A Női Szolgálatok Osztálya második alkalommal tartott vezetőképző konferenciát Pécelen, 2014. december 12. és 14. között azoknak a testvérnőknek, akik a gyülekezetekben már végzik e munkát, vagy a jövőben szeretnének szolgálni ezen a területen.
A képzés előadója: Clair Sanches-Schutte, a Divízió Női Szolgálatok
Osztályának vezetője volt, aki tíz előadásban foglalta össze, hogyan
lehet elérni és bevonni a nőket ebbe az önzetlen és másokért élő
szolgálatba. Bevezetésként a női szolgálat filozófiájáról szólt,
kiemelve azt, hogy az egyház számára fontos a nők szolgálata – ezért
hozták létre ezt az osztályt.
Szombaton előtérbe került az
imaszolgálat kérdése is, amikor Clair elmondta, hogy ha tudjuk, hogy
valaki imádkozik értünk, az erőt ad számunkra! Ezután az Ószövetség
kiemelkedő női alakjait mutatta be, hangsúlyozva azt, hogy fontos:
maradjunk mindig közel Istenhez!
A látogatás alapelveinek
felsorolásakor arról is hallottunk, hogy kiváltságot jelent belépni
valaki otthonába. A kiscsoportos szolgálat című előadás Jézus módszerét
emelte ki, ami ma is példa kell legyen számunkra. A jelenlevők
gyakorlati képzés során tanulták meg, hogyan írjanak és készítsenek
nőknek szóló Hírlevelet. Ugyanakkor a tanácsadás fontos elemei között az
előadó hangsúlyozta: Legyél nyitott, őszinte és becsületes! A
résztvevők tudomást szereztek arról is, hogyan kell hatékony
szemináriumot tartani, valamint jól gazdálkodni az idővel, és miként
lehet visszahívni a régi gyülekezeti tagokat.
A Női Szolgálat
mindig ad valamit. Így történt ez most is, hiszen a szervezők több
kisebb ajándékkal kedveskedtek a résztvevőknek, akik szívesen fogadták a
meglepetés csomagokat.
Az osztály küldetésnyilatkozata: „Nőként szolgálni Jézus jó hírével a nőkért és a környezetünkben élőkért.”
A
Generál Konferencia a világ több táján évek óta szervezi az ilyen
jellegű képzéseket abból a célból, hogy segíteni tudjon a testvérnőknek
abban, hogyan érjék el és vezessék az embereket, a nőtársaikat Istenhez.
A Női Szolgálatok vezetőképzésén több mint 30 személy kapott
oklevelet, s egyben bátorítást arra, hogy végezze e nemes és fontos
szolgálatot másokért.
Bővebb információ és letölthető anyag az
egyház honlapján: www.adventista.hu – Női Szolgálatok; Facebook:
Adventista Nők a Nőkért.
(TINÉ)
|