2024. április 20. Szombat
Napnyugta: 19:41
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Generálkonferenciai támogatás Sátoraljaújhelyen
Generálkonferenciai támogatás Sátoraljaújhelyen PDF Nyomtatás E-mail

anthony_kent_saujhelyen_dsc_0367Május 3–9. között rendkívüli lehetőségre nyílt alkalom Sátoraljaújhelyen: Drs. Anthony Kent a Generálkonferencia Lelkészi Osztályának vezetője tartott evangelizációs sorozatot a városban. Korábban, 7 évvel ezelőtt már járt itt, és akkor egy általános bibliai sorozatot tartott, most pedig döntésre hívta az embereket a „Az utolsó világbirodalom leomlása” című sorozatával. – A sorozat fordítója Kormos Erik, helyi lelkész volt.

Az alkalom leglátogatottabb estéjén 60 vendég vett részt, valamint a helyi gyülekezetünk tagjai és Telkibányáról a KERAK gyülekezetének tagjai is. A sorozat folytatásaként minden pénteken, egész nyáron, egy-egy előadás lesz a hallgatóknak, amely az előadó eredeti anyaga alapján készül.

anthony_kent_saujhelyen_dsc_0269A hét előadásból álló esti előadások mellett Anthony Kent a Tiszavidéki Egyházterület lelkészeinek és presbitereinek is tartott képzést 4-én vasárnap a tanítványságról és a gyülekezetnövekedés lehetőségeiről.

A programot a Generálkonferencia és a Transzeurópai Divízió jelentős mértékben támogatta anyagi forrásokkal, amelyért ezúton szeretnénk hálát mondani, csakúgy, mint a Tiszavidéki Egyházterület és a Magyar Unió támogatásáért is.

-s -k

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista