2024. május 10. Péntek
Napnyugta: 20:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
A csatlakozó gyülekezetek beszámolói PDF Nyomtatás E-mail
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
6. oldal
7. oldal
8. oldal
 

nagocs4Nágocs

2015. szeptember 5-én 34 fővel megalakult a Hetednapi Adventista Egyház Nágocsi Gyülekezete. Már régóta vártuk ezt az alkalmat, amire nagy örömmel és hálásan vettük több gyülekezet érkezését. Délután kórus-zenei áhítatot is tartottunk, és a jelenlévő, számos testvérünk – Hévízről, Nagykanizsáról és a zalaegerszegi gyülekezetekből – is részt vett és velünk együtt szolgált. A délelőtt folyamán Ősz-Farkas Ernő testvérünk tartotta az igeszolgálatot és vezette a gyülekezet megalapítását és a tagok felvételét, valamint a gyülekezet bizottságának megválasztását Tóth Sándor körzetvezető lelkipásztorral együtt. Presbiteri szolgálatra Kiss Szilveszter és Bánhidi Tibor testvérek kaptak megbízást felszentelés által.

A délelőtt alapigéi: „Ti pedig a Krisztus teste vagytok és tagjai rész szerint” (1Kor 12:27); „Ő a feje a testnek, az egyháznak…” (Kol 1:18).

Ősz-Farkas Ernő arról beszélt, hogy ezek azok az igazságok, amiket tudunk ugyan, de vannak olyan történelmi pillanatok, amikor ezt különösen fontos újból hangsúlyozni magunk számára. Mivel az egyház Krisztus teste, nekünk hittestvéreknek becsülni és építeni kell azt. Krisztus tart minket össze, Ő a fej, és nekünk Benne kell egyeknek lennünk.

A régi és új tagok felvétele nagyon ünnepélyes és szép része volt ennek az alkalomnak. Aki szeretné megnézni az eseményt és a délutáni kóruszenei találkozót, az a következő linkeken teheti meg, hála az adventstúdió munkatársainak (wwww.adventvideo.hu)

http://adventvideo.hu/igehirdetes/ig_csatlakozas_a_hna-hoz_nagocs_2015-_0905/

http://adventvideo.hu/egyhazzenei/e_hazafele/

Az egyik fontos és bátorító kijelentés így hangzott a délelőtti alkalom végén: „Amit pedig Isten egybeszerkesztett, azt ember SOHA TÖBBET EL NE VÁLASSZA.” Így legyen!

Horváth Gábor



 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik."
(Péld 17:17)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1713)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1706)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3070)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista