2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Kis gyülekezetek nagy tervekkel
Kis gyülekezetek nagy tervekkel PDF Nyomtatás E-mail

kis_gyulekezetek_nagy_tervekkel_kazincbarcikanAhogy közeledett a 2016-os év, egy elhatározás kezdett megérlelődni bennünk, Józsán. Mi lenne, ha kitágítanánk kissé a látókörünket, és a helyi programok szervezése és lebonyolítása mellett kis kórusunkkal ismét átlépnénk a településünket jelző tábla vonalát – mint jó néhány alkalommal már meg is tettük –, és meglátogatnánk más kisgyülekezeteket, szolgálva és új embereket megismerve.

A gondolatot tett követte. Még akkor, 2015. december 12-én elindultunk két kis bihari településre, így délelőtt Berettyóújfaluban, majd délután Gáborjánban szólt Isten Igéje prózában és énekben. Az előbbi helyen testvéreink sajnos már nagyon megfogyatkoztak létszámban, de szeretetük töretlen. Ez a délben elénk rakott ételek mennyiségéből is teljesen egyértelmű volt. Köszönjük! Délután Gáborján következett, ahol egy teljesen felújított gyülekezeti házban jöhettünk össze, ami zsúfolásig megtelt. Sok vendég és csillogó szemű testvér előtt állhattunk örömmel. Köszönet a helyi lelkész testvérünknek, Farkas Attilának a szervezésért!

kis_gyulekezetek_nagy_tervekkel_gaborjanbanAz újévben 2016. január 23-án elsőként Békésen, a Petőfi Sándor utcai gyülekezetben okoztunk „felfordulást”, ahol a helyiek szintén nagy szeretettel fogadtak és viselték el, hogy kissé szűk lett az imaházuk. Köszönjük Balog Tibor lelkész testvérnek is, hogy befogadtak, nagyon jól éreztük magunkat. Délután egyházzenei áhítatot hirdettünk meg a Kert utcai gyülekezetbe, ahová szintén szép számmal érkezett hallgatóság. A „viharsarokból” lecsendesült szívvel tértünk haza, hálát adva testvéreinkért, akik ott is az Úrért munkálkodnak.

kis_gyulekezetek_nagy_tervekkel_berettyoujfalubanAz idei második „kiruccanásunk” pedig 2016. február 13-án volt. A délelőttöt és a délután egy részét a kazincbarcikai gyülekezetben tölthettük el. A helyi testvérek nagyon szívet melengetően fogadtak, és pár perc után már valóban otthon éreztük magunkat, pedig ténylegesen akkor láttuk egymást első alkalommal. Ismét bebizonyosodott, hogy mi egy nagy család tagjai vagyunk! Mint eddig minden alkalommal, Isten Igéjét itt is gyülekezetünk lelkésze, Szőllősi Árpád testvér szólta. A tervünk az, hogy a területen bárhol kis gyülekezetben jár mint kincstárnok, mi szeretnénk elkísérni, hiszen nélküle hiányos a kórus, csakúgy, mint a benne éneklő hajdúböszörményiek nélkül. Délután meghívást kaptunk Izsófalvára, hogy az egészségügyi sorozat utolsó előadásán – amit Feketéné Trankusz Erzsike tartott – meglepetésként énekeljünk. Szívesen vállaltuk, már csak néhányunk helyi kötődése okán is. Bízunk benne, hogy mindenhol sikerült Krisztus zászlaját a magasba emelnünk!

… folytatjuk!

ZT

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista