2024. április 20. Szombat
Napnyugta: 19:41
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Hamarosan megjelenik! PDF Nyomtatás E-mail

Dr. Szilvási József:
LAODICEAI ÜZENETEK

ak_ajanlo_-_laodiceai_uzenetek_szifSzilvási József új kiskönyve elvisz minket a történelmi Laodiceába. Felfedezhetjük, hogy akkor értjük meg a valóságban a korunkra kiterjesztett üzenetet, hogyha alaposan ismerjük a levél keletkezési idejében élő gyülekezetet, a várost, amely otthont adott a keresztény közösségnek, és az I. sz-i laodiceai körülményeket.

Jó néhány ősi beidegződést megrendít a kötet, mint az itt szereplő víz kérdését, a forró-hideg-langyos vizek Laodiceában 1900 évvel ezelőtt még oly világos, mára elfeledett problémáját. A város romjai óriási ásatási területen kerülnek napvilágra, és velük együtt megannyi rejtély és félreértett bibliai utalás nyer sokkal világosabb képet. Korunk számára rendkívüli fontossággal bír a levél (Jel 3:14–21) lelki üzenete, amelyet jobban megérthetünk a könyvben megjelenő magyarázatok útján.

A kötet hamarosan megjelenik, majd ezt fogja még a nyáron követni egy másik, szintén a Jelenések 7 levelével foglalkozó könyv, ezúttal dr. Gallusz László tollából.

A „Laodiceai üzenetek” várató ára: 500 Ft lesz.

E. Kökényes Zsuzsa
Advent Kiadó

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa."
(Jn 3;17)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1696)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1690)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3040)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista