2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Tanévnyitó Újbudán
Tanévnyitó Újbudán PDF Nyomtatás E-mail

„Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (Lukács 18:17)

tanevnyito_ujbudan_1Gyülekezetünkben immár hagyománnyá vált ünnepélyes gyermekiskolai évnyitó istentiszteletünk megrendezése. Pontosabban, 10 éve, hogy az őszi tanév elején köszöntjük elsős diákjainkat,  legyen szó akár általános, akár közép vagy felsőoktatásban tanulmányokat kezdő gyermekről. Ilyenkor gyülekezetünk lelkészével közös imában kérjük Isten áldását és vezetését minden gyermekre és családra. Évről évre megható látni, ahogy növekednek testben, és tapasztalni hitben való fejlődésüket. Az Igéből Simon Zsolt lelkészünk szólt Róm 10:17 alapján: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” A hit pedig támasz, pillér, amire mindent rátehetsz! Teljes erőmmel rátámaszkodom arra a valakire, aki megtartja az életemet! Ez egy olyan biztos tény, amely független az ember hangulatától, érzékelésétől, hiszen ha nem érzed, Ő akkor is szeret. Biztos, hogy van valaki, aki megtartja az életedet!

tanevnyito_ujbudan_2Ünnepi programunkat gyermekeink szolgálata színesítette, és még különlegesebbé tette, hogy gyülekezeti közösségünkben egy újabb családot is köszönthettünk: Szabó Attilát és családját, Katit, Dávidot és Milánt. Isten hozott Titeket!

Köszönjük tanítóink szolgálatát, és a szülőknek, hogy számíthatunk rájuk. Isten áldása, ereje kísérje elkövetkezendő tanévünket!

Kovács Zsuzsanna

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista