2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Isten vár rád és felhasznál úgy, ahogy vagy!
Isten vár rád és felhasznál úgy, ahogy vagy! PDF Nyomtatás E-mail

Területi hitéleti konferencia és jótékonysági hangverseny a Golgota utcában

golgota_11Szükségünk van az ünnepekre, arra, hogy megálljunk, hogy közösségben legyünk, hálát adjunk és együtt gondolkodjunk az előttünk álló útról. Hogy érezzük, tartozunk valahová, és jó oda tartozni. Szükségünk van arra, hogy együtt közelebb kerülhessünk Istenhez, és ezáltal  mások irányába is csökkenjen a távolság. Szükségünk van összefogásra, hogy együtt imádkozzunk egy adott célért, hogy együtt éljük át az Úr hatalmát és jelenlétét, és együtt nyújtsunk segítő kezet azoknak, akiknek „nincsen emberük”.

Ezt a közösségi tapasztalatot élhették át azok, akik október 25-én eljöttek a Golgota utcába, az immár hagyománnyá vált területi hitéleti konferenciára, melynek mottója a nagyvárosi evangelizáció küldetését is kifejező felhívás volt: Gyere, ahogy vagy!

golgota_4A szombatiskola ideje alatt az érdeklődők különböző szekciókon vehettek részt, ahol érdekesebbnél érdekesebb, működő missziós ötletekkel ismerkedhettek meg, többek között az utcai Jézus7-tel Árvai Tamás előadásában, az utcai gyülekezettel dr. Szilvási András vezetésével, a párkapcsolati misszióval dr. Mihalec Gábor segítségével, továbbá: Ömböli Gyula – „Ilyen még nem volt”, Simon László – A 7 napos gyülekezet, Zarka Péter  – Szubkulturális sokk és evangelizáció. A testvérek új ötleteket, erőt és lelkesedést meríthettek a szekciók segítségével, és magukkal vihették a tapasztalatokat saját gyülekezeteikbe is.

golgota_12A közös istentisztelet 11 órakor folytatódott dicsőítéssel, tapasztalatokkal, szolgálatokkal. Budapesti gyülekezetek képviselői számoltak be Istennel szerzett és a nagyvárosi emberek között végzett munka élményeiről. Felemelő volt hallgatni, mit is tett értünk az Úr, milyen kapukat nyitott meg, és mekkora áldás együtt dolgozni vele, az Ő művében. Külön perceket szántak a szervezők a Gyűrű-kúra programra is: Mihalec Gábor kérdezett két résztvevő párt a Lurdy Házban átélt tapasztalatokról.

Isten Igéjének tanulmányozásában először Ócsai Tamás unióelnök, majd dr. Ősz-Farkas Ernő vezette az egybegyűlteket. Az igehirdetéseken keresztül ki-ki elgondolkodhatott azon, mit is jelent fogadni az embereket úgy, ahogy vannak, milyen példa áll előttünk Jézus életében, és mi az, amit személy szerint megtehetünk azért, hogy a Mester lábnyomában járhassunk a másokért végzett szolgálatban is.

golgota_49A délutáni alkalom Isten dicsőítéséről és a mások felé nyújtott kézről szólt, mellyel az Úrtól kapott áldásokat hivatott az ember továbbadni. Az ADRA segélykoncertjén a résztvevők az Alapítvány gyermekétkeztetési programjához járulhattak hozzá.

Az alkalmon köszöntőt mondott Sándor Zoltán, A Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Igazgatója, mint a gyermekétkeztetési program egyik támogatottja.

A résztvevők több, különféle stílust képviselő egyházi kórus szolgálatát hallgathatták meg, akiknek énekei mind Isten dicséretéről szóltak. A Terézvárosi Kórus, az Acapella&Musica, a Cél:kereszt együttes, a Rushing Waters Quartet énekei után Isten Igéjének, az öt kenyér és két hal történetének üzenetét Ócsai Tamás tolmácsolta az egybegyűlteknek. Az alkalom az Érdi Kórus és az 8 in 1 Singers szolgálatával zárult.

A segélykoncerten 280 000 Ft gyűlt össze, melyért szeretnénk ismételten hálánkat kifejezni minden adakozó felé. Ezzel az összeggel 4 gyermek teljes tanévi iskolai étkeztetését sikerült fedezni. Az ADRA 8 iskolával van kapcsolatban a budapesti gyülekezetek vonzásköréhez tartozó iskolák közül, az iskolai étkeztetés kérdésében, és majdnem 3 millió forint gyült össze erre a célra ebben az évben.

golgota_95Szeretnénk ismételten kifejezni köszönetünket minden testvér felé, akik eljöttek, hogy együtt imádjuk Istenünket, együtt keressük az Ő jelenlétét és vezetését a hitéleti konferencián. Köszönjük a szervezőknek, technikusoknak, szekció előadóknak, diakónusoknak, kórusoknak és mindenkinek a szolgálatát, mellyel hozzájárultak a közösségi istentisztelet élményéhez.

Kívánjuk, hogy a konferencia üzenete éljen tovább mindannyiunkban, sarkalljon minket Isten keresésére, elfogadásra, szeretetre, munkára, arra, hogy tevékenyen várjuk Jézus visszajövetelét.

 

Szilvási-Csizmadia Andrea

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista