2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Egészségnap Kazáron
Egészségnap Kazáron PDF Nyomtatás E-mail

egeszsegnap_kazaron_img_17652015. április 25-én szombaton egészségnapot tartottak egy Salgótarján melletti, nagyjából 2000 lelkes településen, Kazáron. A kezdeményezés az önkormányzattól származik, ahol úgy gondolják, hogy a vidéken élőknek is fontos odafigyelniük az egészségükre, ezért egy ilyen hétvége keretein belül került megrendezésre az egészségnap, melyre meghívást kapott a Salgótarjáni Gyülekezet is, hogy az Életmóddal az Egészségért Alapítvány már számos helyen és alkalommal megrendezett Egészség Expójával színesítsük és gazdagítsuk a programot.

egeszsegnap_kazaron_img_1847A programon jelen volt a Magyar Vöröskereszt is, melynek képviselői különféle kreatív, főként gyerekeknek szóló programmal készültek, míg a felnőttek számára lehetőség nyílt vérnyomás- és vércukorszint mérésre, EKG-ra, valamit véradásra is. Ezenkívül a „Kézművesház”-ban különféle salátákat lehetett kóstolni, illetve egy Salgótarjánból érkezett fitnesz klub tartott látványos bemutatót, és az önkormányzat tombolával is készült.

A 10 órai kezdéskor még nem találkozhattunk nagy sokasággal, de jó volt látni, hogy bő háromnegyed óra elteltével már egyre nőtt az érdeklődő tömeg. Az iskolából osztályostul érkeztek a gyerekek, akik az expóval kapcsolatban nagyon érdeklődők voltak, és lelkesen mentek végig mind a nyolc állomáson, ahol a szellemi, lelki és fizikai egészségünk alapelveit tanulmányozhatták. Az egészen fiatalokon kívül szép számban voltak gimnazistáktól kezdve egészen az idősekig, és javarészt mind nagy lelkesedéssel hajtották végre a kreatív feladatokat, vettek részt az egyszerű méréseken, töltötték a tesztlapokat, vagy éppen érdeklődéssel hallgatták a szintén lelkes gyülekezeti tagjainkat és néhány barátunkat, akik az állomásokon fogadták a delikvenseket.

egeszsegnap_kazaron_img_1790Összességében nagyon pozitív visszhangja volt a rendezvénynek, nagy örömmel végeztünk szolgálatot a kazári lakosok körében, hirdetve egyházunk egészségügyi üzenetét, bátorítva az embereket a rendszeres testmozgásra, illetve a szellemi, lelki egészség megtartására, ápolására, és még a nagy szél sem állíthatott meg minket. Isten áldásában gazdag volt az egész nap, és úgy hiszem, sok embert szólíthattunk meg, egészen fiatalokat is, az egészségügyi üzeneten keresztül.

ÓDI

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista