2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow A keresztre feszített
A keresztre feszített PDF Nyomtatás E-mail

az_evangelizacio_hallgatosaga A fenti címmel tartott tíz előadásból álló sorozatot Békéscsabán dr. Tokics Imre lelkész, főiskolai tanár a názáreti Jézus életéről és jelentőségéről 2014. november 7-től december 6-ig, pénteken és szombaton.

A különleges és jól előkészített előadás a betlehemi csillag megjelenésétől a keresztre feszítésen túl a feltámadásig, az evangéliumok alapján mutatta be Krisztus szolgálatát. Az előadótól minden előadás befejezése előtt döntésre felhívás hangzott el – melyet a visszajelzések szerint – a vendégek pozitívan fogadtak és nagyra értékeltek.

20141115_124042A zsúfolásig megtelt békéscsabai Ipartestület Székházának előadótermében a fiatal generáció olykor állva hallgatta végig a tudományos érdekességekkel színesített beszédet.

A vendégek száma gyakran meghaladta a helyi gyülekezet tagjainak számát. A Keresztény Advent Közösség gyülekezeteiből is szép számmal érkeztek testvérek az előadásokra, csakúgy, mint a környező településekről.

A mai Magyarország első adventista gyülekezetét Békéscsabán alapították, mely több mint száz éves múltra tekint vissza. Így igazán jó volt látni és megtapasztalni, hogy a hagyományos bibliai evangelizációs előadásokra nagy szükség van napjainkban is.

A programot a helyi gyülekezet zenei szolgálata, valamint a tartalmas és szépen elmondott versek tették még meghittebbé és emlékezetessé.

Az elhangzott előadás-sorozat hanganyaga megrendelhető a békéscsabai lelkésztől, Fürj György testvértől. E-mail címe: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Kísérje Isten áldása az elhangzott előadásokat és a sorozaton részt vett hallgatókat!

 

(SM)

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista