2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow A Dunakanyarba látogattak a kecskemétiek
A Dunakanyarba látogattak a kecskemétiek PDF Nyomtatás E-mail

kirandulas_a_dunakanyarba_158A kecskeméti kultúrházban megrendezett sorozatainkra járó barátkozók számára évről évre szoktunk összetartó programot szervezni. Az idei évadban szeptember 18. és május 21. között 30 előadáson vehettek részt a hallgatók, akik esténként 70–150 fő közötti létszámban vettek részt egy-egy előadáson. Jutalomként a barátkozók számára május 25-én, pünkösdkor egy dunakanyari utat szerveztünk Esztergom, Visegrád és Szentendre megtekintésével.

Már januárban két hét alatt betelt a létszám, így 45 vendéggel és hat gyülekezeti testvérrel indultunk el a reggeli borult időben egy szép, panorámás különbusszal Kecskemétről. Nagyon várta a csoport ezt a közösségi alkalmat. Budapesten csatlakozott hozzánk Szigeti Jenő testvér a feleségével együtt, és onnantól kezdve ő volt az idegenvezetőnk a buszon. Elmondta, hogy mely  nevezetességeket fogjuk megnézni, majd a csoport tagjai kérdezhettek a helyszíneken. Megtekinthettük az esztergomi bazilika néhány nevezetességét, majd a visegrádi várnál időztünk két órát, ahol kortörténeti érdekességeket nézhettünk meg. Utunk véső állomásán, Szentendrén is megtekintettük a szerb templomot, ahol Szigeti Jenő testvér ismertette a település kialakulásának történetét és néhány nevezetességét. A vendégek nagy figyelemmel hallgatták és többen jegyzeteket készítettek hazánk nevezetességeinek kincseiből.

kirandulas_a_dunakanyarba_035A jól sikerült nap után eddig 12 vendég jelezte, hogy részt vesz a hagyományos őrségi nyári táborban is, ahol tovább gyarapíthatják bibliai tudásukat és közelebb kerülhetnek közösségünkhöz. Hálásak vagyunk Istennek, hogy tettre kész embereket felhasznál a lélekmentés szolgálatában, ahol ezen az alkalmon is érezhettük a közösség erejét! Köszönet érte mindenkinek!

Hoffer Zoltán

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista