenc Városi Vegyes kar, a Bárdos Lajos Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kicsinyek Kórusa, valamint a Fehérgyarmati Adventista Gyülekezet Kórusa. Az alkalmat még színesebbé tette szolgálatával a debreceni Martin Brass és a fehérgyarmati Adventista Kamaraegyüttes közös fellépése.

Utólag bevallhatjuk, hogy kicsit bátortalanul, hitetlenül léptünk a szervezés mély vizébe. Az Úr, a mi Istenünk azonban gazdag áldást nyújtott a két családnak, a résztvevőknek. A háromszáz férőhelyes terem megtelt, és közel 600 ezer forint gyűlt össze azon a vasárnap délutánon. Ezen felül az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány felajánlott egy egyhetes üdülést a Találkozás Jézussal Táborban Sátoraljaújhelyen, továbbá egy helyi cég egy-egy fűnyíró gépet adományozott a két családnak.

Hálásak vagyunk az Úrnak, a szervezőknek és minden résztvevőnek e csodálatos alkalomért.

 

V. Z.

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista