2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow *KID hétvége az egység jegyében,
*KID hétvége az egység jegyében, PDF Nyomtatás E-mail

kid_hetvege_dscn39862013-ban közel 100 testvér vett részt a divízió által tartott KID képzésen mintegy 25 gyülekezetből. Az akkor kiképzett gyülekezeti csapatok egy része azóta komoly munkát végzett, sőt tudunk olyan gyülekezetekről is, amelyek akkora változáson mentek keresztül, hogy alig lehet rájuk ismerni.‬

Akkor a „Lábnyomok szülőknek és mentoroknak” című 12 részes tananyag állt rendelkezésre és a 32 részes „Lábnyomok tinédzsereknek” foglalkozás-sorozat. Azóta azonban elkészült a 24 részes, kisebb gyermekeket megszólító sorozat is, így végre a teljes KID paletta elérhető magyar nyelven (a teljes anyag közel 1000 oldalnyi terjedelmű!).‬

kid_hetvege_dscn4014A május 1-jei hétvégén újabb 5 gyülekezet kapott kiképzést a KID szolgálat elindítására. Magunk is meglepődtünk azon, hogy az 5 jelentkező gyülekezetből 4 a Keresztény Advent Közösséghez tartozott. Sokat imádkoztunk gyülekezetünkben az egységért, lelkesen olvastuk a körleveleket is, de egészen más volt így testközelben, egy egész hétvégét „összezárva” tölteni együtt.

A megismerkedés után hamar feloldódott mindenki, hiszen volt egy közös cél, amin dolgoztunk: Megakadályozni, hogy miközben idegen embereket próbálunk behívni a főbejáratnál, a gyerekeink észrevétlenül kiosonjanak a hátsó ajtón keresztül. A szomorú statisztika ugyanis az, hogy az egyházban felnövő gyermekek 51%-a 20 éves korára elhagyja a közösséget. Ebben pedig mindannyian érintettek vagyunk, akár uniós, akár kerakos gyülekezetbe járunk. A gyermekek miatti aggódás, az Isten ígéreteibe való belekapaszkodás hamar közel hozott bennünket egymáshoz, így megtapasztalhattuk, mit jelent együtt tanulni, együtt szolgálni, együtt imádkozni. A képzésről készült további képek megtekinthetők a „Gyermekszolgálatok” Facebook oldalon. Az egység itt kezdődik!‬

‪‬Mihalec Dóra és Gábor‬

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista