2024. április 16. Kedd
Napnyugta: 19:36
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Keresztény költészet napja,
Keresztény költészet napja, PDF Nyomtatás E-mail

kereszteny_kolteszet_napja_20140517_423A Csongrádi Gyülekezet immár másodszor szervezte meg május 17-én a Keresztény költészet napját. A rendezvénnyel kreatív módon igyekeztünk megszólítani a város nyilvánosságát, illetve fontos célunk volt a környező gyülekezetek versmondó kultúrájának növekedéséhez is hozzájárulni.

A szakmai támogatást Török Attila, a brassói színház nyugalmazott előadóművésze biztosította, aki feleségével gyakori vendég a Csongrádi Gyülekezetben. Dr. Mihalec Gábor igehirdetésében a zsoltárok szerepét mutatta be Jézus példáján keresztül. Megváltónk életének kritikus pillanataiban gyakran merített erőt a zsoltárok üzeneteiből. Török testvér ehhez a tematikához válogatott verseket, amelyeket elő is adott, majd délután egy versmondó műhely keretében vezette be az érdeklődőket a vers megtanulásának folyamatába az első elolvasástól a gyülekezetben való elmondásig.

A nap végén vendégek és testvérek mondták el a tanultak alapján azokat a verseket, amelyekkel előre készültek. A program egyre népszerűbb a városban, így jövőre is meg fogjuk rendezni.

 

Dr. Mihalec Gábor

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista