2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Keresztény Egyetemesség és Nemzettudat
Keresztény Egyetemesség és Nemzettudat PDF Nyomtatás E-mail

Nemzetközi konferencia az Adventista Teológiai Főiskola rendezésében

„»Isten nem személyválogató, minden nemzetből kedves neki az, aki féli őt« (ApCsel 10:34–35). Az evangéliumi hívásnak el kell jutnia minden néphez, törzshöz, nyelvhez és nemzethez (Jel 14:6). Ezért Jézus Krisztus nem nyelvek, törzsek és nemzetek feletti embereket hívott el – vannak ilyenek egyáltalán? –, hanem magyarokat és szlovákokat, szerbeket és románokat, és így tovább, hogy még mielőtt eljönne a vég, Isten országának evangéliuma hangozzék az egész világon, bizonyságul minden népnek (Mt 24:14). Kívánom, hogy ez a konferencia, az itt elhangzó előadások és beszélgetések révén, felkészítsen bennünket e nagy missziós küldetés ránk eső részének teljesítésére.” Az Adventista Teológiai Főiskola rektora, Szilvási József ezekkel a szavakkal nyitotta meg azt a konferenciát, amit az intézmény Budapesten tartott 2015. április 12. és 15. között.

A konferencia szervezői arra törekedtek, hogy kiegyensúlyozott formában érvényesüljenek a konferencián a lelki, a szakmai és a gyakorlati szempontok. Ezért a konferenciát egy ünnepélyes istentisztelettel nyitották meg, ahol Ócsai Tamás unióelnök az egyház küldetéséről beszélt, a szakmai napokat Szász Ernő dél-erdélyi területi elnök, illetve Ördög Róbert, vajdasági területi titkár-pénztáros áhítatával kezdték meg. A konferencia spirituális értékét emelte az Acapella Kórus és az Advent Központi Kórus, valamint Pappné Kocsis Teréz (cselló) és Tokics Imréné (vers) szolgálata. A program moderátora a konferencia teljes ideje alatt Zarkáné Teremy Krisztina volt.

A szakmai napokon négy témát beszéltek meg: a Biblia és a nemzettudat, a kereszténység és a magyarság, a kereszténység és a nemzetköziség kérdéseit, valamint ezek gyakorlati következményeit.


Biblia és nemzettudat

Az első bibliai előadás az ünnepélyes megnyitón hangzott el. Magyarosi Barna, az Inter-Európai Divízió Nevelési és Családi Osztályának vezetője tartotta arról, hogy a nyelvek közötti különbség Istentől van, aki elérte, hogy az emberek benépesítsék a földet. Isten pünkösdkor sem adott egy mennyei eszperantó nyelvet, ehelyett lehetővé tette, hogy az apostolok minden népet saját nyelvükön tudjanak megszólítani. Isten nem szünteti meg sem a nyelvi, sem a nemzeti különbségeket, de Jézus Krisztusban egy olyan új identitással ajándékoz meg bennünket, melynek keretei között helyükre kerülnek a köztünk lévő nyelvi, népi, nemzeti eltérések.

Perintfalvi Rita a bécsi egyetemről Jónás könyvének azt az ironikus üzenetét mutatta be, miszerint Jónás, aki Izrael népét képviseli a könyvben, nem érzett felelősséget sem a hajósokért, sem a Ninivében élő idegen népekért, akiket Isten mélységes szánalmában meg akart menteni.

Horváth Orsolya a kánaáni asszony példáján keresztül mutatott rá, hogy Jézus úgy tett, mintha el akarta volna utasítani az asszonyt, de valójában éppen azzal vonzotta még szorosabban magához, hogy távolodni kezdett tőle. A történetnek azonban nemcsak az asszonyra nézve van üzenete, hanem a tanítványokra nézve is, akiknek meg kell tanulniuk, hogy ne tekintsék a pogányokat ebeknek, hanem inkább lássák meg bennük az istengyermekség várományosait.

Kormos Erik Pál apostol tanítását vizsgálva rámutatott, hogy Krisztusban, azaz a Krisztussal való közösségben oldódnak meg a nemzetiségi különbségek. Gallusz László a Jelenések könyve alapján arról szólt, hogy a könyvben nincs ellentmondás a misszió egyetemessége és a népek, nemzetek, nyelvek és törzsek egyedisége között, hiszen mindkettő más szerepet tölt be: az egyetemesség Isten egész emberiségre kiterjedő üdvözítő szándékáról, a népek, nyelvek, nemzetek és törzsek említése viszont e szándék gyakorlati megvalósulásáról szól. Isten az embereket abban a mivoltukban üdvözíti, amiben találja őket. Az üdvösség nem azt jelenti, hogy elveszítjük nemi, népi, nyelvi, nemzeti identitásunkat, hanem azt, hogy ezek az identitások új értelmet kapnak Isten országában, többé nem választanak szét, és nem állítanak szembe, hanem gazdagítanak minket.


Kereszténység és magyarság

Két egyháztörténész és egy jogász, aki elsősorban apologetikai, szociáletikai kérdésekkel foglalkozik arról szólt, hogy a fent megfogalmazott elvek hogyan (nem) érvényesültek a magyar egyházak történetében, és a jelenlegi keresztény nemzetinek nevezett kurzusban.

Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora a háromnyelvű (német, szlovák, magyar) evangélikus közösség belső vívódásait mutatta be, Tonhaizer Tibor pedig a török korba, majd a kurucok korába vezetett vissza bennünket. Rámutatott, hogy a tizenhatodik században a nyugati országok keresztényei fennen hangoztatták, hogy a törökkel harcoló magyarok a nyugati kereszténység védőbástyái, miközben semmit sem tettek azért, hogy támogassanak bennünket ebben a harcban. Magyarországot sorsára hagyták, s miközben az ország kivérzett a törökkel folytatott harcokban, a nyugati országok arra vártak, hogy átvegyék felette az uralmat. Ez a közöny a tizenhetedik században arra késztette a magyar keresztényeket, hogy szoros párhuzamot vonjanak Izrael és a magyarság sorsa között, és úgy határozzák meg magukat, mint választott nép, aki csak Istenre számíthat.

Michelisz Richárd tanársegéd a keresztény és a magyar identitás viszonyát vizsgálta meg azokat a mintákat követve, amit a vallás és a kultúra kapcsolatának huszadik századi kutatói megfogalmaztak, és rámutatott, hogy milyen veszélyek származhatnak abból, ha összemossuk a vallási és a nemzeti identitásunk közötti határokat. A kereszténység és a magyarság két különböző, egymással össze nem mosható és fel nem cserélhető identitás: előbbi égi hivatásunkról, utóbbi földi állapotunkról szól.


Kereszténység és nemzetköziség

A konferencia másnap ezen a vonalon haladt tovább, kiterjesztve ezt a gondolatot a kereszténység és a nemzetköziség témáira. Farkas Győző az erdélyi származású, de jelenleg Ukrajnában szolgálatot teljesítő lelkipásztor életszerű, szemléletes beszámolót tartott arról, hogyan élnek együtt különböző nemzetiségű emberek a háború által sújtotta Ukrajna területén. Szavai-ból mindenki megérthette, hogy amiről beszélünk, az nem távoli, elvont elméleti kérdés, hanem igen súlyos valóság.

Jacob J. Doedens professzor a Sárospataki Református Akadémia holland származású professzora, akinek felesége magyar, szintén nagyon szemléletes képet adott arról, hogy a nemzeti kérdés mindig akkor válik akut problémává, amikor egy népcsoport identitása veszélybe kerül. Akár arról van szó, hogy valamely népet támadás ér nemzeti mivoltában, akár arról, hogy a nemzeti identitás feloldódni látszik a szélsőségesen egyoldalú internacionalizmusban, mindig az a népek természetes reakciója, hogy védeni kezdik azt, amijük van: nyelvüket, etnikai, népi, nemzeti sajátosságaikat.

Szilvási József a ruandai tanulságokat mutatta be. A misszionáriusok magukkal vittek Afrikába egy szörnyű ideológiát, miszerint az afrikaiak Noé megátkozott fiának a leszármazottai, ezért arra hivatottak, hogy a többi nép rabszolgái legyenek. A legsúlyosabb kihívás azonban abból fakadt, hogy az egyházak számára fontosabb volt saját társadalmi befolyásuk védelme, mint a misszióterületen élő emberek üdvössége. Ezért mindig az éppen regnáló hatalom mellé álltak, és gátlástalanul kiszolgálták azt. Ennek következtében az egyház elvesztette hitelét, és az emberek fokozatosan elfordultak tőle. A történet tanulsága, hogy az egyház legyen és maradjon egyház, Krisztus nyája, az igazság oszlopa és erőssége, hű tanú, és ha beleszól a világ dolgaiba, csak olyat mondjon, amit akkor is tud vállalni, amikor új szelek fújnak.

Béres Tamás professzor az Evangélikus Hittudományi Egyetemről Luther Márton kettős kormányzásról szóló tanításai alapján arról beszélt, hogy mit jelent a keresztények számára, hogy egy időben két világ polgárai. Szigeti Jenő rámutatott, hogy a felvilágosodás korának három alapelve a szabadság, az egyenlőség és a testvériség fontos keresztény, bibliai értékek szekularizált formái voltak. Ezek közül a testvériség lett a nacionalista valláspótlék alapszava, amit akkor haladhatunk meg, ha megértjük, hogy magyarnak lenni nem rang, hanem küldetés, szolgálat. Nem érdem, hanem tartozás. Tokics Imre arról szólt, hogy mit jelentett a haza a fogság utáni zsidóság számára, és a perzsa kor társadalmi válságai között hogyan alakul ki az a tudat, hogy a haza nem az a hely, ahol születtünk, nem is maga Palesztina, hanem a Messiás országa.


Gyakorlati megközelítések

A kérdés gyakorlati oldalát először a Pannon Egyetem szociológia és antropológia professzor emeritusa, Kamarás István világította meg azzal, hogy kutatásainak eredményei alapján bemutatta, mit gondolnak különböző vallási közösségekhez tartozó emberek a keresztény egyetemesség és a nemzettudat viszonyáról. Mihalec Gábor a felekezeti és a nemzetiségi vegyes házasságokról szólva rámutatott, hogy előbbit gyakran egyházfegyelmi ügyként kezeljük, az utóbbit viszont hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig a nemzetiségi különbségek olyan kihívások a házasságban, amivel számot kell vetnünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy eltérő nemzetiségűek ne kössenek házasságot, hanem azt, hogy még a jegyesség idején tudatosan készüljenek fel e kihívások kezelésére.

Ebben a blokkban az utolsó előadást Szilvási András tartotta, aki arról beszélt, hogy a hetednapi adventista mozgalom a tizenkilencedik században egy észak-amerikai kis közösség volt, ami mára egy soknemzetiségű egyház lett. Mivel az egyház nem térhet vissza a tizenkilencedik századba, újra kell gondolnia identitásának három alapvető elemét a mai körülmények között: az üzenetet, a küldetést és az ethoszt. Mindez azzal jár, hogy fel kell adnunk „megszentelt arroganciánkat” és el kell sajátítanunk a párbeszédre való készség lelkületét.

A romániai adventista televízió – egy előadás kivételével – felvette a konferencia anyagát, így azok hamarosan hozzáférhetőek lesznek az Adventista Teológiai Főiskola honlapján. Készült egy ötvenperces televíziós beszélgetés is, amiben Szilvási József, Magyarosi Barna és Gallusz László foglalta össze a konferencia tanulságait.

Milyen visszhangja volt a konferenciának? Csupán kettőt szeretnék idézni. Az egyik egy külföldi résztvevőtől való, és így szól: „a találkozón jól éreztük magunkat, hasznosnak tartjuk és értékeljük az esemény jó szervezését.” A másik egy előadó reakciója, aki más témák után kutatva rátalált egy tanulmányra, ami összefüggött a konferenciával, és azonnal elküldte kollégájának. Ez azt mutatja, hogy a konferencia témái tovább élnek a résztvevőkben, gondolkodnak és beszélgetnek róla. Szilvási József a konferencia megnyitójában éppen erről szólt, amikor kijelentette, szeretnék, ha a konferencia nem lezárna, hanem megnyitna valamit: a határokon belül és kívül élő magyar ajkú emberek közös bibliai gondolkodását és párbeszédét. „E konferencia megszervezésével elsősorban azt a célt tűztük magunk elé – mondta a főiskola rektora –, hogy kitárjuk az intézmény kapuit azok előtt is, akik az ország határain kívül élnek, és akik anyanyelvükön szeretnének elmélyülni a szent tudományokban.”

ATF

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista