2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Gyere ahogy vagy! Szociális misszió – ADRA képzés Pécsett
Gyere ahogy vagy! Szociális misszió – ADRA képzés Pécsett PDF Nyomtatás E-mail

adra_kepzes_pecsettNagy örömmel és lelkesedéssel vettünk részt az elmúlt évben a Nagyvárosi Evangelizációra való felkészítések sorában a budapesti ADRA képzésen is. Sok új ötlettel hazatérve láttunk neki mi is a munkának. Elhatároztuk, az ADRA segítségével mi is szeretnénk beindítani a gyermekétkeztetési programot Pécsett. Örömmel mondhatjuk el, hogy a jelenlegi összesítés szerint közel 400 000 Ft gyűlt már össze a segítségre szoruló iskolás gyermekek javára. A hidasi testvérek is 2014 óta tevékenykednek a településükön. Ők folyamatosan támogatják a rászoruló gyerekeket.

adra_kepzes_pecsett_img_9883Most pedig hálásak vagyunk elsősorban Istennek, de az ADRA vezetésének és személyesen Zohán Tündének is, aki március 7-én, szombaton nálunk szolgált. Az általa tartott képzésben rámutatott, milyen nagy szükség van arra mai világunkban, hogy fokozottabban legyünk jelen az emberek között, segítő kezet nyújtva azoknak, akik talán pont tőlünk várják a segítséget. Örömmel láttuk a budapesti gyülekezetek tavalyi és idei „akcióit”. Az igeszolgálat alapgondolatát Mt 24:45–46 adta, felvetve a kérdést, Isten szolgáiként hogyan lehetünk hűségesek és bölcsek. Jézus a választ és a példát is megadta számunkra saját földi életével! Megdöbbentő volt látni és hallani olyan történeteket, amiket a sokszor éhező és nélkülöző gyermekek, vagy azok szülei mesélnek el.

Ezen a szombaton a Pécsi és a Pécs körzeti Gyülekezetekből jelen levő testvérek valamennyien elmondhattuk, hogy valami nagyon megváltozott bennünk. Rádöbbentünk arra, hogy a környezetünk folyamatosan kiált, csak mi nem halljuk meg. Azt gondolom ettől a naptól kezdve, sokkal jobb lett a fülünk, a szemünk és a szívünk. Ezt adta nekünk a pécsi ADRA képzés, és újabb lendületet a következő adománygyűjtő akciókhoz! Lendületet a tervezéshez is, mert szeretnénk megtalálni a leginkább támogatásra szoruló általános iskolát is. Isten áldását kérjük az előttünk álló feladatok elvégzésére!

Ömböli Gyula

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista