2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Gyermekeink is lehetnek teljes értékű tanítványok!
Gyermekeink is lehetnek teljes értékű tanítványok! PDF Nyomtatás E-mail

KID bemutató Gödöllőn

csoportkepVan még valaki az országban, aki nem tudja, mi az a KID? Ha igen, akkor ezen sürgősen változtatni kell! A KID angol mozaikszó (Kids in Discipleship) annyit jelent, „Gyermekek, mint tanítványok”.

Az elnevezés egy nagyon jelentős gondolkodásmód váltást jelent mindahhoz képest, amit kimondva, vagy csak gondolva eddig képviseltünk. A hagyományos felfogás szerint a gyerekek majd egy napon, miután döntöttek Jézus mellett és megkeresztelkedtek, teljes értékű tanítványai lesznek Jézusnak. Addig parkolópályán pihentetjük őket, lekötjük a figyelmüket különböző produkciókkal, hogy ne zavarják a felnőtteket az istentisztelet hallgatásában, és közben észre sem vesszük, ahogy szépen halkan kisétálnak a hátsó ajtón, és mire abba a korba érnének, hogy most már dönthetnének, sehol sem találjuk őket, mert már nincsenek. A lelkiismeretünket azzal próbáljuk nyugtatgatni, hogy milliókat költünk külső emberek megnyerésére, akik közül egy-kettő mindig fenn is akad a hálónkban.

kid_bemutato_44_of_106Ironikusan hangzik? Túlzás? Legyünk csak őszinték és gondoljuk végig! Nézzük a tényeket: jelenleg Magyarországon a Hetednapi Adventista Egyházban szombat délelőttönként összesen 1076 gyerek van jelen (ovis 297, alsós 305, felsős 259, középiskolás 215). 1076 potenciális tanítvány, jövőbeni egyháztag! Mekkora erőfeszítéseket teszünk az ő megnyerésükre, és mekkora energiát és pénzt fordítunk olyan rendezvényekre, amelyek hetekig, hónapokig lefoglalnak lelkészeket, gyülekezeteket, és talán megjelenik rajtuk 5-6 vendég, akikből jó esetben 1-2 tartósan be is tagolódik a közösségbe? Pedig itt van közben 1076 előkészített ember, akiért az utcára se kell kimennünk! A tapasztalat azt mutatja, hogy rájuk időből, energiából és pénzből is sokszor már csak a maradék jut.

kid_bemutato_8_of_106 Nos, pontosan erről szól a KID! A Generál Konferencia és a divízió hatalmas erőket fordít ennek a szolgálatnak az elterjesztésére, mert felismerte, hogy jelenleg világszerte ez a leghatékonyabb eszköz arra, hogy a gyermekeink tanuljanak Istenről, elköteleződjenek mellette és már most teljes értékű tanítványok legyenek. Ez nem azt jelenti, hogy kisgyermekként meg is kell őket keresztelni, de lehetnek Jézus tanítványai, akik tudatosan képviselik őt az oviban, az osztályteremben, a focipályán, vagy éppen az iskolai kórusban. Ehhez először a szülők kapnak nagyon hatékony eszközöket egy 12 részes foglalkozás-sorozat keretében, azután a szülők a gyülekezet többi tagjával együtt megtanulnak egy nagy családként együtt Bibliát tanulmányozni a kisebb gyermekekkel (24 aprólékosan kidolgozott, kreatív foglalkozás keretében), majd a tinikkel is (32 színes, nagyon mai és a fiatalokat igazán jól megszólító leckében). Persze ha csak kisebbek, vagy csak tinik vannak a gyülekezetben, akkor mindjárt azzal az anyaggal kezdhetünk, amely a legjobban illeszkedik a gyermekeink szükségleteihez. Az egész anyag magyarul rendelkezésre áll, azonnal bevethető és lépésről lépésre kidolgozott, csak kell egy csapat, aki felvállalja, felkészül a foglalkozásokra és megtartja őket. Egyszerű, mint az ábécé. És a hatás? Hát érdekes.

kid_bemutato_12_of_106Volt olyan magyar gyülekezet, amely azt mondta, náluk azért nem lehet bevezetni, mert szombat délután már senki sem jön vissza. Ma többen járnak délután a KID-re, mint délelőtt az istentiszteletre (pedig az istentiszteletre most is ugyanannyian járnak, mint korábban). Máshol az volt a kifogás, hogy nincsenek jól működő, ép családok akik felvállalhatják, csak megtépázott, konfliktusos, bukdácsoló családok vannak, akikkel semmit sem lehet kezdeni. Aztán mégis elindultak és a családok élete megváltozott. Most vannak egészséges, tettre kész, szolgáló családok, akik alig várják, hogy tehessenek valamit Krisztusért!

kid_bemutato_92_of_106Január 17-én a Gödöllői Gyülekezet, amely egyike azoknak, akik élen járnak országunkban a KID szolgálatban, bemutatót tartott minden érdeklődőnek arról, hogy miként is tartják ezeket a foglalkozásokat. A rendezvényre közel 100 érdeklődő testvér jött el a közeli és nem annyira közeli gyülekezetekből. A foglalkozást nagyszerűen előkészítették a testvérek, Kiss Virág és Nagyné Tóth Andrea magabiztosan, nagy rutinnal vezette a foglalkozást, a résztvevők pedig élvezték, ahogyan a gyermekeik megnyílnak és magától értetődő természetességgel forgatják a Bibliájukat és beszélnek a hitükről. Nagyon megindító tapasztalt volt, amit szülőkként újra és újra szeretnénk átélni! Köszönjük szépen a gödöllőieknek a fantasztikus munkát!

kid_bemutato_35_of_106 Ha a te gyülekezeted még nem kapcsolódott be a KID-be, de szeretnétek ti is tenni valamit a gyülekezetben lévő gyermekek megtartásáért, akkor gyertek el a lelkészetekkel a május 1–3. között tartandó KID képzésre. Mivel egy nagyon komoly szolgálatról van szó, csak azok vehetnek részt benne, akik lépésről lépésről megtanulták, hogyan kell azt végezni. Ezt megkerülve az anyagot sem kaphatja meg egyetlen gyülekezet sem. Ám a befektetés sokszorosan visszatérül. A képzés részleteit, a jelentkezés módját és minden más fontos információt megtalálsz az egyház weboldalán.

A te gyülekezeted készen áll a változásra? Vagy még mindig a kifogásokat keresi? Várunk május 1-jén, mi biztosan ott leszünk!

  • Időpont: 2015. május 1–3.
  • Helyszín: Sándorfalva (Szeged mellett)
  • Részvételi feltétel: legalább 4 fős csapatok gyülekezetenként, akik közül egyik a lelkész
  • Részvételi díj: 21 500 Ft/fő (március 1-ig történő regisztrálás esetén 5000 forint kedvezmény, tehát csak 16 500 Ft/fő).

 

Mihalec Dóra és Dr. Mihalec Gábor

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista