A Tiszavidéki Egyházterület Rendkívüli Konferenciája
A Tiszavidéki Egyházterület 2015. november 22-én tartotta Rendkívüli Konferenciáját. Ez ünnepélyes alkalomra a gyülekezetek által delegált küldöttek és a hivatalból küldöttek mellett számos vendég és érdeklődő testvér is érkezett.
Isten Igéjéből ApCsel 11:23 alapján Ócsai Tamás unióelnök testvér
szolgált, aki két nagyon lényeges kérdésre hívta fel a hallgatóság
figyelmét. Észrevesszük-e az örömre adó dolgokat, még a kedvezőtlen
események ellenére is? Ma – ezen a konferencián – észrevesszük-e Isten
kegyelmét, és mások észre tudják-e venni bennünk Isten kegyelmének
munkáját? Majd a 16. zsoltár szavaival zárta az áhítatot – mely szerint
Istennél van a mi örömünk teljessége.
A Mandátumvizsgáló Bizottság
jelentése után ünnepélyes keretek között felvettük az újonnan
csatlakozott gyülekezeteket (Békés B, Debrecen B, Elek, Kazincbarcika,
Miskolc B, Nagyszénás, Sarkad, Telkibánya) egyházterületünk kötelékébe.
Ezután következett az elnöki, titkári és pénztárosi beszámoló az elmúlt
és az idei év történéseiből.
A továbbiakban egyházterületünk
Alkotmánya és Alapszabályának megvitatása következett. Néhány lényeges
pontban történt változás az előző dokumentumhoz képest.
- Az új Alkotmány szerint a jövőben a pénztáros titulus helyett a kincstárnok vagy pénzügyi vezető elnevezés alkalmazandó.
- Az új gyülekezet megszervezésének feltétele: működő csoportokban élő
minimum 20 tag. Egy korábban megszervezett gyülekezet tíz tag alatt
minősüljön szórványnak, csatolják más gyülekezethez vagy az
egyházterületi gyülekezethez.
- A következő változás az
egyházterületi ciklus kiterjesztését érintette, miszerint a következő
Rendes Egyházterületi Konferenciától kezdve ezentúl 4 évre választ
vezetőket a testület.
- A jövőt illetően az Egyházterületi
Bizottság létszáma 14 főre bővül. Az elnökség három tagján kívül még két
olyan tagja is lesz, akik körzeti lelkészi státuszban szolgálnak az
egyházterületen.
A további részletek tekintetében érdemes áttanulmányozni Tiszavidéki Egyházterület Alkotmánya és Alapszabályának dokumentumát.
Várhelyi Zoltán
|