Nemzetközi konferencia az Adventista Teológiai Főiskola rendezésében
„»Isten nem személyválogató, minden nemzetből kedves neki az, aki féli őt« (ApCsel 10:34–35). Az evangéliumi hívásnak el kell jutnia minden néphez, törzshöz, nyelvhez és nemzethez (Jel 14:6). Ezért Jézus Krisztus nem nyelvek, törzsek és nemzetek feletti embereket hívott el – vannak ilyenek egyáltalán? –, hanem magyarokat és szlovákokat, szerbeket és románokat, és így tovább, hogy még mielőtt eljönne a vég, Isten országának evangéliuma hangozzék az egész világon, bizonyságul minden népnek (Mt 24:14). Kívánom, hogy ez a konferencia, az itt elhangzó előadások és beszélgetések révén, felkészítsen bennünket e nagy missziós küldetés ránk eső részének teljesítésére.” Az Adventista Teológiai Főiskola rektora, Szilvási József ezekkel a szavakkal nyitotta meg azt a konferenciát, amit az intézmény Budapesten tartott 2015. április 12. és 15. között.
A konferencia szervezői arra törekedtek, hogy kiegyensúlyozott
formában érvényesüljenek a konferencián a lelki, a szakmai és a
gyakorlati szempontok. Ezért a konferenciát egy ünnepélyes
istentisztelettel nyitották meg, ahol Ócsai Tamás unióelnök az egyház
küldetéséről beszélt, a szakmai napokat Szász Ernő dél-erdélyi területi
elnök, illetve Ördög Róbert, vajdasági területi titkár-pénztáros
áhítatával kezdték meg. A konferencia spirituális értékét emelte az
Acapella Kórus és az Advent Központi Kórus, valamint Pappné Kocsis Teréz
(cselló) és Tokics Imréné (vers) szolgálata. A program moderátora a
konferencia teljes ideje alatt Zarkáné Teremy Krisztina volt.
A
szakmai napokon négy témát beszéltek meg: a Biblia és a nemzettudat, a
kereszténység és a magyarság, a kereszténység és a nemzetköziség
kérdéseit, valamint ezek gyakorlati következményeit.
Biblia és nemzettudat
Az
első bibliai előadás az ünnepélyes megnyitón hangzott el. Magyarosi
Barna, az Inter-Európai Divízió Nevelési és Családi Osztályának vezetője
tartotta arról, hogy a nyelvek közötti különbség Istentől van, aki
elérte, hogy az emberek benépesítsék a földet. Isten pünkösdkor sem
adott egy mennyei eszperantó nyelvet, ehelyett lehetővé tette, hogy az
apostolok minden népet saját nyelvükön tudjanak megszólítani. Isten nem
szünteti meg sem a nyelvi, sem a nemzeti különbségeket, de Jézus
Krisztusban egy olyan új identitással ajándékoz meg bennünket, melynek
keretei között helyükre kerülnek a köztünk lévő nyelvi, népi, nemzeti
eltérések.
Perintfalvi Rita a bécsi egyetemről Jónás könyvének azt
az ironikus üzenetét mutatta be, miszerint Jónás, aki Izrael népét
képviseli a könyvben, nem érzett felelősséget sem a hajósokért, sem a
Ninivében élő idegen népekért, akiket Isten mélységes szánalmában meg
akart menteni.
Horváth Orsolya a kánaáni asszony példáján
keresztül mutatott rá, hogy Jézus úgy tett, mintha el akarta volna
utasítani az asszonyt, de valójában éppen azzal vonzotta még szorosabban
magához, hogy távolodni kezdett tőle. A történetnek azonban nemcsak az
asszonyra nézve van üzenete, hanem a tanítványokra nézve is, akiknek meg
kell tanulniuk, hogy ne tekintsék a pogányokat ebeknek, hanem inkább
lássák meg bennük az istengyermekség várományosait.
Kormos Erik
Pál apostol tanítását vizsgálva rámutatott, hogy Krisztusban, azaz a
Krisztussal való közösségben oldódnak meg a nemzetiségi különbségek.
Gallusz László a Jelenések könyve alapján arról szólt, hogy a könyvben
nincs ellentmondás a misszió egyetemessége és a népek, nemzetek, nyelvek
és törzsek egyedisége között, hiszen mindkettő más szerepet tölt be: az
egyetemesség Isten egész emberiségre kiterjedő üdvözítő szándékáról, a
népek, nyelvek, nemzetek és törzsek említése viszont e szándék
gyakorlati megvalósulásáról szól. Isten az embereket abban a mivoltukban
üdvözíti, amiben találja őket. Az üdvösség nem azt jelenti, hogy
elveszítjük nemi, népi, nyelvi, nemzeti identitásunkat, hanem azt, hogy
ezek az identitások új értelmet kapnak Isten országában, többé nem
választanak szét, és nem állítanak szembe, hanem gazdagítanak minket.
Kereszténység és magyarság
Két
egyháztörténész és egy jogász, aki elsősorban apologetikai,
szociáletikai kérdésekkel foglalkozik arról szólt, hogy a fent
megfogalmazott elvek hogyan (nem) érvényesültek a magyar egyházak
történetében, és a jelenlegi keresztény nemzetinek nevezett kurzusban.
Korányi
András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora a háromnyelvű
(német, szlovák, magyar) evangélikus közösség belső vívódásait mutatta
be, Tonhaizer Tibor pedig a török korba, majd a kurucok korába vezetett
vissza bennünket. Rámutatott, hogy a tizenhatodik században a nyugati
országok keresztényei fennen hangoztatták, hogy a törökkel harcoló
magyarok a nyugati kereszténység védőbástyái, miközben semmit sem tettek
azért, hogy támogassanak bennünket ebben a harcban. Magyarországot
sorsára hagyták, s miközben az ország kivérzett a törökkel folytatott
harcokban, a nyugati országok arra vártak, hogy átvegyék felette az
uralmat. Ez a közöny a tizenhetedik században arra késztette a magyar
keresztényeket, hogy szoros párhuzamot vonjanak Izrael és a magyarság
sorsa között, és úgy határozzák meg magukat, mint választott nép, aki
csak Istenre számíthat.
Michelisz Richárd tanársegéd a keresztény
és a magyar identitás viszonyát vizsgálta meg azokat a mintákat
követve, amit a vallás és a kultúra kapcsolatának huszadik századi
kutatói megfogalmaztak, és rámutatott, hogy milyen veszélyek
származhatnak abból, ha összemossuk a vallási és a nemzeti identitásunk
közötti határokat. A kereszténység és a magyarság két különböző,
egymással össze nem mosható és fel nem cserélhető identitás: előbbi égi
hivatásunkról, utóbbi földi állapotunkról szól.
Kereszténység és nemzetköziség
A
konferencia másnap ezen a vonalon haladt tovább, kiterjesztve ezt a
gondolatot a kereszténység és a nemzetköziség témáira. Farkas Győző az
erdélyi származású, de jelenleg Ukrajnában szolgálatot teljesítő
lelkipásztor életszerű, szemléletes beszámolót tartott arról, hogyan
élnek együtt különböző nemzetiségű emberek a háború által sújtotta
Ukrajna területén. Szavai-ból mindenki megérthette, hogy amiről
beszélünk, az nem távoli, elvont elméleti kérdés, hanem igen súlyos
valóság.
Jacob J. Doedens professzor a Sárospataki Református
Akadémia holland származású professzora, akinek felesége magyar, szintén
nagyon szemléletes képet adott arról, hogy a nemzeti kérdés mindig
akkor válik akut problémává, amikor egy népcsoport identitása veszélybe
kerül. Akár arról van szó, hogy valamely népet támadás ér nemzeti
mivoltában, akár arról, hogy a nemzeti identitás feloldódni látszik a
szélsőségesen egyoldalú internacionalizmusban, mindig az a népek
természetes reakciója, hogy védeni kezdik azt, amijük van: nyelvüket,
etnikai, népi, nemzeti sajátosságaikat.
Szilvási József a ruandai
tanulságokat mutatta be. A misszionáriusok magukkal vittek Afrikába egy
szörnyű ideológiát, miszerint az afrikaiak Noé megátkozott fiának a
leszármazottai, ezért arra hivatottak, hogy a többi nép rabszolgái
legyenek. A legsúlyosabb kihívás azonban abból fakadt, hogy az egyházak
számára fontosabb volt saját társadalmi befolyásuk védelme, mint a
misszióterületen élő emberek üdvössége. Ezért mindig az éppen regnáló
hatalom mellé álltak, és gátlástalanul kiszolgálták azt. Ennek
következtében az egyház elvesztette hitelét, és az emberek fokozatosan
elfordultak tőle. A történet tanulsága, hogy az egyház legyen és
maradjon egyház, Krisztus nyája, az igazság oszlopa és erőssége, hű
tanú, és ha beleszól a világ dolgaiba, csak olyat mondjon, amit akkor is
tud vállalni, amikor új szelek fújnak.
Béres Tamás professzor az
Evangélikus Hittudományi Egyetemről Luther Márton kettős kormányzásról
szóló tanításai alapján arról beszélt, hogy mit jelent a keresztények
számára, hogy egy időben két világ polgárai. Szigeti Jenő rámutatott,
hogy a felvilágosodás korának három alapelve a szabadság, az egyenlőség
és a testvériség fontos keresztény, bibliai értékek szekularizált formái
voltak. Ezek közül a testvériség lett a nacionalista valláspótlék
alapszava, amit akkor haladhatunk meg, ha megértjük, hogy magyarnak
lenni nem rang, hanem küldetés, szolgálat. Nem érdem, hanem tartozás.
Tokics Imre arról szólt, hogy mit jelentett a haza a fogság utáni
zsidóság számára, és a perzsa kor társadalmi válságai között hogyan
alakul ki az a tudat, hogy a haza nem az a hely, ahol születtünk, nem is
maga Palesztina, hanem a Messiás országa.
Gyakorlati megközelítések
A
kérdés gyakorlati oldalát először a Pannon Egyetem szociológia és
antropológia professzor emeritusa, Kamarás István világította meg azzal,
hogy kutatásainak eredményei alapján bemutatta, mit gondolnak különböző
vallási közösségekhez tartozó emberek a keresztény egyetemesség és a
nemzettudat viszonyáról. Mihalec Gábor a felekezeti és a nemzetiségi
vegyes házasságokról szólva rámutatott, hogy előbbit gyakran
egyházfegyelmi ügyként kezeljük, az utóbbit viszont hajlamosak vagyunk
figyelmen kívül hagyni, pedig a nemzetiségi különbségek olyan kihívások a
házasságban, amivel számot kell vetnünk. Ez természetesen nem azt
jelenti, hogy eltérő nemzetiségűek ne kössenek házasságot, hanem azt,
hogy még a jegyesség idején tudatosan készüljenek fel e kihívások
kezelésére.
Ebben a blokkban az utolsó előadást Szilvási András
tartotta, aki arról beszélt, hogy a hetednapi adventista mozgalom a
tizenkilencedik században egy észak-amerikai kis közösség volt, ami mára
egy soknemzetiségű egyház lett. Mivel az egyház nem térhet vissza a
tizenkilencedik századba, újra kell gondolnia identitásának három
alapvető elemét a mai körülmények között: az üzenetet, a küldetést és az
ethoszt. Mindez azzal jár, hogy fel kell adnunk „megszentelt
arroganciánkat” és el kell sajátítanunk a párbeszédre való készség
lelkületét.
A romániai adventista televízió – egy előadás
kivételével – felvette a konferencia anyagát, így azok hamarosan
hozzáférhetőek lesznek az Adventista Teológiai Főiskola honlapján.
Készült egy ötvenperces televíziós beszélgetés is, amiben Szilvási
József, Magyarosi Barna és Gallusz László foglalta össze a konferencia
tanulságait.
Milyen visszhangja volt a konferenciának? Csupán
kettőt szeretnék idézni. Az egyik egy külföldi résztvevőtől való, és így
szól: „a találkozón jól éreztük magunkat, hasznosnak tartjuk és
értékeljük az esemény jó szervezését.” A másik egy előadó reakciója, aki
más témák után kutatva rátalált egy tanulmányra, ami összefüggött a
konferenciával, és azonnal elküldte kollégájának. Ez azt mutatja, hogy a
konferencia témái tovább élnek a résztvevőkben, gondolkodnak és
beszélgetnek róla. Szilvási József a konferencia megnyitójában éppen
erről szólt, amikor kijelentette, szeretnék, ha a konferencia nem
lezárna, hanem megnyitna valamit: a határokon belül és kívül élő magyar
ajkú emberek közös bibliai gondolkodását és párbeszédét. „E konferencia
megszervezésével elsősorban azt a célt tűztük magunk elé – mondta a
főiskola rektora –, hogy kitárjuk az intézmény kapuit azok előtt is,
akik az ország határain kívül élnek, és akik anyanyelvükön szeretnének
elmélyülni a szent tudományokban.”
ATF
|